EGY TRAGÉDIA

Pszichózis

Hogy miért káros a Tisza Párt féle jelenség, azt egy magára valamit adó, tiszta erkölcsű, értelmesen gondolkodó embernek fölösleges magyarázni. Peter Magyar karrierjének hirtelen fölívelése és politikai sikere pusztán kommunikációs trükk, de egy nagyon jól felépített, kidolgozott trükk, ami egyrészt külföldi, idegen segítséget mutat, és külföldi, idegen tervek, politikai stratégiák mintázatát követi, másrészt ördögi pontossággal használja ki a magyar társadalom, a magyar közgondolkodás legtipikusabb hibáit, amiből elég, ha a kicsinyességet és az irigységet említem.
Utóbbi nem egyedi. Más népeknél is akad kapzsi, smucig ember, de az átkosból itt maradt, átörökített zsigeri kicsinyesség ilyen elemi erővel a régióban tán sehol sincs jelen, mint a Trianonban csonkolt Kis-Magyarországon. Ezzel zsonglőrködik a tiszás komprádor.
Az uszítás mára beleivódott a hétköznapokba. Soha nem látott mértékű a közéleti diskurzus elzüllése. Ez is a terv része.

Egy ordenáré nyilatkozat felháborít, kettő még inkább, de naponta tucatnyi már elkezd fárasztani és a heti számolatlan mocsok, ami ránk zúdul végül közömbössé tesz, hozzászoktat bennünket Peter Magyar pszichopata személyiségéhez. A tömegember először megbarátkozik a nyers rosszindulat gondolatával, aztán pedig beállva a sorba már maga is üvöltve gerjeszti azt.
Az ilyen társadalmi pszichózis nem egyedi. Volt már rá példa nem egyszer, és csak azért nem nevesítem egyik korszakot, egyik helyszínt és egyik össztársadalmi megőrülést sem, mert bízom benne, hogy amiket irkálok a blogomra azt értelmes emberek olvassák.
Tehát visszakanyarodva: fölösleges magyarázni.

Bestiárium

Bochkor Gábor műsorvezető ellen tüntettek állatvédők, amiért azt merészelte mondani, hogy előbbre való az emberek védelme, és csak azután kéne az állatokkal is törődni.
Ha valakitől éhen pusztulhatnának az effélék, az én vagyok. Ki nem állom a kereskedelmi rádiók-tévék "sztárjait", a magukon heherésző, se nem művelt, se nem vicces műsorvezetőket, Bochkort meg pláne.
Ezúttal viszont igaza van.
Mondom úgy, hogy mindig két kutyám, kutyánk volt. (Meg egy csomó más jószág a ház körül.)
Ám ami mostanában közéleti szinten ember és társas állatainak a viszonyrendszerében dívik, az egyáltalán nem kedves, mi több, elrettentő számomra.

A minap hátulról figyeltem föl egy jólöltözött, harmincas éveiben járó csinos hölgyre. Én balga, véltem, óvólag borult a keblén melengetett kisbabájára. Átvillant az agyamon, lám!, milyen nemes, milyen felemelő látni, ahogy karban viszi a számára legdrágábbat, a csecsemőjét öleli. Amilyen villámcsapásnyi volt, olyan gyorsan szerte is foszlott az illúzió, mert félprofilba fordult, én meg pofára estem: egy vakarcs masnis kutyát dédelgetett.

Túl van lihegve az egész. Nem mellesleg ez az út visz bennünket a pokolra.

Egy tragédia

Mindenképpen fogást keresnek Orbánon, tudják a Futrinka utcában is, ő a hibás, ezért a „rencerváltás” óta a sokadik eljárást indítják különféle ürüggyel, hogy a volt miniszterelnök bűnösségét bebizonyítsák. Ez megy hónapok óta a hírhedt újdörögdi gyakorlótéren bekövetkezett súlyos baleset kapcsán is. Egy volt kormánytisztviselő hölgy kezében felrobbant a kézigránát. A 29 éves nő önként jelentkezett a fegyveres kiképzésre. A kivizsgálás feltárta a baleset okait: a nő először nem tudta kihúzni a szeget, majd akaratlanul túlzottan elengedte a biztosítókart, így a gránát az eldobás előtt élesedett. A szerencsétlenül járt hölgynek mindkét karját amputálni kellett. Szomorú, rettenetes dolog ez.

Aki volt katona, tudja, kézigránátot dobni sosem játék. Benne van a tragédia lehetősége: mintha butángázpalackon sütnél szalonnát.

Mindazonáltal azt a hülye rendszert kéne megszüntetni, hogy minden – kicsit is kiemelt szerepű – közszolgának teret adhassanak a „bizonyításra”. Nem muszájból tette szegény, csak meg akart felelni. Minek? Kinek? A szerencsétlenül járt hölgy szerintem a pisztolytáskát sem csatolta volna ki a műkörme letörése nélkül. Neki miért engedték, hogy ilyen – számára végzetes – kalandba ártsa magát? Okkal feltételezem, azóta sem történt se szigorítás, se változás a rendszerben. 

Egész egyszerűen a fegyver nem való mindenkinek.

Ujjé, a Ligetben!

Ötpercnyire lakom a Városligettől, sűrűn átjárok rajta, ezért különösen érintett vagyok, mikor azt olvasom, hogy egy kormányzati döntés értelmében megkezdődik a liget „átfogó közparki rehabilitációja”. Első lépésként azt ígérik, elbontják azokat a területet övező építési kordonokat, amelyek a korábban leállított beruházások helyszínein találhatók.

Lefordítom: az eddig elkezdett építkezést itt is leállították. Majd következik a jogi hercehurca éveken át, végül visszafizetendő milliárdokkal. Közben megint lesznek méhlegelők, emberi és állati ürüléktől hemzsegő, lepukkant dzsungelszerű szutykos semmik, hogy "virágozzék minden virág". A Városliget családias jellegét ezzel fölszámolják. Senki se akarja majd a gyerekét a szerteszét hugyozó csövesek, fetrengő koszlidércek, narkós punkok közé vinni. Ezek csak rombolni tudnak, építeni nem.