ÜZI A MIKUCINAK - 2016.

Johnny

Helló kismeló! Mizuszitu?
Mit te gondósz, ki én v'ok?
Hát a Gabbyboy, a bulikirály!
Figyúzz, Mikóca apóca!
Most, hogy kampec a novemberi cool buliknak, múlik a depim, muszáj egy csetpusszantyú neked. 

Dzsásztforjú.
Minden évben tökre lelomboz, mikor a grószmutterékhoz ki kell ruccannunk a hullakertbe. Jehh: szemeteri, júnó. Ezt nem szeressem. Tuti a feszkó. Terepszínű pofát kell vágni. Ott az egész brancs. Fákoff. Az uncsitesók is ott evribádiznak, a family big szisztörszeivel. Meg persze a fater az új musti-muttikánkkal, a bratyesz a bigéjével, a hugim a hapsijával. (Elég matyómintás a csíra. Mégse szimpi nekem. Olyan akár a lépcsőház: sötét és korlátolt.)
Az öregek Mindszenyakor megcsapolják a zsozsót a brifkóból: mini gyertyit és giz-gazt kell shoppingolniuk. Flauer pauver, alljúníd iz lov. Berosálni tőle. Aztán odatesszük a halinapi koszikat az ősök kriptusaira, ám nagyon gáz az a rengő darker szerkóba öltözött fazon ott a sírok között! Mindenfelé nyuggerek. A vén szatyrok nyomulnak. Mintha emós partyt csapatnának: ezerrel tolják fekete naciban meg cumóban, és pézsébe törlik a könnyeiket.
Baromira nem menő ott a dzsínsz, a csuka meg a tesicucc.
Térdig ér a bú, köldökig a lethargy…
Közben szól a kolomp, egy melós óverallos pali  rángatja a madzagot, tiszta diliház. Semmi fesztiváli hellóvinn. Semmi heppinessz, vérciki arcoskodás. Csak az a sok szpot-pilács a királyság. Haláli lepra fílingje van neki. Leszedál. Öngyi leszek ha sokat stresszál a para. Ismizel: nem kamu a dumám.
Rühellem a bonyi szitukat, de a nyugit díjazom.
Hát most megint minden funny, funny, funny!
A diszimbört azt kajáltam mindig.
Rástartortoltunk a blek frájdéjra. Előtte csontig letarháltuk a fatert, off korsz.
Tisztára bepörögtünk a haverommal. Eltapsoltunk nehéz pénzikéket.
Pihiként gyümisalis menüt pockoltunk, közép burival és kólával a mekdönciben.
A finisben én egy rém frankó akciós militari gatyót pipáltam ki, a cimbim meg egy Szemszonájt dipó tatyót umbuldált le magának. (Azt hiszi a paccer csórikám, hogy az estisuliba ettől majd ájultan fog padlót az a hulla menő, kovász sérójú  liba, akibe bele van zúgva. Majd pont az én fázishuszár frendem köll a falu biciklijének! Szóló príma bőrárúnak egy drótos szakközépis? Muhaha. XD.)
Dír, dír máj Mikucim!
Azért kagylózok, mivel neked is bírom a cvikkeres dagi fészedet Mikóca. Olyan édi sirály a dizájnod. Szarvasok, szánkó meg minden ilyen izé.
Oltári pofa vagy azzal a piros alvázaddal, a tömött szörprájz pakkos tatyóddal, meg a szőrmók búráddal. Ilyen tré bojtsapiba tolod a nyarat is? Bomba öcsisajtoskodás vagy, na. Lájkoltalak.
Hatodikán hozod a meglepit. 

Atomi random lesz a heppiség.  Plíz, plíz azt a tizenkét incses mobcsitelót szerváld, ami kilencvenegy pixeles pikcsört szituál!
A Dzsízösz (a Jesszumpepi) karira belengette: majd a fenyfa alá úgyis pászítja hozzá a zsír új tablettet. Persze Dojcsból. A szomszéd ürge kint kulizik Berlinben. Gyagya a manus, de piszok oltári a kéglijük. Szoli is van a dzsakuzzijuk mellett. A köcsögnek. Nóájdi miből. Magyarba is kurvanagy suska kell hozzá.
Hi7etlN. 1általán van-e idejük pancsizni, mikor a vumenjével, azzal a nagyon baba tyúkkal non-stop németbe QKznak?
Lúzer fazon a tarhonya, tiszta flúg, úgy néz ki mint Himnuszban a balsors, de buknak rá a bomba ájser csajszik. Valszeg vastagon bélelt a szivar. Mindig repcsivel surran a vérbe, pedig van metálezüst mercije, azzal is léphetne a bánatba. Az exe se volt semmi. Beájultam a tündi-bündi pici cici lökháróitól. Baró muff volt, két colos lőcsön hordott nettó buksza, na. Mindig stíröltem a konditeremben, amikor bugyi-bilderezett. Tutajos szemével rohadtul ero cicus volt. Ha egyszer rám lehel, lemegyek hídba. Hogy most rákapcsol a memóm, még így is random kiv’ok tőle. Szétszedném, mint bohóc a biciklit.
Így izében kerelom neked így monóba a vakert, mert tök ari típusnak tartalak. Nem bubogsz, évente csak ilyentájt egyszer gürizel a motyóddal. Nem mész pitlibe, mint a fater meg a többi partiba vágott proli, akikből már kiszáradt a benzin. Áhh! Attól te pengébb figura lehetsz! Teli vagy aggyal, meg stexszel. Ritkán és keveset zsizsegsz.
Mert mit te csinyász? Uncsi üziket sasolsz egész évben, rinyáló kéréseket, amiket aztán bevállalsz. Utána megint gyössz az esztendőnyi szundi-pihi-takarékláng királysággal.
Szóval okés srác v’ok. Köll az a mobtelcsi Mikócám.
Anélkül ilyen szupi üziket se tudnék gurítani.  Mehetnék az ordasba. Magyarból se az 5ösöm virítana.
Csekkolta a memórid? 91 pixel, tizenkét incs. Lehetőleg nikkel színű legyen. Ha épp nicsevó, akkor lehet tigrismintás pink.
Előre is thx! Túrót a kis nózlicskádra!
Háj! Háj! Csocsi, csá szicsike!
Hellóka van: cejetlek Mikuci! 

HALINAPI KOSZIKA! Vakeráljuk meg!

Kalodában a nyelvünk...


Pósa Károly

Mottó: "Govori magyarul, hogy az egész világ ne értsen meg."
Az idegen nyelvről

Nekünk, Kanizsaiaknak minden időben kisebb, vagy inkább nagyobb problémát okozott a szerb nyelv elsajátítása.
Ez a helyzet mára sem javult, legföljebb akkor nő a tarajunk, ha az adorjáni, oromi, oromhegyesi polgártársaink államnyelv tudása kerül szóba, mert ők szerbül pediglen legendásan egy szót sem tudnak, de tán még mutogatva se.

Ahogy bizonyára szerb ajkúaknak se lehet könnyű magyarul megtanulni.

Mégis akadhatnak olyan élethelyzetek és szakmák, ahol joggal várhatjuk el a másiktól a szerb és magyar nyelv alapszintű ismeretét.

Hivatal, közeg, pincér, jegykezelő: hadd ne soroljam, fölösleges. Egy normális ember naponta 10-15 szót bármely nyelven képes megtanulni. Jól tudom mit beszélek, mert a kisiskolás lányaink kétszer ennyit bifláznak be szerb, német és angol nyelvből is!

Lehet, hogy a fatengős Monarchia egyszerű gyakorlatát kéne bevezetni, amikor is minden köztisztviselőnek, hivatalnoknak, állami alkalmazottnak, horribile dictu! - katonatisztnek ösmernie kellett azon népcsoportok, nemzetek nyelvét, ahova a beosztása szólt.
A katonai, meg a csendőri(!) hierarchiában rendkívül komolyan vették a nyelvtudást, évente(!) vizsgát tettek az al- és főtisztek, és az előmenetelüket nagyban befolyásolta ezen nyelvvizsgák eredménye.

Mégsem vádolhatjuk a szerbeket. A hiba bennünk, vajdasági megmaradt magyarokban is leledzik, akik hagytuk-hagyjuk immáron kilenc évtizede, hogy idáig fajuljanak gondjaink.

Hogy a hivatalokban, postán, bankban, boltban, buszon vagy cukrászdában meg sem próbálunk anyanyelvünkön kérni, csak meghúzzuk magunkat, mint a vett malac. A rendőrségünk meg most egy külön misét is megérne, de azt egy másik alkalommal.

És ha már édes anyanyelvünk állapotán mélázhatok.
Orcánknak pirulni azért nem kéne.
Pláne, ha az anyaországi elektronikus média "sztárjai" adják a viszonyítási alapot. Boldogult Rímhányó-Romhányi – több klasszikus alapmű mellett: a Doktor Bubó, Mézga Géza meg a Frédi és Béni szinkron szülőatyja - már a hetvenes évek elején vizionálta a magyar nyelv korcsosulását.

Milyen igaza lett! Sajnos.

Mára a többség, különösen a "trendi" népség színe-java az újmagyarul tolmácsgéppel beszélő Köbüki bácsi silány utánzójává korcsosult.

Így lett a mézédes narancsból «mézinari», a papír-zsebkendőből «pézsé», a férfigyűlölő nőből «macsópicsa», szegény kisnyugdíjasból «nyugger», a koncerteknek helyet adó Petőfi Csarnokból pedig pikánsan kétértelmű közönséges «Pecsa».

A legmeghökkentőbb föliratot a Kerepesi-úti temető bejáratánál lévő árusnál láttam: AKCIÓ! HALINAPI KOSZIKA. Ami lefordítva azt jelentette, hogy a kereskedő árengedménnyel Halottak napjára készült koszorúkat árult...
Hogy az ilyennek ideje korán miért nem krokodil úszkált a magzatvizében?...

Persze a délvidéki magyar konyhanyelvbe csakúgy becsusszannak a szerb szavak, mint a partiumi sorstársainkéba a román, vagy a felvidéki véreinkébe a tót kifejezések.

Mondhatnám, hogy ez csak természetes, de magamagam sem örvendek neki.

Ám látva a magyarországi helyzetet, ahol a hellyel-közzel egynyelvű közeg is föl-fölvesz idegen tollakat: a vajdasági magyarságnak emiatt egyáltalán nem kell röstellkednie.