Szentesi Zöldi László külpolitikai
újságíró, író, tévéműsorok szerkesztője volt a Rákóczi Szövetség decemberi
vendége. A Magyar Demokrata hetilap főmunkatársát néhány villámkérdés erejéig a
közéletünkről, az aktualitásokról, a politika huncutságáról faggattuk.
Bevezetőjében önmagáról így vallott:
„Szentesen születtem, Csongrád megyében. Szeged éppen félúton található
Magyarkanizsa és a szülővárosom között. Valamikor egy tájegység voltunk a
bácskaiakkal. Hasonló a beszédünk, a dél-alföldi szokásaink, és a Tisza még a
mai napig közös élményünk, összeköt bennünket. Emiatt a Délvidéket mindig is
jobban értettem, mint a Székelyföldet, vagy a Felvidéket, amik ugyan elbűvöltek,
de igazán itt érzem otthon magamat. Nagyon sokat jártam ide. Teljesen olyan,
mintha haza jönnék. ’93-ban kerültem az itteniek által is ismert Panoráma című
televíziós műsorhoz. Az azóta sajnos megboldogult Hornyik Miklós újvidéki író,
irodalomtörténész hozott össze a szerkesztőséggel. Szegedi főiskolásként a
Világszövetség című lapnak külsőztem, amit Hornyik szerkesztett. Addig-addig,
hogy fiatal riporterként beajánlottak Chrudinák Alajosnak. Jó iskola volt. Egy
év alatt elsajátítottam a szakma alapjait, amiket mindmáig hasznosítok. Péntek
este Délvidéken is rengetegen ültek a tévé elé, és nézték a Panorámát, a
válsággócok képeit, a háborús tudósításokat. ’94-ben aztán a szocialisták
elsöpörték a műsort, átalakították a tévét. Rövid Duna TV-s kitérő után
kerültem az írott sajtóhoz. Először a Magyar Nemzetnél dolgoztam, majd a Magyar
Hírlapnál főszerkesztő-helyettes, újságíró. Egy pár éve viszont a Magyar
Demokrata hetilap főmunkatársa vagyok.”
– Immáron csak lapot szerkeszt?
– Eldöntött tény, hogy most már maradok az írott sajtónál. A külpolitikai
újságírás a televízióban gyakorlatilag megszűnt, nonszensz. Nincs külpolitikai
magazin, a stábok nem utaznak külföldre. Elsöpörte az internetes korszak. Ma
már két kattintással valaki ott lehet a helyszínen. Emlékszem, annak idején
milyen egzotikus utazásnak számított például Belfast. Két magyarral nem találkoztunk.
Míg egy hétig ott forgattunk, teljesen magunkra voltunk hagyatva. Négyszer
jártam ott. Teljesen más volt akkoriban. Ma – Belfastban – kis túlzással, de
több magyar él, mint egy Somogy megyei faluban. Húsz-huszonkét évvel ezelőtt
sokkal bonyolultabb volt egy utat megszervezni bárhová. Beköszöntött az online
világ. Ennek van egy hátulütője is. Fölhígult a szakma. Régen rangot jelentett
újságírónak lenni. Sokáig nem tudott a pályán maradni, aki tehetségtelen volt,
nem tudott írni, vagy nem voltak önálló gondolatai. Ezek a korlátok mára
eltűntek. Mindenféle bolond internetes fórumon irkálhat akárki. Tényezőnek
vélik magukat a névtelenül kommentározó, pongyolán író emberek. Valójában
sekélyességgel, trágársággal, gyakran alpári módszerekkel pótolják a szakmai
tudásuk hiányát. Olyanok is újságírónak hiszik és mondják magukat, akik nem
értenek hozzá. Felkészületlenek, lesújtó a véleményem róluk. Közben persze
vigyáz az ember, ne tűnjön nemzedéki rivalizálásnak, amit mondok, mert tényleg
nem erről van szó. Hogy mennyire visszaesett a színvonal: üssünk föl egy
Kosztolányi kötetet, és olvassunk bele, hogy száz éve ez az ember hogy írt.
Majd hasonlítsuk össze valami frissen végzett egyetemistáéval, aki politológia,
vagy újságírás szakon végzett. Aki elolvas reggel három cikket és jó esetben ír
róluk egy negyediket. Vissza kéne adni a magyar szó, az írott nyelv, a
szépíróság becsületét. A sokoldalúság ma már ritka erény. Egypólusúak az
újságírók. Vannak sztárújságírók, akik bizony csak egy-egy műfajban tudnak
letenni valamit az asztalra. Megírnak egy tudósítást, egy interjút, de jó
riportot már nem. Mert nem ismerik a mesterfogásait például egy
publicisztikának. Én szerencsés vagyok. Sok olyan idősebb és fiatal kolléga
vesz körül, akik manapság is maradandót tudnak alkotni. Mindazonáltal 15 év
újságnál eltöltött idő után, azt hiszem joggal mondhatom, hogy az írott sajtó
jelentősége csökkenni fog. A hetilapok „hátterező anyagokra” álltak rá. Nem
bírják a hírversenyt az internetes portálokkal szemben. Már látszik, hogy az
azonnali híreket az online világ bekebelezte. A hagyományos, papír alapú
hordozóknak, a napi- és hetilapoknak maradtak az elemzések. Egyre sűrűbben
szűnnek meg jó nevű világlapok, amivel semmi bajom nincs. Verseny van, üzleti
verseny. Én csak azt szeretném, ha mindez a könyveket, a könyvkiadást nem
érintené. Pedig kihatással van rá. Ettől függetlenül a könyv maradni fog. A
könyv nemes matéria, jó a kézbe venni. Időtálló. Értéket képvisel.
- Politikai értelemben hogyan látja
Magyarországot?
Magyarországon, ha így marad a rendszer alapvető politikai fordulatra nem
látok lehetőséget. Megjósolhatóan hosszú időre berendezkedik a Fidesz. Az a formáció
nem mutatkozik, ami váltópárt lehetne. Az összes ellenzéki vonulat belső
bajokkal sújtott. Személy szerint ezt nem bánom, mert az utóbbi időben, mi – nemzeti
gondolkodású magyarok – annyi minden jót kaptunk Orbán Viktor kormányától, hogy
az egyelőre a legszebb reményeinket is túlszárnyalja. Emlékezzünk rá: nem régen
még érvénytelen volt a népszavazás a kettős állampolgárságról. Ma – alanyi
jogon minden magyar megkaphatja ugyanazt. Vagy nézzük meg, hogyan működik a
magyar-szerb állami viszony? Miközben folyamatosan a jobboldali kormányokat éri
a vád, hogy rossz szomszédságpolitikát folytatnak. Bár szerintem a baloldal a
maga regnálása idején sokkal kártékonyabb volt. A magyar-szerb viszony negyed
százados tetőpontján van. Hovatovább az egész huszadik században sem volt ilyen
jó! Pörgessük csak vissza a jugoszláv időkre! Békésen megfértünk ugyan, de
gazdasági-politikai értelemben nem volt ekkora összefonódás, függőség, mint
most. Ügyelünk egymásra. Elég, ha látjuk, mit művel Horvátországban az ottani
baloldali kormány… Ezzel szemben Belgráddal szinte felhőtlen a kapcsolat. Igaz,
olykor elhangzik egy-két élesebb mondat, de ez a diplomáciában mindennapos.
Szerb részről – megítélésem szerint – ennek a hátterében két dolog munkál.
Egyrészt ott a gáztározók kérdése. Bármennyire is stratégiai partnere
Oroszország Szerbiának, a magyar felet, vagyis a magyar gáztározókat nem lehet
megkerülnie Belgrádnak. Másrészt a szerbek az Unióba törekednek. Épül a közös
infrastruktúra, a Belgrád-Budapest gyorsvasút. Számos dolog történik, mindkét
fél előnyére. Akár gesztusok szintjén is. Tehát a magyar kormány idáig jól
dolgozik. Természetesen olykor hibáznak, de ezzel együtt elmondható, hogy ha
nem Orbán lenne a miniszterelnök, példának okáért akadna okunk aggodalmaskodni
a migráns válság miatt.
- Ez lett volna az utolsó kérdésem…
A minap interjút készítettem Balog Zoltán miniszterrel, aki a most zajló
népvándorlás kapcsán Orbán Viktor szavait idézte: „Magyarország túl van a
méretarányos bátorságon.” Minden országnak van mozgástere. A politikában nem a
magánélet erkölcsi mércéje számít. Önmagában az igazmondás, a becsületesség, az
erkölcsösség, a hálaérzet: ezek mind-mind nagyon szép erények. De csak a nagyon
naiv ember hiheti azt, hogy ezek a kategóriák mozgatják a politikát is. Nem. A
politika egyféle adás-vételi folyamat. Nem elég egy tisztességes pozíciót fölvenni,
alapként. Az érdekeinket kell érvényesíteni. Tárgyalástechnika, adás-vétel,
amiben Orbán nagyon tehetséges. Magyarország néhány éve a fordulat után
beárazta magát. Mára ott tartunk, hogy Budapest Európában egy új pólusként
jelentkezik. Brit és német lapokban egyre többször olvasni: Európában két
szemlélet ütközik. Merkelé, aki tárt karokkal fogadna be milliószám ide özönlő
népeket. Azért harmincmillió muszlim idetelepülését tán nem kéne megvárnunk. A
másik meg Orbán politikai racionalitása, ami nyíltan kimondja, hogy ez nem
helyes. Így Európa nem tud megmaradni. A jó európaiakat jelenleg a magyar
miniszterelnök képviseli a legláthatóbban. Ezt nem én mondom, hanem a környező
országok népei mondják. Milyen jó lenne még több Orbán Viktor! A lengyelek már
a magyar minta szerint politizálnak. Ha így marad, és – ez nyugodtan leírható!
– ha külső erővel, akár erőszakkal nem fogják eltávolítani a közéletből
elsősorban Orbán Viktort, vagy a magyar kormányt antidemokratikusan leváltani,
akkor hosszú ideig még a jobboldal marad hatalmon. Persze, a politikában
gyorsan változhatnak a dolgok! Az
esélyünk maga Európa, és a magyar ember. A tehetségünk. Egy másfajta valóságban
az emberek lényegének és jellegének a megóvását kell fölvállalnunk. Kanizsaiként,
közösségi emberként, szerb vagy magyar állampolgárként nagyon sok tartalék van
még bennünket! Igenis jó esélyünk van arra, hogy megnyerjük a jövőnket!
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése