2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2014. január 10., péntek

HA BAGOLY HUHOG KOLOZSVÁRON*



Kőbagoly Kolozsváron (fotó: Jakabffy Tamás)

K.Z. emlékének

Az idei Vízkereszt tájékán már megint halványabb a harangszó, fehér selyemként tapad a fák törzsére a zúzmara, és a tilalmas esték emléke a Rekeczki-ház málló vakolatával együtt a járdára hullik. A fagyott tócsák matt fölszínén, távolról ide hallatszó kevéske hegedűszót dermeszt a homály. Valószínűleg Arcangello Corelli az, aki a Szentháromság-szobor tövében éppen egy etűdöt játszik. Testének súlypontja a bal lábára nehezedik, és a kagylószemmel bámuló templomkerti torzók hallgatják. A csonka feszületnek dőlve, lódenkabátban, zsebre dugott kézzel Bartók Béla is fázósan figyel. Szépen intonált a zene. A bonyolult és gyors futamok játszi könnyeden szólnak.
Közben odafönt a csillagok illedelemtudón, nesztelenül iringálnak.
Most lenne ideje, hogy nekivágjunk az éjszakának.
Elhagyni a zsidókalapos öregurat, hogy finom nőies kezével, régimódi úri kedéllyel békésen parolázhasson, s belecsaphasson a lenyakazott Nepomuki ormótlan betontenyerébe. Odébb köszönünk a bronzba öntött didergő poétának, és festő cimborájának.
Cigonya a költő szivarkájának parazsától remél némi meleget, minket meg a gesztenyefák fölénk boruló ágai óvnak a Tiszáról fújó párás széltől.
Milyen jó lenne, ha ma végre sikerülne összefutnunk a Vigadó szellemével!
Ott ülne valamelyik támláját vesztett népkerti padon.
Arcának színe az égetett vörös tégláéra hasonlít, és a feje fölött úgy tátong a romos Vigadó körablakának sötét űrje, mint egy visszájára fordított ébenfekete glória. Van nála bicska, amivel titkon faragja nevének kezdőbetűit a puha fenyődeszkákba, és csak onnét ismerhető föl csibészes tette, hogy a K betű cifra iniciáléjának fölső szárát mindig kicsit hegyesebbre, utánozhatatlanul hegyesebbre faragja, mint mások.
Úton-útfélen látjuk a keze nyomát.
Fák törzsén, hasadékos házak falán, a mélyfekete réti föld barázdáinak oldalában, meg a folyó melletti napszítta, szétrepedezett agyagtáblákon is oda van róva az a jól ismert K betű. Időnként látunk a porba rajzoltat is, vagy a folyó iszapjába írtat, de az előbbit a bácskai szél, az utóbbit meg a fodrozódó víz játéka simítja vissza. Nem kell ettől kétségbe esni! Mifelénk köztudott, hogy a keserves életen át építgetett, generációkat kiszolgált régi tanyák verett-vályogfalát is visszacirógatja, gyalulja az idő az anyaföldbe. Ez már csak így járja itt, a déli végeken, ahol a nyarak mindig sütősebbek, a telek meg komiszabbak, és a Járáson vágtató nyirkos szeleknek az eldőlő nádbugákon kívül csak a dűlőutak mentén gyérülő jegenyék jelentenek akadályt.
Miként a szélnek, az emlékeknek sincs gátja.
Fordulunk balra és a Zárda régi folyosójáról, a csúcsíves ablak tükréből egy csúzlis srác bámul vissza ránk. Mögötte franciakisasszony, egy kubikos ember, meg egy  háborús veterán áll. A nyomorék a mankójára támaszkodik és a baljában egy körözőlevelet szorongat. Még Sándor bácsi vérdíja van rá írva, akit Szamosújváron vetettek el a földbe. 
Ott hajt ki azóta évente a magyarok reménye.
A Zárda udvarán ezen a télen is, a nyárfák kócolt üstökén gyöngybaglyok tanyáznak.
A zegernye idő bekényszeríti őket a tiszai erdőkből.
Köpetük a fák alján gyülemlik. Benne van azokban minden, amit száz évek óta velünk együtt megéltek. Így gyülekeznek a baglyok az összes régi városunkban. Ott pislognak a templomtornyokban, palatetős úri házak padlásain és az ősi fák tetején.
Álmosan néznek maguk elé Szabadkán, Kassán, Nagykikindán és Brassóban, miként nálunk: Magyarkanizsán is.
És ha olykor bagoly huhog Kolozsváron, a Délvidéken mindig gyertyát gyújtanak.

*Zárszó, némi magyarázattal
A cím allúzió Szőcs Géza Kossuth-díjas író-költő Ha polip szuszog Kolozsváron című kötetére, amit a szerző a délvidéki Sziveri János emlékének szentelt. A napokban, egészen pontosan vasárnap 18,00 órakor lesz a könyvbemutatója Magyarkanizsán, a művészkávézóban.
Miként Sziveri, úgy Kanyó Zoltán is sokat tett a délvidéki közösségünkért. 
Magyarkanizsai barátom január 6-án, Vizkeresztkor lenne 64 éves.
Hiánya pótolhatatlan.
Isten nyugosztalja Mindkettőjüket!


Pósa Károly

Kanyó Zoltán
(1950-2009)

Nincsenek megjegyzések: