A PERASTI ADMIRÁLIS

Perast

Fodrozódnak a fehér gyöngyház színű habok Perast kikötőjében. A kék ég teljessége a vízen ring, amióta világ a világ, amióta a Kotori-öböl létrejött. Gleccserek alakították ki. Egykoron irdatlan szurdokban folyómeder lehetett, a földtörténet korai időszakának valamelyikében.

Két moccanatlan, tömör óriás árnyképe sötétlik az öböl vizében: a karsztos Orjen- és a Lovćen-hegység. Ez utóbbinak az ormán – amely egyben a Fekete Hegyek Országának legmagasabb csúcsa is – a helyiek által tisztelt uralkodó-költő, Njegoš mauzóleuma található. A tüdőbeteg fejedelem mindössze 37 évet élt, ám rövid földi pályája dacára XIX. századi filozófusként, és egyházi tanítóként is beírta nevét Montenegró nagykönyvébe. Máig jó szívvel emlegeti a népe. A szomorú pályájú herceg síremléke fölött a kelő holdnak szerelem színűre szokott kerekedni a képe, az éjszaka lila leplén pedig a csillagokkal versenyt ragyognak a parti városkák fényei. Százezernyi pulzáló, parányi csillogás fönt és alant: a hegygerincek és az épületek elmosódó kontúrjait az éj sötétje fölszívja.

Olyan, mintha az öbölben minden este a világűr néhány emelettel lejjebb, a földszintre költözne. Egybe ér az egész világ, nincs különbség a létezés síkjai között. Körös-körül sugárzanak az aranypor szemcsék. Tivat sétálóutcájának kandelábereivel versenyt csillog a Tejút égi sztrádája, és a Fiastyúk konstellációja hajnali egy óra tájékán a megsimult tenger vizében kotlik. A mélyben neonszínű halrajok örvénylenek, a kompot vigyázó reflektor fényére pedig csápos, zselészerű, fenéklakó szörny bújik elő, mintha kötelessége lenne megbámulni az izzó villanyégőt. A groteszk lény méretét nézve korántsem ijesztő: akkora, mint egy közönséges vekni. De az áttetsző bőrének a hullahalványsága, a bőrén át látható szerveinek pulzálása taszító. A kocsonyás szörny nem tudja, hogy a gyengébb idegzetűek és a gyerekek félnek tőle. Mint engedelmes kutya, naponta előbújik rejtekhelyéről, és éjfél után megy, lebegve, egész a sekély vízhez óvatoskodik, hogy az ezer wattos fényáradatban napfürdőzhessen. Szépszámú nézőközönsége a partról figyeli. Utálkozásomat legyőzve éjjelenként én is meglestem a szörnyet. Kérdeztem egy helybélit, aki pincérként mellettünk hordta az italt: az isten szerelmére, mégis, mi ez a rémséges valami? Nikola a válaszát megtoldva sercintett egyet a tengerbe, és ugyanezen flegmával nekem bökte: zver. Magyarul: szörny. Hát, ettől nem lettem okosabb.

Perastnak ma is hét temploma van. A balkáni kis ország legnagyobb katolikus szentélye a város dísze. A püspöki székhelyként is szolgáló templom Szent Nikola nevét viseli, mert a hajósok, matrózok, halászok, vagyis az összes vízen járó ember védőszentjének az erős hitű öböllakóknál régtől nagy az ázsiója.

A szentély mai formájában, véglegesen 1616-ban lett kész. Fehér márványból építették. Nem is akármilyenből: Korčula szigetéről hozták a köveket, az Adriai tenger közepéről, ahol a híres utazó – Marco Polo – szülőháza napjainkban is látogatható. Kőfaragó mesterek százai dolgoztak a Szent Nikola késő reneszánsz stílusú falain, a már barokk harangtornya kifejezetten impozáns lett, 55 méter magasan nyúlik az égbe. Giuseppe Beati, egy velencei építész tervezte. Lélekvesztő csigalépcsőt megmászva a csúcsából szavakkal le nem írható panoráma nyílik a Kotori-öbölre. Ez a templom volt a Tengerész Testvériség központja.

A perastiak vitézségét az előző bejegyzésemben már említettem. Egy személyt mégis érdemes kiemelni a sok bátor harcos közül. A perasti Matija Zmajević az orosz flotta admirálisaként a legmagasabb rangig jutott, amit tengerész megkaphat.  Egy emberhalállal végződő csetepaté miatt a fiatal Zmajević kénytelen volt elhagyni szülővárosát. Előbb Dubrovnikba emigrált, majd onnét az orosz nagykövet ajánló levelével I. Péter cár szolgálatába szegődött. Hamar kitűnt a bátorságával, a svédek elleni balti-tengeri csatákban egymás után aratta győzelmeit. Zmajević diadalainak eredményeként Nagy Péter néhány fiatal tisztjét, vagyis bojárját a Kotori-öbölbe, Perast városába küldte, hogy ott a legjobb szakemberektől tengerészeti tudományokat tanuljanak. Ezt követően a mediterrán vizekről érkező harcost ellentengernagyi rangra emelték, és az uralkodó megbízta a Don folyó flottájának felépítésével. 1725-ben Zmajevićet az az egyedülálló megtiszteltetés érte, hogy Nagy Péter temetésén a császár koronáját viselhette. Az orosz uralkodó utódja, I. Katalin pedig Alekszandr Nyevszkij renddel tüntette ki Zmajevićet, aki végül 1727-ben admirálisi rangot kapott. A sikeres katona sosem feledkezett meg a gyökereiről: számos adománnyal támogatta az öböl népét, és a szülővárosának fejlődését segítette mindvégig. Katonai pompával temették el, a moszkvai Szent Ludvig katolikus templomban.

Mindez nem csupán a régi idők csodás meséje. Erről szól a tenger. Ahogy a múltban, úgy ma is ezt jelenti az ottani élet. Az örvényeket, a szél ekéjével szántott hullámzó vad vizeket, a létezést és elmúlás tisztességét, amit csak az arra érdemesek, az igazán tiszta szívűek képesek elviselni, és legfőképpen megérteni.  

                    Pk