Ez az idő olyan, mintha folyton adni akarna,
pedig valójában elvesz. Logikát nem kell keresnünk benne. Pusztán az
ösztöneinkre hagyatkozhatunk. Hovatovább háborús szelek dúlnak, és ebben a
világméretű homályt hozó szélviharban tisztaságot, átlátszóságot aligha
találunk: helyettük egy még sötétebb jövő rémképe riogat bennünket.
Régi szép idők! Mikor még Pinocchionak csak két
gonosz szélhámossal kellett szembesülnie! Ma a mesebeli Macska meg a Róka
klónozott seregei kártékonykodnának mindenütt…
Figyelem, ami zajlik. Nem tetszik.
Az értékvesztéssel együtt jár a mára szinte divattá
váló történelmi emlékezetvesztés is. Gondolom, akik ezt az ördögi sípot fújják,
azok szerint tartós állapotra kell berendezkednünk: egy olyan világra, amin már
javítani sem érdemes, lévén az alapjainál elrontott, akár egy fuserül
megépített vidámparki elvarázsolt kastély. Kívülről látványos, színes, impozáns
épület. De a működtetője régtől tudja, mekkora gondok vannak vele. Hogy a ház
szerkezete napról-napra roggyan, hogy felvizesedett minden fala, a tető pedig már
egyenesen életveszélyes. Omladoznak a tornyok. Ezt a csillogó palotát a
patkányok szétrágták. A helyiségeket eluraló dohos szagot a légfrissítő
ordenáré, pacsuli illata még csak-csak elfödi, ám a jó orrúak így is érzik a bomlás bűzét. Az értő szeműek pedig – akik valaha építettek,
akiknek van valós tapasztalatuk – látják is a repedéseket, a kontár munka, vagy
a hozzá nem értés és a hanyagság következményeit.
És a megkergült világunk vidámparkjában
szakadatlan üzemel az Európának nevezett elvarázsolt kastély, ahol semmi sem
az, ami egyébként annak látszik.
Jegyeket váltanunk rá szinte kötelező. Bérletesek vagyunk, elkeserítő belegondolnunk.
Bemegy az ember ebbe a nyikorgó aljazatú,
hullámzó, vagy ide-oda csuszingáló padlójú, vakolatát vesztett tákolmányba, belenéz
a homorú, torz pofákat mutató, idomtalan „varázstükrökbe”, amik mellett egy-egy
fölvigyázó öltönyös gazember azt ecseteli ékes szavakkal, hogy sohasem a szemünknek kell
hinnünk, hanem a groteszk tükörképeknek, mert azok láttatják az igazságot.
Mindez persze nonszensz. A látogatók zöme pontosan tudja, hogy a drága
belépőjegyéért odabent megvezetik: hamisság, becsapás, mesterkélt ábránd az
egész vircsaft, csak haladjunk, haladjunk, mihamarabb legyünk a kijáratnál, míg
ránk nem szakad az egész kóceráj. Az emberek ugyanis – ellentétben a működtetők
alapgondolatával – nem ostobák. A tömegek zsigerből elutasítják a
szemfényvesztést. Mert más az, amikor az utcai bűvész kalapja előtt ötpercnyi
időre megállunk bámulni, nevetgélni. És merőben más, amikor „szórakozás” ürügyén
kordába terelve hajtanának be bennünket, agymosásra. Amolyan groteszk,
cafrangos, rózsaszínű hodályba, ami valójában kutyaszorító, ahol még a menekülő útvonal
tűzlépcsője sincs szavatolva. Éppen emiatt mára a legtöbb embernek
földerengett, hogy a vidámpark részvényesei szerint nem léteznek tények, csak
vélemények vannak, amelyeket aztán tényként ráerőszakolnának mindenkire. Hogy
meddig feszíthető ez a húr, nos, azt nem tudom. Ha netán valaki abban a jámbor
illúzióban ringatná magát, hogy majd magától eljön egy élhetőbb világ: jobb, ha
tőlem tudja – nem fog. Még hosszan fogjuk hallgatni, tűrni, hogy a lent az
valójában fönt van. Hogy a fehér az igazából betegesen kifakított fekete, hogy
a szerelem szépsége nem a szívben, hanem csak a vastagbél tájékán foganhat meg,
hogy lényegében az áldozat a hibás, amiért azzá vált, a bűnös pedig valójában
ártatlan, és voltaképp ő a társadalom áldozata, vagyis, konklúzióként: mi, a
vétlen többség tehetünk arról, amiért lopni, csalni, ölni kényszerült a szegény
rablógyilkos, kérjünk tőle elnézést…
Mindennek ellenszere? Szerintem hamarosan egy
fordított revolúcióra lesz szükség. Egyre több ellenforradalmár fog születni.
Iparkodok egy lenni közülük. Eddig is belefért az életembe: eztán meg
éppenséggel olyan szükségszerűvé válik, hogy a túlélés záloga lesz. A
társadalmi rend iránti igény napról-napra fokozódik. A dacos reakció még nem váltott
ki erőszakot. Még nem. De nem vagyok biztos benne, hogy ez így is marad. Addig
is, míg Platón álma megvalósulna, hogy a világot filozófusok irányítsák, ne
pedig az elvarázsolt kastély jegyüzérei, és a horror park fő részvényesei: el
kell vonulni, tanyára. A rókáknak, őzeknek, a feketerigók énekének még lehet
hinni. Emezeknek? Pfff…
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése