 |
| Patkolás |
Rövid videót néztem egy förtelmesen okos szociológus nőtől. Új, tudományos igényű felmérését ismertette. A kutatásának a lényege, hogy a magyarság csak mintegy 5%-a tekinthető polgárnak. Ők azon kevesek, akik felelősen, érzékenyen és szolidárisan tudnak gondolkodni. Továbbá lappang egy 20%-nyi tartalék a társadalomban. Nekik talán esélyük lehet a polgárosodásra - fuvolázta a kutató asszonyság - ha szerencsések, vagy nagyon megpedálozzák a dolgot. A többiek? Csak a szokásos: Mucsa, Mordor, Magyar Ugar. Ennyi a tanulmány tanulsága. Ki-ki mérlegelhet.
Sosem tartottam magamat polgárnak.
Először azért, mert a derék Márai zsinórmércéje szerint sem vagyok az. Utána meg azért, mert ódzkodok még az ilyen, csak terpeszben, fölülről körbe spriccelt, nehezen definiálható közösségekbe is betagozódni. Nem megbántva azokat, akik érdemesek rá, Woody Allentől kölcsönözve, „nem szeretnék olyan klubba tartozni, amelyik elfogad tagnak”. Épp emiatt vigyázok, semmiféle művészi, (ál-)értelmiségi kultúrkör ne tartson számon. Amikor erőlködnek, kategorizálnának, mindig mondom, hagyjanak békén, hisz se művész, se éttermiségi nem vagyok. Öregapám még sintér volt. Ha nagyon muszáj, balról vett nejlonparasztnak még csak-csak megfelelek, hisz kacskaringós sorsom révén a múltamban, meg remélem a jövőmben is hangsúlyos szerepet kap a tanya és a lovazás. De ez sem igaz így, tisztán, mert akkor hová tegyem a Kotori-öböl béli énemet, ami meg inkább Montenegró és tenger. Jobb tehát sehol se lenni.
Aki ismer, tudja, elég régóta Márai Sándor életművét tekintem etalonnak. Könnyű lenne most idecitálni, nem is teszem. Aki kíváncsi rá, olvassa el az Egy polgár vallomásai-t, vagy üsse fel bármelyik naplóját, ott lesz a pontos válasz, mit gondol a szerző a XX. századról és általában a polgári eszményről.
Nyilván, az előbb emlegetett írónk polgári ethosza mára még inkább fölfeslett, devalválódott. Nem is lehet ráhúzni a múlt évszázad kívánalmait a mostani, fölgyorsult, globalizált korunkra. Mindazonáltal akad azért jó néhány metszéspont, ahol a régi, fatengős világ értékrendje számonkérhető, pontosabban elvárható mindenkitől, aki önmagát polgárnak minősíti.
Szándékos ez a mondatvégi, utolsó kifejezés: meghallgatva a tudományos hölgy tudományos szociológusi magyarázatát, fölhorgadt bennem az ellenkezés, ami mindig rám tör, valahányszor pusztán egy leszűkült, anyagelvű megközelítésen körösztül próbálnak emberi és társadalmi jelenségeket értelmezni. Pedig az élet, az ember egyénisége, a társadalmi közösség szerepe, működése sokkal összetettebb attól, hogy csak a materialista álláspont szemüvegén át nézzük.
Jó. Nem várom el, hogy egy szociológus Főnéni megbarátkozzék az Isten, a transzcendencia, az ember szabad szellemének a gondolatával. Én mégis azt gyanítom, tapasztalom folyton, hogy a világ összetettebb, semmint azt egyes társadalomkutatók képzelik.
Szerintem a polgár egyáltalán nem anyagiak függvényében mérhető, de még az iskolázottságnak sincs köze hozzá.
Polgárnak lenni az egy vállalt magatartás.
Minőségi értékalapú döntés. Minősülés. Ilyen egyszerű.
Lehet valakinek budai villája, ahol már százhúsz éve is zongoráztak, és a jegyző dédapa könyvtára most is ott van a faragott tölgyfa polcokon, a garázsban pedig két autó áll, meg úgy, általában az az első benyomásunk, hogy tisztes jómód lengi be a családot: akkor sem biztos, hogy egy polgárról beszélünk.
Az én szememben az a polgár, aki könyveket vesz és el is olvassa azokat. Olykor filmeket néz, olykor színházba jár, van hobbija, ne adj’Isten sportol is. Amikor módja van rá, elutazik. Nem föltétlen külföldi, egzotikus utakra, hanem szereti Magyarország ismeretlen részeit is bejárni, ahogy a polgár meglátogatta már a Kárpát-medence más tájait is. A polgár véletlenül sem nevezi Hurbanovónak Ógyallát, Noviszádnak Újvidéket. A polgár már ült a Holnaposok szoborcsoportjánál Nagyváradon és fejből tud egy Ady verset idézni. Mikor Erdélyben járt, természetesnek vette, hogy tucatszám akadtak falvak, települések, ahol csak magyar szó hallatszott.
A polgár tisztában van a diktatúra mibenlétével.
Az enciklopédikus tudását igyekszik naponta gyarapítani. Legalább egy idegen nyelven elboldogul. Magyarul választékosan beszél, szinte sosem káromkodik. Hetente egyszer templomba megy. Munkahelyén tisztességgel helytáll, a többiek számíthatnak rá. Segít, ahol tud. Ahol nem, ott arra vigyáz, kárt ne okozzon. Nem kérkedik a pénzével, a szerelmi ügyeivel, a magán- és közéleti sikereivel, de a polgárhoz mindenki szívesen fordul a problémáival, mert bizonyítottan jószándékú, türelmes és meghallgat másokat. A polgár sosem volt irigy.
Egy polgár sosem lenéző, nincs benne gőg sem önzőség. A polgár – lehetőségeihez mérten – szokott adakozni. Konkrét elképzelése van a jövőt illetően, a terveit módszeresen építgeti és azokat igyekszik is megvalósítani, ugyanis a polgár egyik legszembetűnőbb erénye az állhatatosság.
Ez teszi polgárrá, az állhatatosság: a meg nem alkuvó ragaszkodása olyan értékekhez, amivel szemben minden szociológiai tudományos elmélet tehetetlen.
