A szagok.
Az orrunkba vetülő emlékek. Anyánk teje, az árokparti virágok illata, a kukoricapuska szaga, szorítva az orromhoz. Nyílnak a fák a Petőfi utcában, meggy mindenütt. Hullik a szirmuk, tiszta, romantikus filmvégi a jelenet. Futok Zenta alá, Adorján alatt, a dűlőúton. Közben ezt látom. Lerajzolhatatlan.
Lapály, és mégis kelleme a szemnek, ha ívet nézek rajta.
Nem vagyunk mi hegyi emberek. Csak lapos, a horizontot és az eget szétmérők.
Futok hazafelé. Csukva a szemem.
Így is tudom, mihelyt megérkeznék. A volt söprűgyár kénszaga árulkodón kínálja magát.
De jó otthon lenni. Tartozni valahová.
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése