SZEPTEMBERI LÖVÉSEK

Szeptemberi lövések

 

Szeptember második napján írtam az alábbiakat. Szó szerinti idézet következik:

„Van egy Facebook-oldalam, ahova időnként a nekem tetsző politikai tartalmakat is feltöltöm. Úgy gondolom, szabad országban ezt megtehetem. Aztán nagyon szoktam csodálkozni, hogy számomra teljesen ismeretlen emberek miket üzengetnek egy-egy posztom alá. Tegnap egy férfi nyolc (8) fotót küldött kommentben, a képek egyenként is bíróságért kiáltottak volna, a legegyszerűbbön Orbán Viktort ábrázolták ácshurkos kötéllel a nyakában. Ki is tiltottam, töröltem a nyomorult kommentelőt, amit utólag már bánok. Egy képernyőfotót megért volna, ahogy a neve is, már nem jut eszembe, valami komáromi autószerelő fickó, egyszer a szemébe kéne nézni. Szóval, csak azt akarom mondani, hogy ebben a fene nagy diktatúrában az ellenfél túl sokat enged meg magának. Ennek gátat kéne szabni, mihamarabb, mert nem lesz jó vége. Még az idióták önbíráskodásba kezdenek. Tudom miről beszélek, ahonnét származom már több miniszterelnököt is megöltek.”

Egy hétre rá az amerikai Utah államban orvlövész végzett egy országosan ismert, 31 éves, konzervatív nézeteket valló közszereplővel. 

Költői kérdés

Szól a tranzisztor. 

Az irritálóan vénasszonyos nyökögésű, háromnevű politikai szakértőt megint mikrofonhoz engedték. Nyilván nem véletlenül szerepeltetik Nagy Attila Tibort. Az elmúlt időszakban szabad akaratából a Tisza Párt holdudvarába sodródott, jutalomfalat jár neki a balliberális médiában. 

Az elvárásoknak megfelelve nap mint nap bő nyállal mosdatja a lebukott tiszás adóemelést, mentegeti a közéleti botrányokba keveredett kedvenceit, méltatja a párt vezetőjének vélt erényeit... Teszi a dolgát, kétségtelen. Egy valami ilyenkor mindig fölötlik bennem:  

Nem tudom a kappanhangú Nagy és Attila meg Tibor, a többi kollégájával, a Magyar Pétert ünneplő politikai elemzőkkel együtt ismerik-e a lélektani alapfogalmakat?

Ha nem, olvasgassák Dr. Jekyll klasszikus horror-történetét! 

Meglehet kiviláglik előttük, miféle bestiális kettősség LÁTSZIK a Tiszás főember minden megnyilvánulásában. Vak, aki nem veszi észre, és ostoba, aki elnézi neki, csak azért, mert egyetlen halvány reménysugarat lát benne a 'Zorbán leváltására. 

Hiszik, vagy sem, amit most írok. Az elmúlt egy év alatt több elvált nő, asszony – függetlenül a világnézeti hovatartozásától - mondta már nekem, a Tisza Párt atyaistenét látva azonnal fölsejlik előttük a volt kapcsolatuk. A bántalmazó férjük minden rossz tulajdonságát viszontlátják a Poloska gesztusaiban, a hanghordozásában. Ezek a meghurcolt, tapasztalt nők finom ösztönükkel érzik a veszélyt. Sosem szavaznának bizalmat a Poloskának. Ezzel szemben van a nők (meg férfiak) másik csoportja, akik a frusztrációjuk okán alig várják, hogy megvezesse őket egy ripacs, valami remény félét húzzon el az orruk előtt. Fölfoghatatlan számomra, hogy bízhatnak egy ilyen alakban?

Itt élek ebben az országban, magyarnak születtem ötvenvalahány éve, de már sosem fogom megszokni, hogy ennyi irigy, frusztrált, mentálisan zavart, lelkileg terhelt emberrel kell együtt lennem, vitatkoznom kellene olyanokkal, akiknek egy nyilvánvalóan pszichés nyavalyákkal bőven megrakott, pénzsóvár pozőr is Vezénylő Messiásnak tekinthető. Egyszerűen nem értem a nép ezen részét. Használják az eszüket? Vagy csak hipnotikusan néznek a Poloskára, mint megbűvölt pocok a kígyóra... Komolyan mondom, minden lenézés és megjátszott együttérzés nélkül, amikor egy-egy ilyennel szembesülök, elönt a szekunder szégyen. Pedig nem kéne, hogy mások hülyesége fájjon. De ha arra gondolok, hogy ezek ugyanúgy az utcán mászkálnak, esznek-isznak, közösségekbe mennek, munkába járnak, de még izélés közben is a Zorbán jár az eszükben, mert képtelenek kiszakadni az idoljuk bűvköréből: hát... Ha egyszer Budapestről elköltöznék, leginkább előlük, miattuk akarok majd rendesebb helyre menni.

 

Kvóták

Az ukrán-orosz konfliktus kezelése hatalmas fiaskó Európa részéről. Vissza nem térő alkalom lehetett volna, tán békedíjat is kapnak érte, ha rögtön az elején leül a két fél, és egy csillogó EU-s fővárosban megegyeznek, ehhez csak néhány jelképes, de erős politikai gesztust kellett volna megtennie Brüsszelnek, de ezek a bitangok erre sem képesek, pudingon nőtt az egész kompánia. Helyette bizniszeltek százezerrel. Ursula egy csőd: ha volt valaha kétsége bárkinek, ez a némber jó időre eljátszott minden eshetőséget, hogy majd fontos, kontinensnyi régiókat irányító női vezető kapjon bizalmat. Katasztrofális, amit művel(t). Mondjuk, Merkel sem volt különb, de neki akadt némi belpolitikai ügyessége. A többi kvótanő Kallassal meg a szlovén ügyésznővel beállnak a vonatba, zakatoltatják őket Új-Zélandtól Grönlandig. 

Dráma

 

Az ovális irádában ott ült Donald Trump előtt félkaréjban az Unió összes vezetője. Mivel a repülőút előtt megint szájon kapta az asszony, Macron az arcát tapogatva feszengett a széken: az alfele is sajgott, az éjjel figyelmetlen volt a néger testőre, pedig csak annyit kért tőle, hogy „lökjél padlóla, de dulván!” Ursula pajkosan vértelenre szívta az amúgy is szottyadt száját, Zelenszkijre pislogott, de a gyászfeketében gubbasztó ukrán elnök ezúttal elkerülte a tekintetét. Meloni az okostelefonján a Borgiák életét nézte, a német kancellár pedig megtapogatta a zsebében nagyanyja bárcája mellett a Black Rock részvényeit igazoló kártyát. Egyedül a NATO-főtitkár, a holland Rutte ült nyugton. Szokás szerint nem értett az egészből semmit, földbuta volt és maradt. 

A mahagóni íróasztalon megcsörrent a vörös telefon. Az amerikai elnökre szegeződött minden szempár. 

- Halló, itt President Trump... 

- Csá Donald. Magyar Péter vagyok. Hadüzenetet küldtem Moszkvának. 

A holtsápadt vendégek arcát látva Trump csak annyit bírt kinyögni: 

- Szóljatok Putyinnak, utaljon többet Ilikének!