NAGYKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK!

Gratulálunk!

Nagykereszt, vagy amit akartok!

Cserhalmi György a mai ünnepnapon, augusztus 20-án megkapja a Nagykeresztet. Szép kitüntetés. Valahol meg se lepődtem rajta. Amióta az eszemet tudom, bő fél évszázada Cserhalmi a legfoglalkoztatottabb magyar színész. A tehetségét nem merték elvitatni még az elvtársak se, Jancsó is mögötte állt. Elárasztották a szerepek, elvégre pompás karakter, snájdig ember, ő még a klasszikus férfiideál. Fölötte mindig remek volt a csillagállás, az átkosban csak úgy, mint utána. Az egész karrierje diadalút. De az is tény, hogy sok más hozzá hasonlóan kiváló színésznek feleannyi lehetőség sem adatott meg. Mégse irigy rá senki, ám az árnyalja a képet, hogy a Tyutyu a hetvenes évek óta rendre kiemelt a kiemeltek között, ami szerintem azért felvet némi aggályokat. (Női megfelelői megosztottan Udvaros Dorottya és Hernádi Judit.)
Nem akarok ünneprontó lenni. Kapja csak meg a díját, ezektől is. A nap keleten kél, nyugaton nyugszik. De mi e két jelenség között a földön járva élünk és a valóságot látjuk.

„Áraggyon” a szél!

Most az új módi, hogy ha napelem párti vagy, akkor Fidesz párti vagy, tehát a napenergia diktatórikus. Legyen hát helyette demokratikus szélerőmű! Mára a tiszás szekta mintegy vezényszóra őrjöng a szélenergia hasznosításáért. Nem csodálkozom rajta.

A körkörös okság tipikus esete: a kártékony politikának a kártékony követői a kártékony megoldások hívei. Circulus vitiosus – parasztosan mondva.

Hajdanában, de azért nem túl régen ezt erőltették nálunk is Bácskában. Hivatkoztak Európára, Uniós forrásokra, hogy milyen jó lesz nekünk. Azt mondták, belépő Szerbiának az EU-ba, majdhogynem muszáj. Aztán hamar neszét fogtuk, „honnan fúj a szél”. Hogy nem uniós érdek, hanem külföldi (úgy emlékszem osztrák vagy német) cégek és bizonyos lefizetett szerbiai tisztségviselőknek a haszonleső vágya az egész.

A legtermékenyebb, a leggazdagabb csernozjommal bíró oromi szántóföldekre képzelték a szélerőmű parkot a lobbisták, noha tizenvalahány évvel ezelőtt is világos volt, a korrupció melegágyának készült volna, semmi többnek. Azt nem tudták elhallgatni, hogy a Szabadka környéki kis falu áramellátását se szavatolta volna az a néhány szélturbina. Ráadásul kisült, a megtermelt áram az egységes szerbiai hálózatra kerül, ami hatásában, mint halottnak a csók. (Az oromi magyar földművesek viszont elmondhatták volna, hogy üveggyöngyökért cserébe, az aranyáron tartott földjeikbe öntött száztonnányi betonkoloncokkal, plusz a leaszfaltozott karbantartó utakkal milyen önzetlenül hozzájárultak a szerb állam energetikai működéséhez...)

Hála Istennek, csak hatástanulmányok, jól fizető tervek születtek. Azokért is szép pénzt lehetett lenyúlni, majd elvarratlan maradt a történet. Aztán valaki kiszámolta, mit, mennyi pusztítást okozhat egy-egy szélerőmű felépítése. Idézek egy szakembertől:

A szélenergiáért „hálózatfejlesztést kell iszonyú pénzekért végezni. A "fejlesztés" azt jelenti, hogy a kiszámíthatatlan teljesítményingadozásokkal szemben ellenállóvá kell tenni, tehát olyan problémát oldanak meg vele, ami a szélturbinák nélkül nem is létezne. Az élettartam (20-25 év) után a több ezer tonnás vasbeton alap a földben marad, azt senki onnan ki nem szedi. A szélturbinák mellett hasonló kapacitású gázerőműveket kell építeni az ingadozások kiegyenlítésére. Ezek drágábbak a hagyományos erőműveknél. Mivel csak szakaszosan üzemelnek, a kihasználtságuk és ezzel a megtérülésük nagyon rossz.”

Ebből a tömör véleményből is nyilvánvaló, nemhogy nem gazdaságos, de egyenesen káros a megépülésük a szélerőmű parkoknak.

Az, hogy a Kárpát-medence - leszámítva annak északnyugati csücskét - leginkább szélvédett, már csak hab a keserű tortán. Tiltakozni kell a szélerőművek ellen, minden fórumon!

Kócbabák

Nagy átalakítások jönnek az oktatásban – mondja a friss bóbitás miniszter asszony. Bátran ígérget, könnyű kézzel nyúl az iskolai rendszerhez, nyilvánvalóan érti, mit csinálna, elvégre pedagógus létére negyven év alatt soha, egyetlen napot sem tanított, sosem volt dolga gyerekekkel. Így könnyű magabízón olyan döntéseket hozni, amiknek már a tervezetétől is égnek áll a haja a szakma elkötelezettjeinek.

Még sincs ellenhang. Jelenleg ugyanis az ország mentális állapotát tekintve majdhogynem mindegy, mit csinálnak az oktatással. Hittel vallom, elsődlegesen a lakosság fejében – köztük leginkább a pedagógusokéban – kéne rendet tenni, de ez meddő próbálkozás, mind ugyanaz a megvezetett tiszás kommunista marad az ELTE-től a falusi tanító nénikig, mint volt április 12 előtt.

Ennek ékes példája, Szegeden hallottam, azt mondja az egyik: mióta Magyar Péter vezeti az országot, ő azt vette észre, hogy még az emberek is barátságosabban mosolyognak egymásra az utcán!

Amikor a naivitás súlyosbodik a szervilizmussal. És ha ő az értelmiség, mit várhatunk mástól?