SHAKESPEARE 2.0

Rajzom

T-vízió

Életem egyik legjobb döntése volt, hogy immáron nyolc éve nincs tévém. Nem is lesz, soha többet. Előtte se sokat néztem, pont a kereskedelmi adókban futtatott jelleg meg érdem nélküli, uborkafára fölkapaszkodott "sztárok" miatt. Ezzel együtt a reklámokkal és beszélgetős műsorokkal agyonzsúfolt – kereskedelminek nevezett – kufár rádiókat se szenvedhetem. Ha taxiban ülök, megkérem a sofőrt, inkább haladjunk csöndben. Mindig zavart az értelmetlen locsogás, amikor bulvár, érdektelen témákat minden felkészültség nélküli, felszínes tudású pojácák egymás között heherészve taglalnak: miért kéne ezt hallgatnom? 

Nem hiányzik a televízió. Néha – amikor olyan helyen vagyok, ahol bekapcsolva megy az adás – odapillantok, de gyorsan el is kapom a tekintetemet. Ennyi épp elég, hogy megállapítsam, a televíziós csatornák pont azok, ami a nevük: csatornák, kanálisok telis-tele szennyel. Normális ember meg ilyesmire nem kíváncsi. Abszurd, hogy akár fél órát is áldozzak egy villogó dobozt bámulva az egész napos teendőimből. Hogy – megint visszautaljak a névre – egy tele vízióval, tehát manipulált látvánnyal telis-tele lévő kivetítő képernyőt nézzek, arra nekem már se türelmem, se kedvem, se időm nincs. 

K. Mityu

„Új életed kezdd azzal, hogy megfogadod: mostantól a szíved mélyéből élsz.”

Ezt írja Korniss Mihály egyik kötetében. Az egyik epizód címe ragadott meg: „Tanulj a lovadtól tartást”. 

Péntek estefelé a könyvszekéren akadt meg rajta a szemem. Lapozgattam, beleolvastam. Ilyen elgondolkodtató, elmés bejegyzésektől hemzsegett a kiadvány. Nem kell hozzá különösebb olvasottság: szerkezetében és jellegénél fogva is Márai Sándor Füveskönyvének bölcsességeit akarja utánozni Korniss. Már majdnem meggyőzött, amikor bevillant, ugyanő mostanában miket irkál a hazai komprádor-politika szélhámosáról. A hozsannázó szöveget betűhíven ide másolom. 

„Naponta beszél, meg tudja szólÍtani az országot. Jól beszél. Emberi módon, nagyon tehetségesen, nyelvében ihletett a Magyar Péter. Jobb, mint Kossuth és nem számít, hogy ez nem tetszik mindenkinek, ő naponta beszél az országhoz, az ő országához, mint a fiunk, de erős, és elhatározta magát. Folyamatosan leszögezi a nyilvánvaló dolgokat., bennünket képvisel, mindannyiunkat, magyarokat. Ébresztő! -t mond naponta az új parlamentben, a közösségi médiában. Elképesztő retorikai képességgel bír, és a fejemet teszem rá, hogy tiszta szívvel benne van abban, amit mond. Hazája népének óhajt beszélni. Tud. És bírja erővel.”

A könyvet szépen visszaraktam a többi közé. Utána a serház vécéjében szappannal kezet mostam, és valamiért rögtön megnyugodtam. Ha kérhetnék valamit: csak így, csak így ne öregedjek meg!

Kémia?

Ez a Tisza Párt nevű laborkörülmények között kikevert experimentum először nagyot villant, kétségtelen. Szép reményeket fűztek hozzá, de mivel a toxikus, azaz erősen mérgező hatása a kezdetektől nyilvánvaló volt, hisz a lényegét ez a romboló, savas hatás megmutatta, az értelmesebbek már vigyázva, kellő bizalmatlansággal kezelték. Napjainkban erősen párolog, szennyez, és egyre elviselhetetlenebb a szaga. Sok a salakterméke a tiszás kotyvaléknak. Zsákutcás kísérlet, olyan kudarc, ami áprilisban bizonyítást is nyer majd.

Vendetta

Elindult a roncsderbi. A kamu párt kamu jelöltjei kamu szavazáson az áhított képviselői pozíciókért hadakoznak. 

Ahogy már megszoktuk, a Tisza Párt házi bajnokságát pont olyan trehány módon intézték, mint a 200 ezer szimpatizánsuk intim adatait. Lett is sértődés rögvest. A csalódott, esélyhez sem juttatott, megbántott, kiszuperált jelöltek sorban nyilatkoznak a sajtónak, kiteregetik a párt szennyesét.

Ezek belülről fogják fölfalni egymást! Pattogatott kukorica és kóla mellett naponta nézzük majd a shakespeare-i drámákat. 

Sosem szabad viszont elfelejteni, hogy Magyar Péter az árulása szemétdombján kaparta össze a szekta híveit, és aki áruló, hátba döfte az övéit, jó eséllyel ugyanez a sors vár rá is. Nem hülyeség, tapasztalat, hogy a karma bizony dolgozik. Ki-ki érdeme szerint előbb-utóbb visszakapja a vétkét, kamatostól. És akkor majd nem a bukás fog fájni, hanem a fölismerés, hogy ezt megérdemelten kapta. Magyar Péter, ez a politikai komprádor a borítékolhatóan bekövetkező kudarca után pária lesz a társadalomban, de talán még a családjában is. Nem lennék most a három fia helyében, szegény kölykök. Az lenne a normális, hogy a gyermek büszke az apjára. De kire vagy mire nézzenek fel? A szélhámos apjuk ugyanazt műveli, amit a szégyenletes diszkós esten: csak most nem fiatal nők lába közt csúszkál a padlón, hanem Manfred Weberék mossák föl a nyelvével a néppárti klotyót, miközben hazudik, a csillagos eget is letagadja az égről. Már azzal fenyegetőzik, hogy áprilisban mindenkit lecsukat. Érti ezt az alakot valaki? Mindenkit! Téged, engem, aki mást merünk mondani! Mindenkit. 

Az oroszokkal meg majd utána személyesen számol le.

És végül maradnak az UFO-k.