2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2022. július 29., péntek

ERDÉLYBEN JÁRVA



Ezeknek a soroknak a zömét, vagy ha tetszik, ennek a bejegyzésnek a vázlatát Székelyföldön írtam, a múlt hét derekán.
Meleg volt, rekkenő hőség. Nyomát sem lehetett látni a korábban rendre jelentkező sírós esőfellegeknek, amik úgy és olyan váratlanul szoktak előgomolyogni a méregzöld erdélyi hegyormok mögül, mintha mindig oda lennének pányvázva a hórihorgasra sudárult fenyőfák hóna alá. Aztán odaföntről hirtelen megoldva puha lekvárra áztatják az ösvényeket, és barnás tajtékosra habosítják a hidak hátát nyalogató és a leboruló fűzfák homályában tova iramló Olt vizét.
A folyó mellékét nem csak nedves széna- és vízszag uralta. Amikor a néptáncos sátorból virradatkor botorkáltam a szállás felé – most is leteszem rá a nagyesküt –, egy ismerős nő hajának illatára eszméltem. Előtte sokat énekeltünk, tán pont a szerelemről is. Testes bort ittam, egy talpas pohárral kezemben körköröket írtam a levegőbe, és nem bántam, hogy a vállamat vonogatom, mikor eszembe jut a könyörtelenség, a kihasználtság, a megszállottság, ami a szerelmeknek ugyanolyan velejárója, mint az a fájó kérdés, hogy a másik igazán szeretett-e, ha egyáltalán szeretett valaha…
Próbálok én a pilláim alatt megőrizni mindent, ami a Csíki-medence lankáin elforgácsolódott, amik egy héten át szétszóródtak, ott valahol, a térdig érő, kaszálni való fűben, meg a mesebeli tűlevelű erdőkben. De mivel sokat nevettünk az elmúló éjszakákon, a kedvesen ránk dülöngélő házsorok pedig azokon a kígyó ösvényeken tovavitték a tegnapjainkból ránk maradt élményeket, ma – ha visszagondolok az elmúlt hetemre – inkább már csak hangulatokat, egy-egy színt, egy gesztust, néhány búfelejtő hangot visz magával a lelkem. Nem kevéske ajándék ez sem. Minden szilánkjából tudni fogom, hogy jó volt ott lennem. Nagyon jó volt.
Hallottam Erdélyt, a szelíd és jóakaratú dallamokat. Sok nevetést is hallottam, mintha én is vidámkodtam volna. Álmos délutánokon a csöndöt figyeltem. Egy idő után a legelőkre ontott neszekből megbizonyosodtam: kicsit hazaérkeztem.
Nyitott szemmel jártam, ósdi romok hasadékain sütött be a napsugár. Sima mozdulattal málnát tettem a számba. Adtam a madárnak is. Ült a vállamon, csodálta a körülöttem nyüzsgő sok boldog embert.
A kezemmel tapogattam Erdélyt és olyan érzésem volt, hogy fogom az egész világot a tenyerem hajlékában. Ujjaim alatt a szálkás fenyődeszkák is elevenné váltak. Lapogattam faragott kapuk cifra díszeit, amiket megbarnított a történelem. A hegyi népek szeretnek kacskaringósat farigcsálni. Minden holt fát véső alá vesznek.
A szállásunktól kőhajításnyira omlatag székelykapu rogyadozott. Átjáró volt az egy másik világba.
Mintha a bejárat galambdúcos födele alatt már nem is a székely emberek járnának, hanem az idő használná a kaput, ki- és belépve az udvarból a kövecses kis utcára. És tényleg: láttam, amint a Holnap nyikorgó csizmában dobbantott elő a napsütötte kis közbe. Egyenes léptekkel indult a hegygerinc irányába. Nem kék-arany, csillagos-holdas zászló lobogott fölötte, csak a vidéken bóklászó árva felhőcske, ám a Holnap pillantásra se méltatta, a markában lóbált szekercéjével a gyalázat és az igazságtalanság sűrűjébe érkezve tette tovább a dolgát, kimondhatatlan szorgalommal tisztította az utat. Magának de nekünk. Ahogy Tusnádon a Ma csukta be maga mögött a kiskaput, abban a rövid mozdulatban az elöregedő akarat mellett is érezhető erő volt még. Egyedül a Tegnap jár ott csöndösen. Ünnepélyes, mindig zsinóros lajbit hord. Néma, szinte sosem hallani a hangját, és mégis beszédesebb a másik két fivérétől. A szeme villanásában ezer év fénylik föl – már ha akad, aki a szemébe mer nézni. Kevés olyan bátor van. A Tegnap nem keresi senki tekintetét. Veszi az útját, ballag a falu határába, ráfordul a dűlőre, a régi, korhadó haranglábhoz, ami őrzi Csíkmindszent temetőjét, ahol évszázados fejfák alatt alussza álmát sokak becsülete.
És ott, a hantok között a Tegnap összekulcsolja a kezét a másik két testvéréért.

                  Pk

Nincsenek megjegyzések: