3-szor 99 szó
Csüngeni lélektől hatva, a Tisza-parton. A susorgó füzes rejtélye egy
legenda, kibogozhatatlan. A tartalom látványa gyengéden kínoz: a fák, a víz, a
legmélyebb ég, akár a paplan. Vagy gyűrött krepp-karton. Folyami agenda. Aludni
csöndesen. Kettesben. Hanyatt dől – ő most él, ő most szabad. A feje oldalt
hajtva. Melle emelkedik, halvány párna. Szélben hintázik így a dália szirma:
két lanka, két élmény dombja, dobogó kő szelíd völgyben a szíve, egyenletes a
lélegzése, lüktető, lobogó egy ér a nyakán, mint májusi szélben ringó búzatábla
vetése: nyugodt a központi idegrendszere. Résnyire tárt szeme lencséjében a
misztikus szó mágia lobog egyre-egyre. Köszönet. Köszönet.
A pogány víz szilajul habosra csókolja a nyers iszap réseit. Amott mohos kötélre kötötten a rozsdás uszály csónakja. Errefelé minden hangulat kései. Csukott, vértől duzzadt ajkai mögött egy-egy le nem írt szonett bekezdései, de már titkát, személyes ügyeit önmagába, a test kaloda bilincsében megtartva, a móló deszkáira kiterítve sem tárja elém. Itt fekszik mellettem meztelen. Csodálkozva látom, nézem. Pőreség? Mivel nyűgöz le, amiért folyton nekem van mit vesztenem. Részeg muzsikusként pírt húz bőrére a napsugár, igazi útitárs a napsugár, ki tele édességgel zománcozza a vállakat, a combok ívét, a lágyék katedrálisát, s mind e fölött a köldök kagyló oválisát.
A pogány víz szilajul habosra csókolja a nyers iszap réseit. Amott mohos kötélre kötötten a rozsdás uszály csónakja. Errefelé minden hangulat kései. Csukott, vértől duzzadt ajkai mögött egy-egy le nem írt szonett bekezdései, de már titkát, személyes ügyeit önmagába, a test kaloda bilincsében megtartva, a móló deszkáira kiterítve sem tárja elém. Itt fekszik mellettem meztelen. Csodálkozva látom, nézem. Pőreség? Mivel nyűgöz le, amiért folyton nekem van mit vesztenem. Részeg muzsikusként pírt húz bőrére a napsugár, igazi útitárs a napsugár, ki tele édességgel zománcozza a vállakat, a combok ívét, a lágyék katedrálisát, s mind e fölött a köldök kagyló oválisát.
A nyárba szakadt május az ösztönéletet ábrázolja, s bár a csapongása
fáraszt, amint a nap tüzes fáklya, hitünk mozgó fölszínén a viszonylagosságot a
lehetőségek sora váltja. A talpa. A lábikrája, miként bokájának csont-dudora
mögött a vádli vetületének toszkán szőlődombok teremtett bája. Angelosz és
Pürosz, a tűz hírnökei tanyát vernek hasán, a csípő kerekded lugasára
rátelepednek, pont őrája, öle termájára. A két cigány. Széttárt karja ernyedten
hever, mint óceán enigma testnek páros hónalj-torkolatába futó keleties,
bronzbarna vizű folyómeder. Fata morgana ajándéka. Kehelynyi virág tájéka. A
fátum, a létezés ésszerűtlen játéka. Delelő van. Ilyenkor mintha nem is
látszana az ember árnyéka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése