 |
| Karácsonyi zenész - rajzom |
Karácsony van.
Műre néz a szem.
Egy évnyi csöndből az élet árad:
a Járás kékes színű fényterem.
Él a lélegzet.
Csak az anyag fáradt.
Kétféle embert látni a világban:
Az elfogadó,
cérna sorsába békül,
amaz, lánggal lobog,
makacs vitában,
lelke a Tisza víztükrébe épül.
Nem hajol
fűzfa közízlés szavára,
pária a bosszús lüktetésben,
ellenáll a nyirkos,
hazug formának,
suhint azzal, ami a kezéhez férhet.
Vizes hóban állok,
faggyal tépetten,
de mind mi fontos,
újra megmunkálom.
A tüzet rakom,
pókhálós vérrel,
jégvirágnak adom
a jégvirágom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése