EGY KÜBLI FRISS LEVEGŐ

Egy kübli friss levegő

A múlt vasárnap „Levegőt! – Kiállás a szabad közterekért és a tisztább közbeszédért” elnevezéssel megtartottak egy rendezvényt. A nem túl tömegesen lezajló tüntetést elvileg a gyűlölködés ellen hirdették meg. Elvileg. Valójában pont azok szervezték, akik a magyar közélet leghangosabb hergelői. 

Mivel a Hősök terétől egy iramodásnyira lakom, láttam az előkészületeket. Hangosítás, színpad, reflektorok tömkelege volt fölhalmozva. Nem két fillér lehetett a rendezvény lebonyolítása. Úgy tűnik, van az a pénz, amit némely szponzor szívesen kifizet, ha egy civil demonstrációnak álcázott kormánybuktató puccskísérletre kell adakozni.
A lángolónak ígért, de csak szerényen elfüstölgő esemény önmagában nem ér meg annyit, hogy ennél többet írjak róla. Legyen elég, hogy a pulpituson szónoklók épp a fő gyűlöletkeltők voltak, a személyük, az eddigi megnyilvánulásaik eleve hiteltelenítették a rendezvény célját.
Mégis, a Noár nevű csepűrágóból lett influenszer - a szokott veretes tahóságán túl - mit tud felmutatni a szeretet és az elfogadás jegyében? Hogy szakmányban gyalázza a kormányoldal női politikusait?
A mikrofont ragadó színész kollégáinak szereplését kihagyom. Őket minősíti, hogy az ismertségükkel, a tehetségükkel egyenes arányban súlytalan maradt a mondandójuk is. Ellenben Pottyondy Edina hozta a szokott formáját. Idegmérgezés, Fideszezés, Orbán hippi Hitler: hogy csak a finomabb metaforáit idézzem. Dőlt a szájából a mocskolódás. Nagy tapsot aratott, a szeretet meg az elfogadás jegyében, nyilván. A múltkor is megvillantotta a finomra hangolt női lelkének legsötétebb bugyrát, amikor a világszerte közkedvelt, végtagok nélkül született amerikai motivációs szakembert a „Fidesz manóemberének” titulálta. 

Nick Vujicicot sosem láttam élőben, de nagyon tisztelem. Egyik Magyarországon készült ikonikus fotója az íróasztalom mögötti falon van. Nem tudom eldönteni, Pottyondy gyalázatos minősítésére mi a helyes reakció. Először fölháborodtam rajta, ökölbe szorult a kezem. Ha abban a pillanatban mellettem állt volna Pottyondy, menten belerúgok, hogy megemlegeti. Rá egy percre már szégyelltem, hogy elöntött az indulat. Kicsivel később, higgadtabban pedig már szánalommá szelídülten gondoltam azokra a magyarul beszélő emberekre, akik a mai napig hiteles véleményvezérként elfogadják a Pottyondy Edinák, meg a hasonszőrűek meglátásait.
Meglehet, Nick Vujicic teste egy torzó. De akkor a Pottyondy-kompánia szíve-esze-lelke, na, az vajon milyen groteszk, szörnyű lehet???
Ezek ugyanazok: gátlás nélkül vezényelnének sortüzet mindenki másra, aki nem az ő elveik szerint értelmezi a világot, és van mersze mást is mondani, mint amit a szabadelvű ideológia megkövetel. Hóhér ez mind, az elődjeik is azok voltak. Csakhogy ezek még azokhoz képest is csak gyáva, jellemtelen gazemberek maradtak.

Csipet-csapat

A Tisza Párt megint kitolta a belső jelöltállítás időpontját. Régebben szeptemberre ígérték a 106 nevet tartalmazó listájukat, közben rázták az öklüket. Emlékezzünk csak, tavasszal már előrehozott választásokról delirált Magyar Péter, holott sem akkor, meg úgy tűnik most sincs elegendő képviselő-jelöltje. Azaz, szerintem jelölt még csak-csak akadna. Régi tapasztalatom szerint bizonyos szerényebb képességű emberek gyakran azt hiszik magukról, hogy nagyobb ügyekre vannak predesztinálva, különbek az átlagtól. Ezek a magabízó karakterek rend szerint legföljebb félműveltek, viszont közös bennük, hogy előszeretettel könyökölnek, nyomulnak, helyezkednek, miközben hangosabbak mindenkitől. Hogy csak egy példával illusztráljam: a lelki torzulás nélküli képzőművészek zöme a letámasztott festményét a fal felé fordítja. Óvja, védi a munkáját. A lánglelkű műkedvelők szokása, hogy még a padlón tárolva is önmagukat reklámozzák. Magam is amatőr képzőművész lévén nem akarnám megszólni a többieket, de nem árt észben tartani, hogy a valódi profi jó eséllyel akkor is meg tudja csinálni, amit kell, ha nincs hozzá kedve. Az amatőr viszont akkor sem biztos, ha kedve van hozzá. Nem lehet véletlen, hogy a Tisza Párt botcsinálta, reménybeli politikusainak titkolják a névsorát. A kegyetlen valóság az, hogy az idő nem a Poloskának dolgozik. De a legjobban saját maga miatt tart ott, ahol, napról-napra veszíti hitelét. Már nem pusztán csak politikai hibákat vét, a bomlott, erkölcstelen személyisége lepleződik le. Emberileg kukázza ki magát. Épeszű az ilyesféléktől biciklit se vesz, nemhogy rászavazzon. És ha ez nem elég, a szektájában nevesítettek is egytől-egyig lombrosoi figurák, vállalhatatlanok, meg alkalmatlanok: nagyjából mindenre.