Sagmeisternek, tisztelettel

Egy palack Bujdosó bor kifogott rajtam.

Nem most rögtön.

Vagy háromhetis volt a birkózásunk.

Végül diadalmaskodtam fölötte, persze. Meg se írnám, ha nem. De azt is be kell látnom, hogy az erkölcsi győzelem az övé.

Ádámnál és Évánál kezdve: a bolondos 1986 nyarán Tisza túrán voltam. Kenukkal lapátoltuk hosszában a folyót, az akkori szovjet-román határtól Kanizsáig. Mivel a vízitúra élményei önmagukban is köteteket töltenének meg, nem eresztem bő lére mondandómat. Majd máskor. Annyi viszont publikus, hogy ott rúgtam be életemben először. Fehér ember módjára.  

Úgy esett, hogy a hajós társammal, a velem egyívású Baráth Lacikával álló nap sem csináltunk mást, mint a folyamban sodródó üvegpalackokat vadásztuk. Kőbányai, Traubi szóda, Pepsi, ásványvíz – vitt minden szir-szart a víz. Az összes közül a legértékesebb mégis a kicsi Coca-Colás üvegek voltak. 80 fillért is megadtak darabjáért. Emezekért 50 fillér járta. (Csak a miheztartás végett: a fiatalabbak kedvéért ide biggyesztem, hogy 1986 júliusában Magyarországon kétésfél forintért vettük a kólát. Kocsmában. Akkoriban kocsmában is ilyesmit ittunk. Nincs ezen mit szégyellni. Mindenki volt gyerek.)

Szóval Tokajtól Tiszaújvárosig – akkor Leninváros volt a neve, hehehe…, miket röhögtünk rajta… – annyi palack gyűlt össze a kenunk hasában, hogy azokat a legelső KÖZÉRTben visszaváltva kisebb vagyon ütötte a markunkat. Mivel jól mondták a kanizsai öregek, és tiszteltük is őket a mondásuk miatt: könnyen jött pénz, könnyen megy alapon az összeset befektettük a legelső, útba eső halászcsárdában. Húzta a cigány, ittuk a bort. Tán még táncoltam is mezítláb. Nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy az áldott emlékű Püspök Joca másnap az esti cirkuszolásunk miatt direkt velünk sikáltatta el a közös tábori kondért. Aki netán másnaposan gyeszölt már egy undorítóan mocskos, ételszagú, zsíros üstöt, annak van fogalma róla, mi játszódott le a zsenge belsőnkben. De hogy vidámabbal zárjam a Tisza túrás élménybeszámolót: egy híd boldogabbik aljában működő szocialista nudista strandon akkor láttam először borotvált izémizét. Tudom, nem egy nagy dolog manapság. Ám aki előtte  még borotválatlant sem látott, az bizony megilletődött kicsit. Nekem elhihetik.

Épp betöltöttem a tizenhatodik életévemet. A születésnapomat olyannyira elfelejtettem, hogy csak a tábortűznél döbbentettek rá, amikor a kompánia ajándékát átadták. Borzalmasan csúnya, műanyagból fröccsöntött, szarvasagancsot imitáló asztali készletet kaptam. Bornyitóval. Meg is becsültem harminc éven körösztül. Az a spirál tette a dolgát nálunk tavalyig. Aztán nyugdíjba küldte magát. Egyszerűen elveszett.

Most kezdődik a kaland.

Közben kaptam én mindenféle bort. Mivel nyitó, húzó nem akadt hozzá, valahogy csak-csak sikerült léket vernem rajtuk. Ha nem jött össze az ujjammal benyomni a parafa dugót, elővettem egy fakanalat és a nyelével rövid idő alatt király lettem. Működött a dolog.

A tavalyi év végén kedves dunakeszi ismerősöm viszont megvert megajándékozott ezzel a Sirály nevű vörössel. Merlot. Épp ilyen senkiházinak való, mint én. Valamire csak jó lesz fajtájú.  

A küzdelem vele Karácsony tájékán kezdődött. Jöttek ebédre a komámék. Arcoskodni akartam, miféle úri eresztés lennék – ehol-e, magyarországi félszáraz. De a rohadék bor nem adta magát. Akárhogy szentségeltem, izzadtam, a dugó maradt benne. Olyan érzésem volt, mint egy koszovói vőlegénynek, aki inkább megszökik, de nem mutatja föl az összegyűlteknek a vértelen lepedőt. Napirendre sikerült térnünk fölötte. Hál’istennek akadt itthon birspálinka. Kompenzáltuk.

Kisvártatva megint vendég jött a házhoz. Akkor már óvatosabb voltam. Csavart és csavarhúzót hoztam a konyhába. A kedves ismerős mosolygott, nézegette egy darabig a gyöngyöző homlokomat. Magában díjazta az erőlködésemet. Végül beérte egy kávéval.

Ma, az új kor hajnala virradt.

Kivittem a Bujdosó boros palackot a trágyadomb mellé. Balomban az üveget tartottam, jobbommal meg lesújtottam a nyakára. Boldogult sintér nagyapám emlékéhez igazítottam magamat: „Kisfiam, magyar embert baszogatni nem lehet, csak szórakoztatni.”

Ezért született ez a bejegyzés.

Vivát!

Pk