Ha igaz, hogy akit az Úr szeret,
veréssel sújtja és ostorral,
úgy engem az Ég nagyon kedvelhet,
mert eddigi utamat fojtó akarattal
s próbákkal mérte szanaszéjjel.
Tűrtem hát, jól-rosszul tűrtem.
Részegen új kört róttam a világba,
tövissel a szívben, nincstelenül,
csak ötven euróval lökve a sárba,
ahol a szóval a tett is elmerül.
Három kő keríti gazos telkem,
pesti utcán, tanyán, az öböl partjánál,
múltam puszta kézzel keresem,
Schliemannként ások Trója romjánál.
A bölcsesség így is elmaradt tőlem,
csak a balsejtelem suhan, ébred sötéten.
Homlokomra árny vetül, s úgy vélem,
a várva várt kegyelem elmarad talán,
vagy ha meg is villanna a messzi égen,
már nem számít. Vagyok a semmi torkán.
Belenyugodtam, nincs más hazám,
csak a puszta létezésem.
Élek a városban, hurokban,
virítok sárgán az apokalipszisban,
s ha a tömeg diadala meg is ijeszt,
marad minden napszín, rideg.
De belül béke van. Így jó mindez.
Átjár az ősz, az október hideg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése