BÜHNAGY SZÉKELY SZÓTÁR

Könyvajánló

Ez a kötet egy csaknem ötszáz oldalas, irdatlan méretű jószág.

Sérvgyanúsok, gyönge hasfalúak ne is kísérletezzenek vele.

Konyhamérlegre téve három kiló hetvennégy deka, Tito pionír becsületszavamra. Lemértem, mert kujakmarci módra megdöbbentett a súlya, lévén ellebed az ember, mire hazacepeli. A fizikai terhe még csak-csak. Az hagyján. A tartalma azonban attól es erőst vaskosabb.

Már az elődjében, az 1994-ben megjelentetett Székely szótárban is több ezer szócikkely cserepelt. Akkoriban Sántha Attila, ez a szűkszavúra vett, nagyszerű erdélyi magyar költő, a finomra hangolt, csélcsap poétákat meghazudtoló lendülettel, és szívós munkabírással szedte csokrétába a régió ízét-zamatát adó kifejezéseket, szavakat, a facsaros góbé észjárás gyöngyszemeit imígyen átmentve a XXI. század elszürkült, senyvedő nyelvezetébe.

Nem várta a sült galambot. Jól tette. Ha jól emlékszem, valamikor a nyolcvanas évek harmadfelének nyugtán – amikor 17 évesen hipergyorsan kiégette az agyunkat a diszkó, elborzadtunk a Modern Talking elénk festett zenei jövőképétől, és már az örökzöld rock slágerekre való tombolást is untuk – valaki közülünk elkezdett népzenét cincogtatni. Varázsütésre ragadt át ránk a szent kórság. (Onnét datálva mindmáig csak népi folklórt hallgatok. Duhaj kedvemben Cseh Tamással megpallérozva.) Akkoriban találkoztam először az egyetemes magyar népi kultúra kincses ládikájával, mert a muzsika óhatatlanul uszályként húzza magával a mondákat, a rigmusokat, a balladai történeteket, az új ismeretek – a népszokások, a helytörténet és a helyrajz – iránti mohó kíváncsiságot, ahogy a népviseletben való megjelenés, a ruha adta tartás is immáron azokat a szépen kiberetvált képű idők dicsőségét illeti. Akkortájt szedtem bögyre a mondást: „A huszonnegyedik órában vagyunk. Nem vitatkozni kell, hanem gyűjteni.” – jelentette ki egy elismert magyar etnográfus, miután tanúja volt a jelenetnek, amikor egy a fiatal budapesti hegedűs az ezerráncú adatközlőjét finoman helyesbíteni próbálta, mondván, a nóta ennél meg ennél a résznél nem pont így van bácsi, mert…

Középső lánykám, Emma (2016)

Igaz tehát minden, azóta is. Nem okoskodni kell, egyetemi irodakalitkából pampogni, pompás teóriákat gyártani, és százezernyi bogárfekete karaktereket ütni a frászkarikás semmiről, hanem notesszal, diktafonnal, kamerával kell elmenni oda, ahol nemhogy az adott műfaj iránt elkötelezett szakértő, de még a madár sem járt. Ehhez egyfajta megszállottság, küldetéstudat meg legfőként szakmai alázat szükségeltetik. Sántha – hál’Istennek! – egyiknek sem volt híján.

A szótár megálmodója még azt hitte, egy-két éven belül kijöhet a nyomdából a könyv második, javított, bővített változata. Ehhez képest tizenhárom esztendőbe telt feldolgozni azt az óriási szó- és adatmennyiséget, amellyel a székelyek elárasztották az állhatatos, hangyaszorgalmún lelkiismeretes gyűjtőt.

A befektetett munka meghozta a gyümölcsét. Megérte várakozni. Az új kötet szócsaládok szerint csoportosítja a sok esetben először nyomdafestéket látó (és azt olykor nehezen tűrő) székely szavakat (is). Az ajánlójában többek között ezt írják róla méltatásként: „A Bühnagy Székely Szótár több mint egyszerű szószedet: inkább egy sok-sok szócikkből álló elbeszéléskötet, vagy regényfolyam, ami a világ egyik legkülönlegesebb és legképlékenyebb nyelve – a magyar – születésének a csodáját is föltárja. Bárhol üssük is föl a kötetet, máris Tündérországban találjuk magunkat”.

Megtudhatjuk belőle, hogy jár az a kislány, aki köförtöly, mit csinál a nyemák ember, amikor nyemákol, mi a közös a nyári menyasszonyban és a téli kutyakölyökben, miért örvendünk meg a szénásszekéren a meglelt örömmadzagnak, vagy hogy miként iszik aki guluttyol.

Okosabbak leszünk, ha megismerkedünk a bütü, a kulyak, a gángur, a zákhányos, a tatar, a zelegor, a lesbeteg, a kalafinta, az üvecs mibenlétével.

Ízelítőül, a legvégén közkinccsé téve, pőre valójában álljon itt egy tartalomból találomra kiemelt szócikk.

csihányra pisil, csihányra pesel  – kötekedik, veszekedik, nyugtalan

„– A lengyel azétt még átjár hezzánk a pincébe borkóstolni, ugye.   

–  Há, nemigen.

– S Nagy Sándor fijjai?

– Azok csihányra peseltek.

Az öreg homlokán erre már fölszaporodtak a borozdák.

– Fiam, ha aszondod, hogy már a rácok se néznek bé hezzánk meghúzni a butikót, én megkónyollak.” (Csíkországi Gyika: Látogatás Vacsárcsiban)

És így tovább, sok ezernyi szócikkelyen át, gyönyörködve a könyvet illusztráló számtalan színes fotóban, amelyek egytől-egyig Ádám Gyula és Fodor István értő szemén át láttatják a még romlatlan székelyföldi szellemiség kiragadott pillanatait, gazdagítva a Bühnagy Székely Szótár amúgy sem szegény tartalmát. Bucsálkodjék, aki még nem tette a könyvespolcára.

Kiadó: Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Kiadás éve: 2018

ISBN: 9786155814044

Terjedelem: 472 oldal

                                             Pk

Kis Kanizsai Enciklopédia - 11.

Egy-két címszó saját gusztusom szerinti magyarázata.

antikvárium - Álom és valóság összeharagudásából még sosem származott semmi hasznosság. Egy füst alatt ébren is lenni meg aludni: a tudatot megrendítő állapot. Ha szerencsénk van – mondom, amennyiben kegyes a sors, csakugyan méltányos velünk –, alvás után mulatságos qui pro quo kerekedik ki belőle, és ilyenkor megesik, bizony előfordult már, hogy reggelenként elő kellett vennem a személyimet: ugyan ki is borotválkozik ott velem szemben? Kié az arc, ez a tükörből visszanéző báva tekintet? Közben az álom gurult, egyre messzebbről, egyre haloványabban integetett vissza. Lépni kellett hát utána. Álom nélkül olyan az ember, mint a gyöngyét veszejtett gyöngykagyló. Nagyon elszegényedett. Elég baj az, ha már valakinek a vágyait is zálogházba kényszeríttette az élet. Azokat a drága képzeteket meddő erőfeszítés onnét kiváltani. Reggelente, ébredéskor ezért szoktam megnézni a kinyújtott mutatóujjamat. Határozottan és figyelmezően rám meredve emlékeztet arra, milyen pózban talált rám az eszmélet: hol ért véget az aznap éjjeli éteri utazásom, amit manapság őrizni illene, emlékezetbe vésni, lejegyezni, iránytűt és kódolt térképet mentve a következőkhöz, hogy a kincses fölfedezésekkel járó majdani elszenderülés alkalmával ott folytathassam, ahol abbahagytam. Nem a tudományos igény miatt. Azt hiszem, azzal nem sokra mennék. Hagyom a pszichoanalízist. Mást sem csinál mostanában a világ szakismerete, csak szedi szét az embert. Diagnosztizál, boncolgat, cincálja szét a másikat, a lelkét, a szellemét; folyton a belsőnket tanulmányozná; átvilágítja a tüdőnket, a májunkat, a beleinket kamerázza, a szívünk legtitkosabb zugának zörejeit is lehallgatja, ködös fóliákra fotózza a csontjainkat, és mindezt miért? Csak azért, mert a mostani szokás diktálta módszerekkel szilánkokra bontva gondolnak megérteni bennünket, és a mindenséget is. Egyre apróbbra és még apróbbra szeletelik tehát a létezőt, már az atommagocskák is túl ormótlanok, dinnyeföldön hagyott tohonya gömbök, meghéjazzák, szelik, morzsálják, porrá őrölten gusztálják, majd tovább osztják őket, mígnem a semmi lefaragott tűjének a végére nem jut a sok tudós. Régebben, amikor még a perspektívát sem használta az alkotó archaikus ember, azokban a korokban csak a nagy egészhez, vagyis a Teremtőhöz való viszonya volt a mérce. Nem kellett látószög, mert adva volt, helyén tudták mi a fönti és mi a lenti, hol a bal és a jobb. Az akkoriak álma ezért lehetett egyenesebb, tömbszerűbb, mozdíthatatlan és mégis könnyű, légiesen káprázatos, világos, képszerű, közérthető, ugyanakkor ebben a nyers egyszerűségében – ami megmaradt belőle – máig megrendítő erejű. A fölösleges bűntől mentes. Viszont ami ma születik az alvatag emlékezésből, annak többnyire köze sincs hozzánk. Semmihez. Az eszmék alkonyán nehéz szétcsapni a nem létező szárnyakat. Alig akadna, mi a végtelenséget hozná közelebb. Esetleg, ha hírét vesszük valaminek. Keresni tudni kell. Itt vannak a versek, a képek, az érthetetlen írások tömkelege, a zagyva színművek és könyvek, amiket előszeretettel kínálnak az antikváriumok kirakatai. A szegedi főutcán is van egy. Bakelit hanglemezeket árulnak belül, a tornyozott könyvespolcokon túl, ahol a legnagyobb kolostori homály lappang. Muzsika szokott onnét előszüremleni. Néha percegő akkordokat szánt a lemezjátszó tűje, néha valami néger trombitál, jajgató a swing, néha a képzelet és a belátás mezsgyéjén Szvjatoszlav Richter meg Cortot zongorafutama, vagy egy kövér, síró nő áriája hallatszik. Közönség híján a dal mindig nagyon diszkrét, értetlen, magányosnak tűnik. Alighanem éppen ezért olyan halk, szerény, megszakítható, akár a vékony pókháló. A bolthelyiség bal fölső csücskében, átellent a vitrinben porcelán mütyürök sorjáznak: nagyanyáink legyezője, színes képeslapok százhúsz évvel ezelőtti korzórészletekkel, metszett poharak, kastélyok dagerrotípiái; rézveretes tálkák, bonbontartók, míves nyelű kiskanál, ezüst brosstű, korabeli pipaszurkáló szent bazári kínálata tarkállik, amit listázva csak egy szép, szálkásan egyenesedő, gótikus sorokban leírt korabeli német lányregény ószeresénél találhatni. A fantáziánkra van bízva, mi azokból a meztelen minőség. Én minden antikváriumi látogatáskor kicsit átlényegülök. A holt tárgyak között a halhatatlanság ígérete csalogat. Széjjelbonthatatlan, szövevényes kapcsolat fűz a nyomtatott papíralapú tárgyakhoz, jószerével mindenhez, amire a könyv fogalmának leírása ráillik. Amint bebotlok a régiségekkel zsúfolt üzlet üvegajtaján, pavlovi reflex-szerűn összerándul a gyomrom. A tarkóm viszketni kezd, kikapcsol a biológiai órám, s bár magától tovább végzi munkáját a vegetatív idegrendszerem, ám az összes többi idegpályám rááll arra, hogy kihüvelyezze a fölhalmozott készletből a nekem kedves dolgokat. Sínylő akarattal szoktam véget vetni a keresésnek: a magamfajtának a zsebe általában visszahőkölteti a vásárló szenvedélyt. De mivel a szív meg húz, többnyire megegyezik a háborgó akarat a makacs lehetőséggel: egy-két olcsóbb kiadvány hazajön velem, hadd olvassak kedvemre, örömmel, elégtétellel meg zsibbadó álmélkodással, ha eddig föl nem fedezett értékű írások révén újfent ragadhat rám egy kis nesze a műveltségnek, megismerése mások bölcsességének. Kényes természetű lakó minden új könyv a házban. Idő kell, míg megszereti, megszokja a szobát, míg a polcon helyet szorít neki a többi. Nem vétek sokat az igazság ellen, ha azt mondom: az antikváriumi kiadványokat szeretem leginkább. Mintha megharcoltam volna értük. Sokszor négykézlábra eresztetten, szédülő fejjel, sajgó derékkal másztam elő a könyvespolcok közül, mire diadalittasan a kasszához tehettem valamelyiket. Az asztronauták kilencven perc alatt száguldják körbe a földtekét. Egy könyvben, ha megkondul az igazság harangszava, képesek vagyunk egy pillanat alatt bejárni a világot.

Pk