GRÓF APPONYI ALBERT és MOHÁCS

Az elmúlt hetek Fidesz kampánya elsöpörni látszik a Tisza szekta reményeit. Immáron újat nem mondva Péter Magyar is csak sodródik, mint húgyban a bacilus. Ezzel együtt választásoknak még soha ekkora tétje nem volt az újkori demokráciánk történetében. Nem túlzás, ha nem leszünk észnél egy újabb Trianonnal fölérő katasztrófa leselkedik ránk. Az Antant hatalmak szerepét most Brüsszel és Kijev vette át, és a hazánk elleni politikai merénylethez megtalálták az itthoni szövetségeseiket, a Tisza Pártot, amit körösztbe-kasul behálóznak az idegen érdekek.   

A Tisza Párt legelvetemültebb hívei nem azért kártékonyak, ordenárék, hasznavehetetlenek és ostobák, mert becstelenek, hanem azért becstelenek, mert egy hasznavehetetlen, ordenárén ostoba, kártékony képződményt és annak vezérét szolgálják. Ok-okozati összefüggés. Nem kell hozzá Nobel-díjas fölismerés, ezek ugyanazok: a ciklikusan visszamászó prolik. Most ők akarnának irányítani, holott irányítani egy mozdonyt se tudtak, de azt kisiklatni mindig sikerült nekik.   

Ha most vasárnap estefelé visszaküldtük őket a mocsárba brekegni, ahová a vizes szekta legelvakultabbjai valók, az új, zsinórban 5. Orbán-kormánynak ismét egyesítenie kell majd a nemzetet. Már azokat, akik hajlandóak a nemzeti minimum alsó küszöbét meglépni.

A többiekkel nincs mit kezdeni.

Árulók voltak, vannak és lesznek.

De az rajtunk múlik, hogy a hazájuk ellen tevékenykedőket, a közélet, a közösségi felületek kútmérgezőit, az álneves gyűlölet szószólóit, a lázadást szító névtelen gyújtogatókat a rend szigora utolérje, és mindenkorra megtanulják: Magyarországon büntetlenül nem lehet sem rágalmazni, sem hazudozni, sem bujtogatni a tömegeket. A magyar törvények mindenkire vonatkozzanak, és mindenki érezze át a cselekedeteinek a súlyát!

Aki a széthúzáson munkálkodik, lakoljon!  

Éppen 500 éve volt a mohácsi csata. Nem követhetjük el ugyanazt a hibát.

ÁRAD? MEGVAN AZ ÁRA!

 

Zajlás - illusztrációm

Gerincet Pálinkásnak

A legmagyarabb folyónk nevét bitorló rágalomgyár szennyfolyama most Magyarország hadseregét szeretné befeketíteni.

Óvatosan reagálnék erre, mert nekem nem adatott meg, hogy a Magyar Honvédségben szolgálhassak, de voltam egy bő évig sorkatonaságban, a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) állományában.

Javarészt Macedóniában állomásoztunk, egy felderítő századdal leginkább terepen éltünk, ahol – magyar létemre – híradós kiképzést is kaptam, pluszban.

A tisztjeink között akadtak kellemetlenebb karakterűek, de volt néhány, akikre szeretettel emlékszem. Közülük egyre különösen, egy macedón törzsőrmester úgy tekintett a szakaszunkra, mintha a fiai lettünk volna: Conev Dusánnak hívták, szegény már évtizedek óta a sztrumicai temetőben nyugszik, az Isten áldja meg holtában is! Apai bölcselettel tanított, nevelt bennünket, tőle tudom: Jezik kosti nema, ali kosti lomi. (A nyelvben nincsen csont, de csontot bír törni.)

Ez jutott eszembe most, hogy a magyar rendőrség, a hazai titkosszolgálatok lejáratása után immáron a Magyar Honvédséget is kikezdte az ellenzék kampánya. Ehhez találták meg a nyelvet, ami csontot tört: esetünkben Pálinkás százados úr gerince roppant meg. Magának köszönheti. Így jár, aki az esküjét feledve, kiugrott katonaként visszapofázik az állomány tisztességesebbik, aktív része felé.  

Templomok, dzsámik

Furcsa világban élünk, de nem kell ezen csodálkozni. A Hévízen most épült orosz ortodox templom vezetője egy Kim nevű koreai (!) pravoszláv pópa, aki amúgy Szentpéterváron született, de a felmenői még a régi, egyben volt Koreában éltek. Hogy csavarosabb legyen a történet, az orosz ortodox templomot ukrán mesterek építették, moldáviai szakemberekkel. A fővállalkozó a barátom ogyesszai ukrán-moldáv kettős állampolgár, tudniillik. Régóta Magyarországon él, nagyberuházásokon építő brigádjai vannak. Kérdeztem tőle, mi a rossebnek ortodox templom Hévízre? (Ráadásul nem is kicsi.) Hüledezve hallottam, hogy hozzávetőlegesen 10 ezer, zömmel orosz, de ukrán is él Hévíz környékén, és hát lássuk be, tízezernyi embernek igénye van nem csak a testi, hanem a lelki egészsége ápolására. Hozzáteszem: Magyarországon keresztény templomot építeni - legyen az bármelyik felekezeté - bölcs és hasznos dolognak gondolom. Még mielőtt kajánkodva rám kérdeznének, igen, a magyarországi muszlimoknak is akadnak imaházaik. A múltkor tiszta véletlenül ráfutottam az egyikre. Pénteken estefelé a Rákóczi út árkádjai alatt sokadalomra lettem figyelmes. A régi gyógyszertár előtt vagy kéttucatnyi ételfutár biciklije letámasztva, lábbelik a bejáratnál szanaszét, a patika kirakata arab feliratos kelmékkel eltakarva: a sötétebb bőrű férfiak csoportosulása nyilvánvalóvá tette, mi célt szolgál a kiszuperált gyógyszertár. Nincs ezzel semmi baj. Csak nagymecset ne legyen minarettel. Azt még a tőlünk nagyságrendekkel rugalmasabb eszmeiségű svájciak is elutasították. Pragmatikus nép a svájci. Tudják, már egyetlen megépült minaret tornyának is hatalmas lenne az árnyéka.    

Árad? Megvan az ára!

Az elmúlt napok kampányrendezvényeit figyelve két dolog tűnt föl nekem. Míg a Fidesz, azaz Orbán Viktor országjárásán rendre a „Hajrá Fidesz”, meg a „Viktor, Viktor” zeng a gyűléseken, addig a vizes szektánál csak az ellenfél káromlása vált ki indulatos rigmusokat, azok se valami fantáziadúsak. „Mocskos Fidesz”, oszt’ ennyi.

A másik, amit még mantráznak, „árad a Tisza”, ami bizarr, visszatetsző vízió, lévén Tisza menti emberként, tapasztalatból mondom, hogy a folyó áradása sosem örömünnep, hanem inkább aggodalom. De hát Buda apácaliliomos villanegyedében aligha értik, hogy az áradat pusztít, rombol, sosem épít. Mondjuk, ebből szemszögből nézve az azonos nevű politikai kompánia is ugyanezt teszi.

És ha már itt tartok, dacára a nagypénteknek, aktuálpolitikai észrevételemmel zárom napi bejegyzésemet. Orbán Viktor és csapata profi módon, tudatosan és nagyon jól építette fel a Fidesz kampányát. Tömegek lelkesednek a megyeszékhelyek, a nagyvárosok nagygyűlésein, a fideszesek számszerűleg is többszörösen meghaladják az ellenzék ugyanott tartott rendezvényén résztvevőkét. Azt látjuk, az elmúlt hetekben Peter Magyar nem tudott a közvéleménynek új témákat pendíteni, mindeközben most is, míg e sorokat írom a drogos ügyén, meg a magán- és közéleti botrányain túl a pártját átjáró ukrán kémügy is vastagon ég rá az egész politikájára. Már ha politikának lehet nevezni azt, amikor egy indulat- és ösztönvezérelt, frusztrált senkiházi a sliccét kigombolva egy országot akar megerőszakolni.  

 

BEÜTVE ÉS KIÜTVE

 

A Bájnok...

Minap robbantotta a nyilvánosságot a hír, amit idáig csak sejteni lehetett: a legnagyobb ellenzéki párt berkeiben külföldi titkosszolgálatok ügynökei vannak “beütve”. A kémek szakzsargonában ezzel a kifejezéssel illetik a beépített ágentot.

Ha ez nem lenne elég, hogy a gyalázat még nagyobb legyen, a Tisza Párt felső vezetésének egyik-másik alanya, név szerint Orbán Anita különösen érintett a kipattant botrányban: a tenyészkanca vigyorú, külügyi babérokra pályázó hölgyemény cimborája oknyomozó újságíróként nyomult, mára viszont lelepleződött ügynök.

Most vegyünk egy nagy levegőt! 

Próbáljunk jóindulattal eltekinteni az összes többi disznóságtól, ami a vizes szekta messiásának vállalhatatlan személye kitermelt. Nehéz lesz, mert ahogy közeledik a voksolás dátuma, immáron napi rendszerességgel bukkannak föl szaftos balhék a párt háza tájékán, amelyek egy jobb világban egyenként is elégségesek lennének ahhoz, hogy a Tisza Párt nevű konglmerátum eltűnjön a politika küblijében.

Nem így a vizes szektánál, ahol a legelvetemültebb szimpatizánsaik tovább védik a védhetetlent, ezzel kimerítve a hazaárulás tényállását. Aki idegen érdekek szolgálatába szegődik, vagy idegen érdekeket szolgáló segítséget elfogad, az bizony alávaló hazaáruló.

Szégyen, hogy ehhez az aljas, minősíthetetlen cselekedethez több százezernyi magyarnak mondott honfitársunk lelkesen asszisztál.   

Orbán Viktor 40 éves politikai pályafutása alatt nem került ilyen botrány közelébe se! 

Peter Magyar és a kebelbarátai pedig mindössze  2 év közéleti szereplésük alatt eljutottak oda, hogy bedrogozva orgiáznak, kufircolnak egymással és mindenféle kétes nőszemélyekkel, miközben mindenki mindenkiről mindent felvesz, hanganyagokkal zsarolják egymást, majd mindezt megkoronázzák azzal, hogy kémeket alkalmaznak és összejátszanak idegen titkosszolgálatokkal!

Most komolyan, ezekre egy ország iránytását, egy nép jövőjét rábízni?!

Hisz önmagukra se tudnak vigyázni! 

Arra is képtelenek, hogy a legkisebb kísértésnek ellenálljanak! 

Az összes tiszás díszpinty közül a vezérürü, Peter Magyar közszereplése a legbizarrabb.

Részegen randalírozva a diszkós macák lába között csúszkál, a nyakánál fogva dobják utcára, erőszakoskodik, telefont rabol és hajít a Dunába, a tálcán lévő "porhoz hozzá se nyúlt", pedig mai hír, ők vitték be tálcán a drogot a kuplerájba, folyton váltott lotyókat kerget, a közvetlen munkatársnőjét zaklatja ha rájön a kangörcs, akár a pódiumon is, pláne a színfalak mögött, utálják és félik a kampánystábjában, megvetik és lenézik azok, akik szponzorálják, akik még egy darabig fizetik az ország elleni játszmáit.

Mi lenne, ha ez az alak hatalomhoz jutna? Már most istenkirályt játszik Peter Magyar, mert akadt egy réteg a lakosság körében, amelyik önsorsrontásában, oktondiságában, komplexusában, kicsinyességében és a miniszterelnök személye elleni tehetetlen gyűlöletében bármiben hajlandó hinni, bárkit hajlandó vezető poszton látni, akár az ország jövőjének az elveszejtése árán is. 

Már ha hagyjuk nekik. 

Nem fogjuk!

Kiütjük a beütött kompániát.  

HÁROM MAGYAR TÖRTÉNET

  

A tiszás Dollár Kinga

Nem vagyok egy kiköpött Hitetlen Tamás, de azért szeretek tapasztalatból bizonyosságot szerezni. 

Úgy tűnik, ma olyan napom van, hogy csak a saját szememmel-fülemmel megélt dolgokat veszem elő. Nem is kell híreket olvasni! A mindennapi élet a kiszámíthatatlanság pillanataiban szállítmányozza és tálcán kínálja a legvadabb történeteket. Nagy regényírók, novellisták a megmondhatói, az életből merített dolgok többségét szükségtelen a fantáziával színezni. Bizonyos jelenségek sokszor megrázóbbak, lényeget láttatóbbak a szárnyaló irodalmi képzelettől is. 

Lassan áprilist írunk, gyakorlatilag mindenütt a közelgő országgyűlési választások kimenetele a téma. 

Három rövid történetet osztok meg. Nekem tanulságosak és igazak, mert szem- és fültanúja voltam mindnek.

Csinos, jólöltözött, láthatóan jómódú egyetemista lányok beszélgetnek a trolimegállóban. Tavaszi smink, szolid ékszerek, márkás táskák, a rúzsozott szájak pedig politizálnak. Mivel a közelben állok, hallom, bár nem akarom hallani őket. Hármójuk közül a legnyurgább azt mondja, „ha nyer a Fidesz, g.cire elhúzok innen”. A folytatás szerencsémre elmarad, a másik kettő reakcióját se tudom meg soha, mert begördül a trolibusz és tényleg „elhúznak” a nagylányok, bár a Fidesz győzelem még valami két hét múlva lesz csak esedékes.

Velük himbál, zötyögtet engem is a trolibusz. Morfondírozok az utastérben szorongva, mostanában vajon hányan fogadkoznak, hogy elmenekülnek világgá, ha ismét Orbán Viktor alakíthat kormányt. 

Egy próbát megér alapon szívesen látnám, ahogy a nemzetnek kártékony elemek lelécelnek, jó messzire. Megkóstolhatnák, ugyan milyen érzés máshol megélni, más ege alatt más kenyeret enni. A saját bőrükön kitapasztalhatnák, megéri-e útilaput kötni csak azért, mert nem a nekik kedves arcok alakítanak kormányt Magyarországon. Egy csomó nevesebbnek mondott influenszer, művész kérkedik azzal, hogy összecsomagoltak, a bőröndjük útra kész, lévén ebben az országban fasizmus tombol, nincs demokrácia, hullik a barna eső és Texas után Budapesten is verik a négereket.  

Bárcsak úgy tennének, ahogy delirálnak! De sajnos ezek is csak Gerendás Pétert játszanak, fenyegetődznek folyton, hogy itt hagynak bennünket, és a végén mindig kiderül, eszük ágában sincs elereszteni Magyarországot. Pedig, ha rajtam, meg sokunkon múlna, már régen a begörbített alkarunkat ívben lengetve búcsúztatnánk őket a Keleti Pályaudvaron. 

A második eset őszintén megdöbbentett. Aki ismer, tudja, szívesen diskurálok más véleményt képviselőkkel. Meghallgatom az ellenérdekelt nézeteket vallót, amennyiben hajlandó kulturált hangnemben érvelni. Sokféle ismerősöm között akad egy idős, pártállami káder, aki anno még Kádár János közeli munkatársaként építette a szocializmust, és ma az érdemei elismerését ezredesi nyugdíja igazolja. A kivénhedt munkásőr rendületlenül hisz tovább a kommunista eszmékben. Amúgy – már csak a koránál fogva, de a végzettsége révén is – bölcs ember, érdemes odafigyelni a szavaira, ezért egy-egy pohár kézműves sör mellett meg szoktuk vele beszélni a göröngyös élet dolgait. A minap egyet fordult velem a világ, kis híján visszaköptem a sört, mikor azt mondta, egyébként ő is a Fideszre fog szavazni. A kérdő tekintetemet látva, csak annyit mondott:

  - Lehet, hogy kommunista vagyok Karcsikám, de nem hülye. Erre a tiszás gazemberre sose szavaznék.

Aztán témát váltottunk.  

A harmadik: közeli ismerőseim, egy fiatal párocska lakásvásárlás lázában ég. Egyikük kicsit nagyobb összeget örökölt, szeretnének saját otthont. Már tucatnyi helyszínen voltak, úgy fest találtak is egy megfelelő lakást, megegyeztek az eladóval, lefoglalózták. Sietniük kell, jelentette ki a fiú, mert a lakás árához Otthon Start támogatást vesznek föl, és ha április 12-e után netán nem a Fidesz nyer, akkor a Tisza Párt be fogja szántani a kedvezményes hitelkonstrukciót. 

Rákérdeztem: és ezért a Fideszre szavaztok? 

Nem. Mi Mi Hazánkosok vagyunk – hangzott a válasz... 

A JÉGHEGY SZUTYKA

 

Ráfordultunk a célegyenesre. Már három hét sem kell, és Magyarország válaszút elé áll: folytassuk-e az építkezést, megmaradjon-e a családok biztonsága, legyen-e magyar jövőnk, vagy mindezt sutba dobva önként dugjuk a fejünket a hurokba, és megengedjük, hogy a globális nagytőke, az Egyesült Európai Államok szorgalmazói, és az akasztófánkat ácsoló ukrán hóhérok kirúgják alólunk a széket.

Sokat elmond a tét nagyságáról, hogy immáron kiderült, az ellenünk induló vizes szekta a nyílt külföldi támogatása mellett idegen titkosszolgálati segítséget is kap. És itt meg is állnék az írásban, mert innét kezdve nincs mit írnom. 

Egy normális országban ennél az orbitális botránynál el is dőlne a választások kérdése. A Tisza Párt a kémbotránnyal egy időben nyüszítve, sűrű bocsánatkérésekkel szűnne meg politikai tényezőnek lenni.

Ehelyett mi történt? 

Peter Magyar haja szála csak annyiban görbült, hogy egy kamu drogteszt erejéig átruccant Bécsbe.

 

Mindeközben napi szinten annyi disznóság halmozódik föl a Tisza Párt kampányában, hogy kevésbé rendhagyó időkben a Fidesznek korteskednie se kellene: elég ha rámutatna néha a vállalhatatlan ügyek egynémelyikére. 

Mert – akinek netán eddig nem derengett, már annak is napnál világosabb – a Tisza Párt egy tőről metszett, idegen befolyás alatt álló, nemzetbiztonságilag megengedhetetlen, rettenetesen romboló politikai erő. 

Ennek tudatában úgy vélem, most kell tovább ütni a vasat, még keményebben, hogy fájjon nekik! Hogy aki idáig vakon járt, az is belássa, a Fideszre húzza majd az X-et, mert ez a tiszás banda nem Parlamentbe jutást, hanem a börtönt érdemli.

A jéghegy csúcsa a Panyi Szabolcs féle lehallgatási ügy. Valójában Peter Magyar pártja, a pártvezetés alapos okkal nevezhető hazaárulónak. Nincs ezen mit szépíteni.

Erről szól a rajzom.

 

A jéghegy alatti rész lesz érdekes! És csak remélni tudjuk, hogy a lékből előkandikáló jéghegy szutyka nem fog következmények nélkül leolvadni az áprilisi tavaszunk után.

SZERB-MAGYAR CSILLAGÁLLÁS

Magyarkanizsa föntről - ifj.Apczi jenő drónfotója

Muciológus matematika

Egy nagyon híres magyarországi szociológus hölgy – hiába gondolkodom, a neve nem jut eszembe – aki ráadásul különösen hírhedt a pártok felett álló, makulátlan, objektív nézeteiről, egy szintén függetlennek kikiáltott pár tucat fős kompániával méréseket végeztek a március 15-ei Békemeneten és a tiszás meneten is. 

Nem fogják elhinni: a kutatásaik azt eredményezték, hogy a Hősök terén megtartott tiszás gyűlés mintegy háromszorosa volt (!) a fideszes rendezvénynek.

Igen. Jól olvasták. Háromszorosa. Nem a Kossuth tér (65 ezer négyzetméter) a Hősök tere (28 ezer négyzetméter) több mint kétszerese, mint egyébként köztudott, hanem az utóbbin résztvevők száma triplázta a Békemenet tömegét. 

Értjük: feleakkora téren háromszor annyian csápoltak a vizes szektások.  

Ez a nyilvánvalóan a teret ás dimenziót váltó fizikai bravúr úgy sikerült nekik, hogy az említett kéttucatnyi lelkes aktivista 3 méteres szelfibotokkal fotózgatta a felvonulókat. Aztán olyan nagyon sok minden nem kellett a tudományos módszer léghajlító végkövetkeztetéséhez: egy turistáknak szánt, gazdagon illusztrált Budapest-térkép, és némi fejben szorzás után ki is jött a briliáns, feddhetetlen eredmény. Tádámm! 

A jelenlévő telefoncella-információk, a belügyi szervek, a rendőrségi felmérések számai, a közterület befogadó képessége, vagy a négyzetméter per főre vonatkozó egzakt felmérések persze ezt a szociológusi matematikát tételesen cáfolják, de hát régóta tudjuk, hogy a tényekkel nem kell foglalkozni, a tények csak meg szokták zavarni az elvtársakat.     

Nem tudom, ki hogy van vele, nem megbántva ezt a rettenetesen okosnak tűnő, szociológus főnénit, elnézegetve a fotóját én teljesen megértem, hogy az egész élete akörül forog, hogy akár háromméteres szelfibotokkal a kevésből mindig többet, a kicsiből meg jóval nagyobbat szeretne látni...

EU-tanázia

Ezzel a mostani EU-val nekünk már csak bajunk lesz. A döglődő ló kapálózik, vigyázzunk, föl ne rúgjon bennünket, de most már kivárjuk, míg elernyed és vége. Eltarthat még ez a haláltusa legfeljebb tíz évig, de egy ezerszáz éves államnak bliktri egy évtized. Sajnos, nekünk embereknek nagyon is számít 10 év, mert mindenünk rámehet a megbomlott agyú Brüsszel, meg a nyugati mainstream ideológiai hókuszpókuszaira, ezért az egyetlen esélyünk, ha épeszű, biztos kezű vezető irányítja az országot. Orbán Viktor meg már bizonyította, az ellenfelei is kényszeredetten elismerik, nem könnyű préda, harcos alkat. Ezért szól rólunk április 12-e! Észnél kell lennünk.

Szerb-magyar csillagállás

Anélkül, hogy a ló túlsó oldalára esnénk, nem akarván agyondicsérni Belgrádot, mégis azt kell mondjam, amióta nemzeti kormány vezeti Magyarországot a délvidéki magyaroknak a szerbekkel való viszonya óriási mértékben javult. 

Javult, de nem tökéletes. 

Hozzáteszem: sosem lesz az, ne is ámítsuk magunkat. 

Mindig létezni fog szerb nemzeti érdek, és lesz magyar nemzeti érdek is: a kettőnek lehetnek, sőt vannak átfedései, de ugyanaz sosem lesz, ahogy két édestestvér sem ugyanazt gondolja mindig, nem ugyanarra vágyik, nem ugyanúgy viselkedik, akárhogy is szeretik egymást. Ha ezt tudomásul vesszük, belátják a szerbek is, úgy van és lesz közös jövő, ahol az adódó gondok ellenére baráti viszony marad a két nép, a két politika között. 

Nem volt mindig idilli a helyzet.

Jobb ez így. Most jó a szerb-magyar csillagok együttállása.

Én megértem a szerb aggodalmakat Koszovó kapcsán. Magyar vagyok, pontosan tudom milyen az, amikor történelmi igazságtalanság ér. 

Jónak tartom a különutas, "elnemkötelezett" szerb külpolitikát is: valami hasonlót művelünk mi, magyarok is. Egyenlő távolságra Moszkvától és Washingtontól, de mindenkivel beszélő viszonyban, tisztelettel, megbízható partnerként bánva a nagyhatalmakkal, meg a tőlük kisebb, a kezünket kereső népekkel is. 

Ha ettől Brüsszel agyérgörcsöt kap, azt se bánjuk. Egy könnycseppet se morzsolnék el, ha már holnap dögkútba kerülne az EU, így, ahogy van. Pár bekezdéssel följebb írtam, ezért a tehetségtelen, korrupt bandáért nem kár. 

Ami viszont a szerbeket illeti, mi legyünk jóban velük (is), ahogy eddig: a nyakamat teszem rá, hamarosan onnét fogjuk kiváltani a Barátság kőolajvezetéket, Szerbián keresztül jön majd az orosz energia.

200 SZAVAZAT!

 

rajzom

Tudják mennyi 200 szavazat?

Nem túl sok. Országos szinten elenyésző, százalékban sem mérhető.

100 házaspár egy vasárnapi napon elsétál az urnákhoz. Egy közepes nagyságú utca lakóinak azon része, amelyik felelős állampolgárként gondolkodik, veszi a fáradtságot és leadja a voksát. Bokortanyák népe bekocsikázik a közeli településre, és a szavazófülkékig meg sem állnak. Egy fontos fejlesztési kérdés vitája után a panel lakóközösségi gyűlésén a jelenlévő kétszáz érdekeltnek egyszerre lendül föl a keze. Négybusznyi ember.

Sorolhatnám hosszan a példákat, mennyire kevés az a 200 szavazat.

De most lássuk a másik végletet!

200 szavazat rettenetesen sok. Olyannyira sok, hogy sorsfordító is lehet!
Egy nép jövője állhat, vagy veszhet rajta!

Nem véletlen mondom ezt: volt idő, mikor nekünk, magyaroknak is mindössze 200 szavazaton függött a jövőnk.

2002 tavaszára emlékezzünk vissza!

A Fidesz győzelmét várta az egész világ, az ország lakossága, a politikai erők, a közvélemény kutatók, de még a mérvadó hazai és külföldi média szakemberei is. Úgy tűnt, a Fidesznek csak be kell húznia az X-et, sétagalopp, formalitás lesz az országgyűlési választás, hiszen a kormány sikereket ért el, népszerű volt, jól vezette az első Orbán-kabinet az országot.

Tudjuk mi lett a vége.

Még bennem él a döbbenet, mikor nyilvánvalóvá vált, a választási győzelem elúszott.

Azóta sok mindenre fény derült.

2002-ben országos szinten csak 2800 szavazaton (!) múlott a Fidesz újabb győzelme. Papíron ugyan 30 valahány ezer szavazat volt a különbség, de akadt 14 olyan billegő választókerület, ahol a balliberális oldal kevesebb, mint 200 szavazattal előzte meg a Fideszes jelöltet. Ha abban a 14 választókerületben, ahol mindössze 200 körüli különbség állt fenn, akkor és ott megfordítja a Fidesz az eredményt, úgy az addig kormányzó Orbán-kabinet 2002-ben megnyerte volna a választást.

Nincs Medgyessy, nincs a román nemzeti ünnepen pezsgőzés a Kempinsi Hotel dísztermében, nincs kormányzati mézesmadzagos ajánlgatás, nem kerül devizahiteles járom a lakosság nyakára, nincsenek cigánygyilkosságok, nem adják el a reptértől kezdve a feldolgozó iparon át a stratégiai energiaszektorral bezárólag az állami vagyont, nincs őszödi beszéd, se Gyurcsány, se az Astoriánál lovasroham, és nem folyik vér az ’56-os jubileumkor a pesti belváros utcáin, nem adósítják el Magyarországot, és nem lopják szét azt is, ami valamilyen furcsa véletlennek köszönhetően a rendszerváltozás rablóprivatizálásában még megmaradt.

8 elvesztegetett év a nemzetépítésből, két balliberális ciklus volt az ára annak a 14 választókerületben elmaradt 200 szavazatnak.

Amit akkor elszalasztott a magyar nép, a 8 évnyi ámokfutást a Fidesz 16 éve alatt sikerült helyrehozni. Nagy munka volt sínre visszatenni az országot, de meglett.

Most a tét sokkal nagyobb, mint volt 2002-ben.

Nincs hova visszakozni. Ha most is elhagyjuk magunkat és restek leszünk a saját jövőnkért tenni, végleg elveszítjük az esélyünket, és a mögöttünk lépdelőkre testáljuk a káoszt, a bizonytalanságot. Egy normális szülő sem akarhatja ezt a gyerekeinek.

El kell menni szavazni! Mindenkinek!

Sosem tudni, mikor kerülünk bele abba a mindent eldöntő 200-ba!  

A GYILKOSOK SZERETETORSZÁGA

Most, hogy rálőttek egy kopogtatócédulát gyűjtő Fideszes aktivistára, ideje lesz fölemelt hangon szólnunk: ezt már nem vagyunk hajlandóak eltűrni! Nem fogunk nőnapi virágcsokrot kínálni, mikor a politikai ellenfél lőfegyverrel céloz ránk!

Nem engedünk az erőszaknak és nem félünk!

Az aktivistáknak, minden kormánypárti érzelműnek, minden szimpatizánsunknak, de minden jóérzésű magyar embernek is a régi csendőr regulával üzenjük: Előtted a törvény álljon, mögötted is az van! És követeljük a lövöldöző azonnali letartóztatását, elítélését!

Akárhogy dolgoznak rajta, nem engedjük, hogy Magyarországot a Tisza Párt elmeháborodott fanatikusai polgárháborút idéző káoszba taszítsák!

Ha pedig vége lesz a választásoknak és feláll az új, immáron ötödik Fidesz-KDNP kormány, akkor követelni fogjuk tőle, hogy azonnali hatállyal kezdje el a Btk. módosítását, mert amit a Tisza Pártnak nevezett vegyeskórus művel a közösségi térben, az régen kimerítette egyrészt a hazaárulás, másrészt a társadalmi rend erőszakos megváltoztatásának büntetőjogi kritériumát!

Nem sokat kéne vacakolni: a legvéresebb szájú uszítókat összekapkodni IP-cím, vagy az idiótábbját Facebook-profil alapján, majd példát statuálni, súlyos pénzbüntetést kapjanak, a legjava meg börtönt!

Mintának, hivatkozási alapnak elég lenne a vonatkozó német törvény.

Ott úgyis a miénktől különb a demokrácia.

(Rajzom a Tisza Párt sötétségét illusztrálja.)

VÁLASZTÁSI és PÉNZÜGYI MATEK

2026. április 12.

Magyarországon olyan a választási rendszer, hogy egyrészt az egyéni mandátumok száma dönti el, hogy ki nyer, másrészt pedig az ország többi része, nem pedig a vízfejű főváros. A 106 egyéni mandátumból Budapestnek ugyanis 16 kiadó helye van. Marad tehát 90 az úgynevezett „vidéknek”. (Hej, de viszolygok ettől az ócska, belpesti gőggel, finnyásan emlegetett „vidéki” jelzőtől! Mintha bizony Soroksáron túl Mordor következne, Gödöllőnél meg már talicskán tolnák a wifit.)

 

Hetek, hónapok óta megy a zsonglőrködés, számolja boldog-boldogtalan, mi lesz a választások eredménye áprilisban. 

Pedig nem nehéz, ez tiszta matematika. 

Mivel köztudott a politikai elkötelezettségem, én a Fidesz-KDNP szövetség győzelmét látom. 

Egyszerűbb, ha a Fidesz szempontjából a legsötétebb verziót veszem:  

Budapesten mind a 16 mandátumot az ellenzék nyeri. (Ez persze sci-fi, hisz már ma is vannak meggyőző kormánypárti fölényt mutató pesti, budai körzetek! De mondtam, a legrosszabb forgatókönyvet taglalom.)

Marad ezen kívül még néhány nagyvárosi körzet, ahol esetleg labdába rúg a baloldal. Ilyen Szeged például, de a legoptimistább számítás szerint sem születik több, egy tucatnyi „vidéki” ellenzéki diadaltól. Tehát plusz 10-15 egyéni mandátum oda, amit az örök elégedetlenkedők, az Orbán-fóbiások összehoznak a sajátjaiknak. A többi bizony a Fideszé. Tehát ha az ellenzéki erők 30 mandátummal gyarapodnak is, a maradék bőségesen elég a kormánypártoknak. 60-70 egyéni körzettel már lehet egyedül kormányozni, 70-80 az újabb kétharmadot jelenti, de most ilyesmire nincs égető szüksége a Fidesznek, inkább csak érzelmi alapon lenne kívánatos. A listákat nem is említettem, pedig a közvéleménykutatók rendre azokat mérik, ám a listákat is az egyéni voksok dagasztják nagyobbra, tolják feljebb. Pár mandátumot tévedhetek, vállalom, de a végeredményen az nem fog változtatni. 

Sima Fidesz-KDNP győzelem lesz.

SORSTALANSÁG

Nem brit tudósok, hanem a pénz pszichológiájával foglalkozó szakemberek kiszámolták, hogy hosszú távon egy ember nem tud napi 12 ezer dollárnál többet értelmesen elkölteni. Ekkora összeg fölött megszűnik az egyén luxus-érzete, az a bizsergető tudat, hogy gazdag vagyok. A sokadik medencés villánál, vagy a helikopteres jachtnál már épp mindegy, mit aprítunk a tejbe, hisz napi másfél kiló homárnál, kilónyi kaviárnál és négy liter pezsgőnél többet senki se bír bezabálni, bevedelni. Napi 12 ezer dollár egy évre majdnem 4 és fél millió dollárt jelent, ami első látásra ugyan soknak tűnik, pedig a világon többmilliónyian vannak, akik ennyit, vagy többet keresnek évente. Egy arab sejknek például ez az összeg csak madárszar a piramis csúcsán. Havi leosztásban 365 ezer dollár az 120 millió forint: egy közepes budai lakás ára. Ha valakinek havonta ettől több pénz adatik, valószínűleg már nem lesz boldogabb. Persze, maradhat még benne ambíció, gürizhet, hogy a vagyona gyarapodjék, de már a koporsójába sem pénzkötegekkel fogják kipeckelni a fejét, egy fillért se raknak a zsebébe, és a civakodó örökösei váltásban járnak majd lehugyozni a sírját. Ezért inkább az dívik, hogy akinek ennyi pénze van, az ügyetlenül elszórja, vagy a korán bekövetkező haláláig eldrogozza. Ha szorult bele emberség, jótékony célra ajánlja fel, erre is akad példa, ahogy arra is, hogy a beteg lelkületét kivetítve mindenféle tőzsdei machinációkba kezd, elhiteti magáról, hogy filantróp, miközben sorstalan Györgyként országokat és nemzedékeket tesz tönkre. 

 

SHAKESPEARE 2.0

Rajzom

T-vízió

Életem egyik legjobb döntése volt, hogy immáron nyolc éve nincs tévém. Nem is lesz, soha többet. Előtte se sokat néztem, pont a kereskedelmi adókban futtatott jelleg meg érdem nélküli, uborkafára fölkapaszkodott "sztárok" miatt. Ezzel együtt a reklámokkal és beszélgetős műsorokkal agyonzsúfolt – kereskedelminek nevezett – kufár rádiókat se szenvedhetem. Ha taxiban ülök, megkérem a sofőrt, inkább haladjunk csöndben. Mindig zavart az értelmetlen locsogás, amikor bulvár, érdektelen témákat minden felkészültség nélküli, felszínes tudású pojácák egymás között heherészve taglalnak: miért kéne ezt hallgatnom? 

Nem hiányzik a televízió. Néha – amikor olyan helyen vagyok, ahol bekapcsolva megy az adás – odapillantok, de gyorsan el is kapom a tekintetemet. Ennyi épp elég, hogy megállapítsam, a televíziós csatornák pont azok, ami a nevük: csatornák, kanálisok telis-tele szennyel. Normális ember meg ilyesmire nem kíváncsi. Abszurd, hogy akár fél órát is áldozzak egy villogó dobozt bámulva az egész napos teendőimből. Hogy – megint visszautaljak a névre – egy tele vízióval, tehát manipulált látvánnyal telis-tele lévő kivetítő képernyőt nézzek, arra nekem már se türelmem, se kedvem, se időm nincs. 

K. Mityu

„Új életed kezdd azzal, hogy megfogadod: mostantól a szíved mélyéből élsz.”

Ezt írja Korniss Mihály egyik kötetében. Az egyik epizód címe ragadott meg: „Tanulj a lovadtól tartást”. 

Péntek estefelé a könyvszekéren akadt meg rajta a szemem. Lapozgattam, beleolvastam. Ilyen elgondolkodtató, elmés bejegyzésektől hemzsegett a kiadvány. Nem kell hozzá különösebb olvasottság: szerkezetében és jellegénél fogva is Márai Sándor Füveskönyvének bölcsességeit akarja utánozni Korniss. Már majdnem meggyőzött, amikor bevillant, ugyanő mostanában miket irkál a hazai komprádor-politika szélhámosáról. A hozsannázó szöveget betűhíven ide másolom. 

„Naponta beszél, meg tudja szólÍtani az országot. Jól beszél. Emberi módon, nagyon tehetségesen, nyelvében ihletett a Magyar Péter. Jobb, mint Kossuth és nem számít, hogy ez nem tetszik mindenkinek, ő naponta beszél az országhoz, az ő országához, mint a fiunk, de erős, és elhatározta magát. Folyamatosan leszögezi a nyilvánvaló dolgokat., bennünket képvisel, mindannyiunkat, magyarokat. Ébresztő! -t mond naponta az új parlamentben, a közösségi médiában. Elképesztő retorikai képességgel bír, és a fejemet teszem rá, hogy tiszta szívvel benne van abban, amit mond. Hazája népének óhajt beszélni. Tud. És bírja erővel.”

A könyvet szépen visszaraktam a többi közé. Utána a serház vécéjében szappannal kezet mostam, és valamiért rögtön megnyugodtam. Ha kérhetnék valamit: csak így, csak így ne öregedjek meg!

Kémia?

Ez a Tisza Párt nevű laborkörülmények között kikevert experimentum először nagyot villant, kétségtelen. Szép reményeket fűztek hozzá, de mivel a toxikus, azaz erősen mérgező hatása a kezdetektől nyilvánvaló volt, hisz a lényegét ez a romboló, savas hatás megmutatta, az értelmesebbek már vigyázva, kellő bizalmatlansággal kezelték. Napjainkban erősen párolog, szennyez, és egyre elviselhetetlenebb a szaga. Sok a salakterméke a tiszás kotyvaléknak. Zsákutcás kísérlet, olyan kudarc, ami áprilisban bizonyítást is nyer majd.

Vendetta

Elindult a roncsderbi. A kamu párt kamu jelöltjei kamu szavazáson az áhított képviselői pozíciókért hadakoznak. 

Ahogy már megszoktuk, a Tisza Párt házi bajnokságát pont olyan trehány módon intézték, mint a 200 ezer szimpatizánsuk intim adatait. Lett is sértődés rögvest. A csalódott, esélyhez sem juttatott, megbántott, kiszuperált jelöltek sorban nyilatkoznak a sajtónak, kiteregetik a párt szennyesét.

Ezek belülről fogják fölfalni egymást! Pattogatott kukorica és kóla mellett naponta nézzük majd a shakespeare-i drámákat. 

Sosem szabad viszont elfelejteni, hogy Magyar Péter az árulása szemétdombján kaparta össze a szekta híveit, és aki áruló, hátba döfte az övéit, jó eséllyel ugyanez a sors vár rá is. Nem hülyeség, tapasztalat, hogy a karma bizony dolgozik. Ki-ki érdeme szerint előbb-utóbb visszakapja a vétkét, kamatostól. És akkor majd nem a bukás fog fájni, hanem a fölismerés, hogy ezt megérdemelten kapta. Magyar Péter, ez a politikai komprádor a borítékolhatóan bekövetkező kudarca után pária lesz a társadalomban, de talán még a családjában is. Nem lennék most a három fia helyében, szegény kölykök. Az lenne a normális, hogy a gyermek büszke az apjára. De kire vagy mire nézzenek fel? A szélhámos apjuk ugyanazt műveli, amit a szégyenletes diszkós esten: csak most nem fiatal nők lába közt csúszkál a padlón, hanem Manfred Weberék mossák föl a nyelvével a néppárti klotyót, miközben hazudik, a csillagos eget is letagadja az égről. Már azzal fenyegetőzik, hogy áprilisban mindenkit lecsukat. Érti ezt az alakot valaki? Mindenkit! Téged, engem, aki mást merünk mondani! Mindenkit. 

Az oroszokkal meg majd utána személyesen számol le.

És végül maradnak az UFO-k.

VOX POPULI

Rajzom

Vox populi

Ha a prostituálódott Hahn Endre-féle madár- és béljós intézet ilyen adatokat hoz ki, hogy 3%-kal nőtt a kormánypárt támogatottsága, de a Tisza még mindig 13%-kal vezet, akkor ez emberi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy megint kinéz Orbán Viktornak egy kétharmados győzelem. Ezek a "közvéleménykutatók" így hazudnak, politikai megrendelésre, jó pénzért, bő nyállal, szépen tempózva, de orbitálisat. Túl azon, hogy várom az áprilist, mert bízom a kormánypárt jövő évi abszolút sikerében, azért is figyelem az eredményeket, mert amennyiben a Fidesz ismét tönkreveri a túloldali kompániát, onnét kezdve az összes - idáig hazudozó - közvéleménykutatónak reszeltek. Hitelesség tekintetében sosem fognak visszakapaszkodni. Nem a piacra. Mindig lesznek ködlovagok, szélhámos megrendelők a politikum részéről. Viszont az emberek bizalmát végképp elveszítik. Nem is csoda. Politikai bóvli, amit művelnek, remélem hamarosan mindenkinek kiderül. Az újrázás mellett ezt a hatalmas bukást várom legjobban. Mások szerint erre hiába várok, hisz eddig sem voltak megbízható kimutatásaik, rendre fölülmérték a nekik kedves pártalakulatokat. Legutóbb még a választások előtti szombat délutánon is képesek voltak azt nyilatkozni, hogy toronymagasan vezet a Fidesz ellenoldala, aztán vasárnap este holtra sápadtan pofára estek, hétfőn nyökögtek, hebegtek valamit valamelyik tévéstúdióban azok, akik keddre már skrupulus nélkül, emelt fővel mászkáltak megint, és hirdették a szakértelmüket, amitől csak a fennen hangoztatott objektivitásuk a röhejesebb. 

Walking Dead

A Főprájdmester másfél hónapos vakáción ellógta a nyarat, csődben úszik Budapest, de akkor miből, és főleg mi alapján osztogatnak prémiumokat a vezetésnek? Aki egy parkoló üzemeltetését is napi 1 millió Ft veszteséggel hozta, arra most rábíztak egy magyar fővárost. Mennyi ész kellett ehhez? Karácsony vezetése alatt 2019. óta eltűnt/elfogyott/elpárolgott a Tarlós István által megtakarított 214 milliárd forint, és most a napokban volt 65 milliárd felvett hitele a fővárosnak, miközben szinte semmi érzékelhető karbantartási és felújítási munkák nem készültek el Budapesten. Ezt az óriási hiányt növeli most meg az újabb 4,5 milliárdos állami inkasszó levonás. A főváros már több, mint egy éve csak a budapesti cégek által befizetett éves (március 15. és szeptember 15. határidővel) iparűzési adó terhére faktoráltak. Tehát ezzel a faktorálással a következő időszak pénzeit eszik fel: ELŐRE!

Emlékeim szerint a kormány azzal ült le tárgyalni Karácsony Gergellyel, hogy a főváros kidolgoz és előterjeszt egy konkrét javaslatot arra, hogy maga főváros milyen változtatásokkal tudja csökkenteni a kiadásait, és miként tudja megoldani a kialakult csődhelyzet elkerülését. Arról egy szót sem hallunk, hogy azóta történt-e valami, mit terjesztett elő a Hiperpasszív „szakértő” kompániája.

Tehát azt nem tudni, hogy mire költötték ezt a rengeteg pénzt, miből lett a hiány. Mert azon kívül, hogy ez a colos balfácán megvett egy rákosrendezői szeméthalmazt 50 milliárdért - és ezt beruházásnak csúfoljuk - ezen kívül a regnálása alatt nem építettek semmit. A Lánchíd renoválása is bűnügybe torkollott. Aki viszont tragikomikus horrort akar látni, az megtekintheti élőben a Blaha Lujza téri „felújítást”, ahol a Walking Dead valamelyik epizódjához adottak a lekoszlott körülmények, meg a zombi statiszták is. 

Van, aki szerint jobb, hogy ez a lusta, semmihez sem értő figura nem csinál semmit, így kevesebbet árt. A rossz hírünk viszont az, hogy a sleppje sajnos nagyon tevékeny. Hiába, hogy Budapest az ország leggazdagabb önkormányzata, ha a kormány nem szedné el a szolidaritási adót, Kamugeri kollégái azt is elvarázsolnák.

A MODERN INKVIZÍCIÓ - Gondolataim a közéletünkről

A modern inkvizítor

Schiffer András megint posztolt egy okosat. A lényege, hogy immáron a facebook a legnagyobb könyvégetők közé került. Annyi iratot, dokumentumot, adatot tilt vagy cenzúráz, amennyit a világegyetem állása óta senkinek nem volt módja megsemmisíteni. De biz' Úristen, egyre-másra lassan azon vagyok, szurkolok Schiffernek, mihamarabb térjen vissza az aktív politizáláshoz. S bár harminc éve a Fidesz mellett állok és maradok, azt nagyon kívánom már, hogy egy új ellenzéki erő végre megjelenjék a porondon. Olyan, ami nem internacionalista, kommunista, pártállami gyökerű, hanem magyar. Magyarországi és magyar. Nem baj, ha nem konzervatív. Felőlem lehet liberális is. De olyan legyen, mint a Schiffer András: nemzeti liberális. Tehát a mai galerikkel szemben legyen hiteles, hazafias, tiszta erkölcsű és konstruktív, ha ellenzékben van, és kompromisszumkész, ha netán hatalomra fog jutni egyszer. Csak ilyen jellegű párt/pártszövetség jöhet szóba, ha valaha kormányváltásról kéne beszélnünk. Egyelőre azonban a Fidesznek nincs alternatívája.

Az év (tré)fája

Az immár európai hagyományú Év Fája versenyről kitiltották az orosz jelöltet. Igen. Egy fát. Nem tudni, mit gondol most ez a fa. Biztos van véleménye Európáról, a demokráciáról, a kollektív bűnösségről és általában a politikai játszmákról. Sajnálom ezt a szegény fát. Miért van olyan érzésem, hogy az Év Fája verseny sem különb az Eurovíziótól, meg a szépségversenyektől, ahol mostanában rendre politikai kritériumok alapján ítélik oda a díjat a győztesnek. Nem baj, hogy az Év Fája húsz éve ültetett homoktövis bokrocska, a lényege, hogy nemtelen, ami kisebb növénytani csoda. Az sem baj, hogy az európai dalverseny első helyezettje fahangú, de legalább néger és svéd. (És ha igazán nyerő, akkor ő is nemtelen.) Hovatovább a megválasztott szépségkirálynőt sem merik már követni a vécére, mert hamar kiderülne, hogy terpeszkedve a piszoárnál vastagon vizel, miközben a Bicska Maxi nótáját füfyüli, míg visszahúzza a sliccét. (Ki-ki döntse el a nemét.) Én már régen eldöntöttem. Ezekre egy nagy NEM a válasz.

Kutyakomédia

A Kutyapárt a modern kori magyar demokrácia olyan szégyenfoltja, amilyen az SZDSZ volt, majd a Momentum lett. Ne higgyünk a szemünknek: a jópofáskodás mögött kőkemény hatalmi ambíciók és most már ugyanilyen kőkemény egyéni és csoportérdekek vannak. Ami eleinte viccnek indult, és a magyar közélet állapota miatt ekkora teret kaphatott, az mára már nem csupán a tréfa kategóriájába tartozó idétlenkedés, hanem a magyar politikában való érvényesülés trójai falova, melynek a háttérben rendre feltűnnek azok a figurák, akik az összes nemzetellenes formációban fantáziát láttak. És tolják alájuk az ötleteket, a pénzt, mert a magyar szeret nevetni és különben is, a Kutyapárt mostanság a romlatlan igazmondás letéteményese, legalábbis ezt hiszi róluk az a réteg, aki mindig fogékony volt a másságra, a megkötésektől, szabályoktól mentes, valójában nagyon is beskatulyázott szabadságra. Legyünk észnél: ezek, bármilyen cukik, álarcot viselnek. Most nevet rajtuk a magyar. Utána majd sírni fog.

Kioktatnak bennünket

Én határon túli magyar vagyok. Ha nem is napi, de heti szinten eddig biztosan kaptam egy jókora ütést, odaszúrást, igaztalan vádat vagy rosszindulatú feltételezést a magyarországi ellenzék valamelyik megmondójától, mostanában egyre sűrűbben a vezető politikusaiktól is. Nem csak nekem esik rosszul az ilyesmi: minden határon túli magyar egyformán sértve érzi magát. Ha a kárpátaljai "utaztatott szavazókat" emlegetik, mi, délvidékiek is magunkra vesszük, ahogy a székelyeknek címzett belpesti kioktató hangnem is elhallatszik hozzánk, Szabadkáig. Mindazonáltal meg kell köszönjem az összes rosszat, azt az irigységgel és kicsinyességgel elegy penetráns gyűlöletet, ami a magyarországi ellenzék részéről felénk irányul. Így folyton emlékeztetnek arra, miért is nem szabadna megbízni bennük, és miért kell a Fideszre leadott voksaink révén – ahogy eddig, úgy most is – elzavarni a redves picsába ezt a balos-liberális vagy éppen fasiszta, de mindenképpen hazátlan kompániát.

NYESEDÉKEIM - Gondolatok a közéletünkről

Még 10 nap

Én azért mérhetetlenül el vagyok képedve (keseredve nem), hogy a jelenkori magyarországi ellenzéknek ettől a hódmezővásárhelyi fószertől különbet nem sikerült kiizzadnia magából: igaz, ez sem az ő kutyájuk kölyke lenne, hanem állítólag valami kiugrott, volt fideszes. Meg keresztény is, megint csak állítólag. Mindenesetre, egyedül pusztán azt remélhetjük, hogy a főnökével szemben neki nem sikerült többször bérmálkoznia. Akárhogy van, most – gondolom – a szemlőhegyi villában fogja a fejét a nagy konspirátor. Bakot lőttek Márki-Zay Péterrel. Azt hitték, outsiderként, fű alatt behúzza nekik a győzelmet. Aztán lett, ami lett. MZP még azt is szétcsapatta, amit kínnal-keservvel összetákoltak, a szarból várat is lerombolta, szocialistástól, jobbikostól, hogy a többiekről szó se essék, nem érdemlik meg. Ellenben Ferenc kéjúr DK-ja köszöni, virul. Nem jósolok azoknak se nagy jövőt: a Demokratikus Koalícióban sem az észlényeket kezdték gyűjtögetni. Helyettük ott tenyészik egy csomó komprádor politikus, szerény képességű megélhetési megmondó, miközben a Gyurcsány házaspár nagyon jól megél abból, hogy ők ma Magyarország legelutasítottabb férje és felesége. Mondom mindezt azért, mert végső soron a Fidesznek sem használ, hogy nincs méltó ellenfél. És a jobboldali jövőre nézve ez már négy év múlva is egy csomó kínos kérdést vet majd fel. Senkinek sem örök a hatalma. A tisztes megmérettetés végső eredménye az egész társadalom egészséges önképének a fokmérője, az igazolója. Csak csöndben bízom benne, hogy egy lassan körvonalazódó, igazán magyar jellegű ellenzék majdan ki fog fejlődni. Ami most van, az egy beteg, vesztes kompánia. És már ők is tudják.

Párhuzamok: Ukrajna – ex-Jugoszláva – március 24.

Srebrenicát és a bombázásokat is ugyanabban az országban éltem meg: akkoriban sűrűn változtatva más-más neve volt ugyan, de a lényegét tekintve Jugoszlávia egyik utódállamaként létezett, ma Szerbiának nevezik. A manapság is emlegetett srebrenicai mészárlás 1995 nyarán történt. A bombázások meg 1999 tavaszán, március 24-én, azaz pontosan 23 évvel ezelőtt kezdődtek, még mindig tisztán emlékszem arra az időszakra. Tehát nettó négy év kellett, míg az USA a szövetségeseivel felszították magukban a haragot? Kötve hiszem, hogy erről lett volna szó. Inkább azt mondanám, mert tanúja voltam, hogy az amerikaiak Bosznia után megtalálták Európa, a rivális gazdasági tömörülés egyik legnagyobb, legfájóbb és leggyengébb pontját – Koszovót – ami Boszniához hasonlóan soha nem lesz életképes, európai értelemben vett állam, hanem csak egy kis lator, lepukkant ország, egy csomó maffiózóval, viszont nagyszerű, geostratégiailag értékes helyen, amolyan nyílt sebként tátong a kontinens testén. Ott a legkisebb nyomásra már fröccsen is a vér: nem csak képletesen. Ezért lett amerikai protektorátus. Bosznia is hasonló politikai sci-fi révén jött létre, csak ott a muszlim középhatalmak is odapakoltak a német-angol-török-szaúdi meg perzsa és CIA-s titkosszolgálatok mellé, bonyolítva a helyzetet. Ellenben Koszovó egy pompás kitaláció. Amire létrehozták, arra egykoron meg is fog felelni. Ahogy most Ukrajnán van a sor.

The End

Én most ötvenen túl vagyok. Úgy tervezem nyolcvan évesen szeretnék majd harcban meghalni. Remélem megkapom a Jóistentől ezt a kegyelmet. Hálás lennék érte. Sokkal jobb, mint ágyban, párnák között, vegetálva várni a véget, ahogy azt Petőfi szomorúan megénekelte. Tekintettel arra, hogy mióta az Árpád-ház kihalt, a magyar nép nagy átlagban százévente csinál forradalmat – 1437, 1514, 1606, 1703, 1848, utoljára meg 1956 volt –, egy következő, 2056 körüli balhé nekem pont jó lesz.

                       Pk

MONDOLATOK '22 - Megkezdődött a kampány

festményem, 110 x 70 cm

Örkény jajgat

Már eddig is csak kapkodtam a fejemet, azt hittem vicc amit látok, hogy ez nem lehet igaz, ennyire hülye nem szabadna, hogy a közélet perifériájától beljebb megjelenhessen, pláne frontemberként villogjon – erre föl tessék: itt van Márki-Zay Péter, és már nem is emberként tűnik föl, hanem szinte jelenségként ő a két lábon járó katasztrófa. (Mikor pont nem Jézus Krisztusnak vagy Kossuth Lajosnak képzeli magát.) Ez a faszi hetek alatt porig rombolta az ellenzék amúgy is szarból épített várát, most meg már a belső árulókat kutatja, holnap közibük lövet vagy nyaklevest oszt majd a neki nem tetszőknek, mint a hetedíziglen bérmált gyermekeinek, akikből olykor hatot tart számon a hét helyett. Tényleg azt gondolom, nagyon nagy űr marad így a magyar irodalomban, hogy szegény Örkény mindezt nem érhette meg!

Szirénhangok, szirénaszó

Egyre-másra látnak napvilágot olyan cikkek, amelyek azt taglalják, milyen jól állnak a kormánypártok a közelgő tavaszi megmérettetést megelőző kampányban. Felemásan fogadom én az ilyen írásokat. Persze, örül a lelkem, hogy tőlem nagyságrendekkel okosabb emberek úgy látják, a Fidesz nyeri az idei választásokat. De! Ugyanezek a szakemberek 2002-ben is valami sétagalopp szerű győzelmet hirdettek már a kora tavaszon is, és aztán mégiscsak narancsos buktával fotózkodva, kárörvendőn, röhögve idétlenkedhettek a baloldalon, mi meg szívtuk a fogunkat két cikluson körösztül, és nem értettük, a tutira meghirdetett győzelem mitől vált vereséggé? Hogy csak egy közeli példával ráerősítsek: ezt az embernek keskeny, gyereknek hosszú Karácsony Gergelyt ki vette komolyan a budapesti Városháza két aspiránsa közül? És mégis. Nem defetista vagyok én, csak reális. Akármi van, fél ország csak amoda szavaz, még ha világító tornyoknak hazudott babkarók indulnának is a baloldalon, vagy királykobra gyanánt kerti locsolócsövek: ezeket a magyar szavazók tekintélyes hányada a mai napig skrupulus nélkül támogatja. Lehet hülyézni a baloldal voksolóit, de azzal messzire nem jutunk. Nagyon fel kell kötni a gatyaszárat áprilisig. Ha most győzünk, hosszú időre elverjük a szájukat. Ha most vesztünk, minden veszik velünk.

Újra dalol Áron

Tavaly hallottam róla először. Mondták, földim lenne, azaz tőlünk elszármazott. A művészneve Noár. Amúgy színész az istenadta. Mostanában ő az ügyeletes vérliberális celeb, mióta Mácsai Pali a kora miatt nem tud már akkora elánnal belerúgni a konzervatív oldalba. Molnár dala a szellemes Milyen áron? címet viseli. Megnéztem, gyorsított eljárásban. A klipben Molnár egy sötét mosdó tükrébe rappel egy nagy freeSZFE-logóval a háttérben. Mit mondhatnék? Nem kell berosálni tőle. Volt itt már IGEN, IGEN! Lendvai Ildikó előadásában, volt már egy nagyon híres lázadó menyecske is – a nevére sajnos már nem emlékszem –, aki utólag átment fiúba mert "nem tetszett neki a rendszer", meg volt már Pa-Dö-Dö szintű zenei produkció moonwalkerező Mesterházyval, Szél Detti is rikácsolt egy sort valami klipben: ezt azért a muzikális fülem miatt dalolásnak nem akarnám nevezni. Szóval, akadt itt pár felejthető nótafa, akik éppenséggel semmire sem vitték a mozgalmi indulóikkal. Ez is egy keserves próbálkozás, bár kétségkívül igaz, hogy a Noár nevű pudingon hízott fiú igazi lángoszlopnak láttatja magát az ellenzéki kompániában: gondolom, elalélnak tőle, akiknek tetszik a néger rap üzemmód recitáló, trágár nyökögése, ami egyébként annyira magyar jellegű, mint a hortobágyi pusztába pottyantott tapír szar. Ha netán nem lenne elég ennek a szélsőbalos csepűrágónak a produkciója, jelezném, nem maradunk híján a provokatív kampány koncerteknek: valami miatt Koncz Zsuzsi néne, Zorán bácsi, meg alighanem Bródy úrfi is tavaszi koncerttel jelentkezik, Dés elvtárs sem hagyja annyiban, ahol vélhetően lesz egy-két áthallásos nóta, mikrofonba elsütött útmutató a szavazás mikéntjéről és a hazai közállapotok értelmezéséről. Április 3-án róluk is szavazunk. Maradjanak a panoptikumban, élvezzék a nyugdíjukat. Nem érdemlik meg egy ország feltétlen bizalmát. Eljátszották a becsületüket régen.

Már megy a mutogatás

Megint kinyilatkoztatnak a „szakértők”. Ezúttal odaátról elemeznek, pedig még másfél hónap van a választásokig. Elanyátlanodott írások, hebegés, rossz lelkiismeret. A tanácstalanság ül tort a tehetetlenség asztalánál. Imádom, ahogy már most elkezdik magyarázni, miért fogja a Fidesz megnyerni a választásokat. Rezegjetek elvtársak, jól áll nektek! Mást sem csináltatok három ciklus alatt, csak mószeroltátok a hazát külföldön. Sargentini rózsaszín tankjait vártátok, meg az ENSZ kéksisakosait és azt hittétek, hogy egy-egy gyér létszámú belvárosi "villámcsődület" a Hemingway-i fegyveres harccal egyenértékű. Holott csak annyit kellett volna tennetek, hogy ti, magatok közül kigyomláljátok a múlt vállalhatatlan arcait, Gyurcsányostul, Bangónéstül és sorolhatnám, oszt utána dolgozni kellett volna ezerrel, konstruktív ellenzékként a haza érdekében tenni, hogy meggyőzzétek az országot – alternatívát kínáltok. Nem kínáltok ti semmit. Ami van, azt is zsebre játszanátok. Budapest már szopja egy ideje, mekkora a szakértelmetek, milyen a jövőképetek és mennyire szavatartó kompánia vagytok. Az ország normálisabb fele viszont látja, mik is vagytok.

         Pk

LE KÉNE SZÁLLNI ARRÓL A MAGAS LÓRÓL

Egyik ismerősöm minapi levelében aggodalmának adott hangot: mi lesz, ha jövőre a Fidesz veszít, kérdezte. (Mintha bizony nekem azt pontosan tudnom kéne.) Nem tagadom, kicsit fölbosszantott. Felemás érzést keltett bennem a hozzáállása. Mindig elítéltem a defetizmust. Nem tekintem kiforrott karakternek, aki eleve föltartott kézzel, nyavalyogva indul a megmérettetésbe. Nem a bizonytalanságot kárhoztatom. Az emberi, az érthető. Az óriások lába is meg-meg szokott remegni. Viszont az idült kishitűséget elítélem. A legnagyobb bajok okozója. Nem elég, hogy visszahúz, ráadásul még ragadós is.

Csak egy történelmi igazolás, mennyit számít a rendíthetetlen eszménykép: a római légiók rendszerének megreformálója, az I. században élt Caius Julius azért volt a leáldozó ókor legelismertebb hadvezére, majd Caesar néven császár, mert közte és a katonái között a föltétlen bizalmat kiemelten fontosnak tartotta. Szakított azzal a gyakorlattal, hogy lóhátról, főtisztjei és testőrei gyűrűjében, távolból vezényli a csatát. Olyannyira bízott önmagában, a serege erejében, hogy ütközet előtt lováról leszállva a csatasor legelejére állt – mindig gyalogosan vezette harcosait. Ha nyeregben maradt volna, a vesztésre álló küzdelem végén egyszerűen elhagyja a csatateret, elmenekül, sorsára hagyva a légiót, ahogy az adott korban szokás volt. Ezt gyakran megtették a hadvezérek. Sok egyéb mellett emiatt is nagy volt a respektje. Caesarért szíves örömest meghaltak, imádták az emberei. Még annak dacára is, hogy a légiósoknak törvényileg kötelezően kijáró napi ötórányi (!) alvás helyett Caesar pusztán négyórányi pihenést engedélyezett a katonáinak. Megmagyarázhatatlan? Nem. Egyszerűen – mint ma – attól működött a dolog, a siker kulcsa az volt, hogy Caesar bár biztosan számolt „B” és „C” tervvel, előtte azért az „A” terv megvalósulásáért képes volt az övéivel együtt a tűzbe menni. Persze, ezt az elvhűséget ma már kevesen értik. Nehéz fölfognia az új, hópihe nemzedéknek, a megannyi X, Y meg Z generációsnak, hogy miként a távoli múltban voltak, úgy a XXI. században is akadnak még erények. Létezik morális tartás, nem szűnt meg teljesen a tiszta, vállalható szellemiség iránti elkötelezettség. És a hazaszeretet, a bátorság, a hűség, meg egy csomó ósdinak számító fogalom manapság is akkora erőt és értéket hordoz, ami még ebben a széthulló világban is képes rendet teremteni. Például az udvariasság is egy olyan dolog, ami hasznos reakció a szétfeslő emberi kapcsolatok közepette. Pont emiatt illet válaszolnom. 
Egy kormányváltás 2022-ben? Ahogy neki, úgy most itt is megpróbálom összegezni az ezzel kapcsolatos kósza gondolataimat.

Nagy a hangzavar a magyar belpolitikában. Szépen összefújta a szél a szemetet. Ahogy az lenni szokott, zsák a foltját megtalálta. Így került egy gyékényre a Duna-parti cipőkbe köpködő szélsőjobbos szimpatizáns az Amur-menti partizánként harcias Gyurcsányista prolival, meg a saját nemi szerepébe belezavarodott belvárosi „antifasiszta” éttermiségivel. Ez az úgynevezett ellenzéki összefogás. Már be is jelentkeztek egy új rendszerváltás víziójával. A baráti sajtóban hangosak, magabiztosan nyilatkoznak, ami a csövön kifér, megpróbálják tematizálni a közvéleményt. Kívülállónak úgy tűnhet, a Fidesz hallgat, az oppozíció pedig egyre harsányabb. Indokolt ez a hivalkodó zajkeltés? Aligha.

Bő három évvel ezelőtt is pont ilyen hangok hallatszottak.
Emlékszem 2018 tavaszán sorban álltam a kijelölt voksoló kerületi hivatalnál, két órától többet vártam, mire az utcai járdákon hosszan húzódó emberláncból, több száz szavazó közül bejuthattam. Közben, míg ott ácsorogtam folyamatosan azt hallottam mindenhonnét, hogy na, végre, most jól megverjük a Fideszt, buknak, el lesznek zavarva, irgumburgum. Mukkanni sem volt kedvem, olyan parázs volt a közhangulat. Aztán este a Duna-parti Bálnához csak elmentem. A nagy nevek, a politikusok már rég elvonultak belülre bulizni, de én akkor is örültem. Vettem egy üveg bort, ott helyben, aranyáron, nem számított a pénz, és kicsit boldognak éreztem magamat, pedig abban az időben árvább voltam a lehulló falevélnél is.

Az, hogy most hangos az ellenzék: ez is egy stratégia. Ahogy minden erre adott válasz mikéntje is már a kampány része. Ezzel együtt az bizonyos, hogy sokkal nehezebb lesz jövőre nyerni, mint a múltkor. Az is benne van a pakliban, hogy nem sikerül, bár erre én kicsi esélyt, nagyjából 20%-ot adok. Mindazonáltal a bukás lehetősége fönnáll, kétségtelen. Semmi sem tart örökké. Négyévente új garnitúra érkezhet. Nem mindegy viszont, hogy a hatalomra kerülők pusztán ilyen négyéves ciklusokban gondolkodnak, vagy egy ország, egy nemzet, egy közösség irányítását hosszú távon is képesek megtervezni, majd megvalósítani.
Évek óta itt dolgozom Budapesten, de szerintem, ha még egyszer ide születnék, akkor sem érteném meg ennek a városnak, a népének a gondolkodását.
Egy éve Budapest lakossága a legtöbb helyen ellenzéki vezetőségeket szavazott be a kerültek zömébe. Nagy ünnep volt, a demokrácia diadala. A kóbor kutyák is tejcsokoládét okádtak.
Mi lett utána?
Csupán hónapok kellettek, és immáron tele szájjal szidja mindenki a kerületek új, moslékos vezetéseit, mert iszonyat dolgokat művelnek, lopnak gátlástalanul és kártékonyságban verhetetlenek. A hülye is látja, hogy Karácsony Gergely egy balfácán, ő a teljes inkompetencia, a két lábon járó szerencsétlenség. Mégis, komoly tételben merek fogadni, lesz még belőle miniszterelnök-jelölt is. Elképesztő, hogy ezzel a pipogyaságával együtt is eladható politikai termékként tekintenek rá. Azt kell konstatálnom: jó okkal. Az előbb említett pesti nagyérdemű ugyanis zokszó nélkül rá fog szavazni. Ezek ilyenek. Érthetetlen, és mégis ezzel, pontosabban ezekkel kell számolnunk. Mert a vajdasági magyar éttermiségi rettegőkkel szemben a valóság mégiscsak az, hogy a szavazófülkében, a függöny mögött mindenki úgy ikszel, ahogy akar. Sem Orbán, sem Pásztor nem áll a voksoló mögé ellenőrizni.
(Csak azok sivalkodják, hogy a VMSZ megerőszakolja az emberek akaratát, akik képtelenek belátni, beismerni impotenciájukat, a politikai ambícióik totális csődjét. Kényelmesebb azt mondani, hogy megfélemlített, megtévesztett a bácskai, bánáti magyar szavazó. Meg persze hülye. Mert a felsőbbrendűség finom gőgje a kiváltságosainké. De hát Mucsán keserű igazán a széplelkek kenyere. Biztos nem kíváncsiak a tanácsomra, de ha méltóztatnának leszállni a magas lóról, talán elfogadhatóbbak lennének a vajdasági választók előtt. Vagy ha elfogadhatóbbak nem is, de hitelesebbnek mindenképpen.)
Lesz, ahogy lesz. Korántsincs lefutva a meccs 2022-őt illetően, sem a Fidesz, sem az ellenzék szempontjából. Még eztán jön a java. És ha a járványnak valahogy vége lesz, mert egyszer vége kell, hogy legyen, akkor a Fidesz lépni fog. Én így látom. A túloldalról a kormánypárt mellé aligha lehet jelentős tömeget átcsábítani, a „moslék” szavazóiból átállítani nem lehet. Olyan fokú a gyűlöletük, hogy ez tartja őket egyben. (Más lapra tartozik, hogy ez egy ország majdani irányításához éppenséggel semmit nem ér.) A Fidesz bázis is hosszú ideje stagnál. Mi marad? A bizonytalanokat kell megnyerni. Kétség sem fér hozzá, a már eddig is példátlan családi, vállalkozói meg egyéb kedvezmények egész sora vár majd bevezetésre. (Bár, nekem már azt is nehezemre esik megértenem, hogy lehet egyáltalán valaki bizonytalan szavazó?!)
Meglátjuk.
Nem élem bele magamat. Inkább a saját dolgaimmal vacakolok. Ráérek majd azon a tavaszi napon is szurkolni, este kb. 10 óráig. Utána meg a helyzet alakítja majd a magyarságéval együtt a saját sorsomat is. És ezt elfogadom, mert mást úgysem tehetek.

Pk

Ez az írás a Jó Reggelt Vajdaság véleményportálon jelent meg, 2021.02.07-én.