2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2026. november 3., kedd

NAGYKUTYÁK, PATKÁNYOK

Az áruló - rajzom


Márai Sándor az Ég és föld című kötetében egy helyen arról értekezik, hogy akárcsak az emberi élet szakaszainak, a nemzeteknek is van fejlődéstörténetük. A második világháború idején az író úgy vélte, a nyugatias világ népei középkorúak, a kínaiak mosolygósan, az oroszok pedig időtlenül öregek. Rólunk meg azt írta, „a magyart én most harminc és negyven között érzem: már nem virtuskodik ok nélkül, kezdi ismerni erejét, számol és tűnődik.”

A Mester a múlt század negyvenes éveiben fogalmazta meg mindezt, de mivel a bölccsé válás nem párhuzamos a lineáris idő haladtával, hanem összetettebb, mert mindeközben vertikális folyamat is, így ebben a procedúrában sajnos benne van a visszazuhanás esélye is.
Ezt tapasztaljuk most Magyarországon.
A visszaesés tanúi vagyunk, amikor az éretlen, gyatra szellemű, igénytelen és nyafogó magyarok milliói felelőtlenül átváltottak egy Tisza Pártnak nevezett szélhámos illúzióra, és az ország élére odaenyveztek egy politikai komprádort.

Volt felelős döntés, és volt a nettó felelőtlenség. Ismerjük az eredményt. Felnőtt számba nem vehető a lakosság majdnem fele.
Utoljára a rendszerváltozáskor – meg előtte '56-ban – voltunk felnőttek, józanon ítélők és bátrak.
Meggyőződésem, hogy Márai Sándor ma szégyellene bennünket, és mint ahogy a kommunista Magyar Népköztársaságba sem volt hajlandó betenni a lábát, ebbe a mai hazug, önkényeskedő és egy ripők által irányított Magyarországra se látogatna vissza.
Miért tenné?
Hogy megszégyenülve azt lássa, ebben a vármegyétlenített, jogtipró, a bosszúszomjas csőcselék legalantasabb ösztöneivel zsonglőrködő hazában bizonyos vezetőknek minden megengedett, miután választást nyertek?

Az egyenlőtlenség legújabb példáját pont a Tisza szekta berkeiből kipattant botrány szolgáltatja.
Történt minap, hogy a Magyar Péter féle kormányt és politikai közösséget támogatók egyik nevesített senkije, Somogyország legnagyobb tiszás szimpatizánsa kesergő videójában tudatta a világgal, hogy miután össze-vissza hazudozott, vádaskodott a Fidesz helyi képviselőjével szemben, az megunva a végtelen mocskolódást feljelentette a rágalmazó agitátort, akit a bíróság bűnösnek talált és kártérítésre kötelezett.
A tiszás aktivista most azt sérelmezi, hogy hiába fordult segítségért, támaszért az általa hőn szeretett kormányhoz, majd a területi képviselőjükhöz, azok nemhogy kiálltak volna mellette, de még ki is zárták a mozgalom közösségéből. Egymagára maradt hát a saját maga teremtette bajával. Ne sajnálja senki, én se fogom.

Tényleg nem kárörömből, hanem pusztán kíváncsiságból megnéztem ennek a hasznos idiótának a három és fél perces videóját.

Attól eltekintve, hogy a filmecske szomorkásan tragikusra hangolt, szirupos zenei aláfestése módfölött bosszantott (sose értettem, minek ez a hatásvadász apácaríkató tempó), tulajdonképpen tanulságos kis bizonyítéka annak, hogy a Tisza Párt világában tenyészők milyen erkölcstelenek, mennyire léhák, és miként képzelik el az emberi kapcsolataikat.
Utóbbit sehogy se.
A többségük pusztán törtető, felelősséget nem vállaló, morálisan züllött figura, pont, mint Caligula főuruk, így az első adandó alkalommal elengedték a kezét az egyik hírhedett csahosuknak.

Csöndben kérdem: mégis, mire számított? Hogy majd büntetlenül gyalázhat, sértegethet bárkit, mint a mai napig a mentelmi joga mögé bújó gyáva főnöke? Vagy a tiszások szokott törvények felettiségben bízott?
Nem vonatkoznak ám mindenkire a felállított szabályok! A birkáknak kerített karám, a törvény csak a birkáknak szól! De már a nagykutyák átugranak fölötte, míg a patkányok átbújnak alatta. Az efféle lelkesen agitáló féleszűeket csak addig használják, míg némi hasznot hajtanak, aztán eldobják őket, mint a taknyos zsebkendőt.

Magukra hagynak ezek mindenkit, legelsőként azokat, akik bíztak bennük: a fiatalokat, a pedagógusokat, a rendőröket, az egészségügyi dolgozókat és azokat a milliókat, akiket megetettek két és fél ezer kamu kampányígéretükkel.
Tiszára szavazók! Tessék most jóllakni vele!