2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2014. január 9., csütörtök

Pósa Károly: Demokratikus Ellenszéki Kollapszus

Igaz mese

Illusztráció
Az erdei házikó majdnem üres volt. Csak egy durván ácsolt asztal és három szék alkotta a berendezést. Odakintről a téli erdő neszeit hozta be a szél. A bepárásodott kis ablakon gyöngyöző vízcsöppek gurultak lefelé, és a kalyibában meglátszott a lehelet. Hárman ültek az asztal körül. A mester, a kapus, meg a bolond. Szemükben csillogott az asztalra kirakott faggyúgyertya pisla fénye.
Hallgattak. 
Mindenki a saját gondolatával volt elfoglalva. Érezték, hogy valami nagyszerű dolog előtt állnak, amire föl kell készülniük, amihez igazán fontos hozzászólások lesznek szükségesek. Érlelték a véleményüket, de az izgalom finom feszültsége lassan rátelepedett töprengő alakjukra. Lopva, titokban át-átsandítottak egymásra. Lesték, mikor szólal meg a másik. Végül a már kínosan hosszú hallgatás csöndjét a mester szava vágta ketté. Bevezetőként köhécselt egy kicsit, majd torkát köszörülve, közömbösnek tettetett hangon megszólalt:
- Most, hogy végre bevittük egymást az erdőbe, és immáron élvezzük ennek a közös kis hajlékunknak az akolmelegét, ideje lenne végre megbeszélnünk, miért is ültünk egy asztalhoz?
- Hozzak egy tál cseresznyét? – pislogott készségesen a kapus.
- Nem szükséges! – intette le kissé ingerülten a mester. – Még el sem kezdtük a nagy közös összefogásunkat, de már éhes vagy? Az osztozkodásról a lefektetett egyezségünk alatt fogunk szólni. De míg alapelveink, terveink nincsenek, addig ez ne legyen téma. A pince nem pince, csak lyuk, míg nincs benne bor. – tette hozzá tudálékosan.
- Csecsőterép-törés! Lárifári… Tetőcserép-törés! - szólt közbe a bolond. – Az alapelvek nyilvánvalóak. Demokrácia. Az köll kollégák! Sok demokrácia! Meg illúzió. Abból aztán sose elég!
A másik kettő önkéntelenül bólintott. A mester javasolta, hogy ezt a sarkalatos pontot és általában a megbeszélt dolgaikat rögtön vessék is papírra. Jegyzetfüzet egyiküknél sem volt ugyan, mert a személyi titkáraikat ezúttal otthon hagyták, de addig tapogatták egymás zsebeit, míg a bolond talált a kapus zakójában egy régi szerződést, aminek a hátulja üres volt, a kapus kiemelt a mester nadrágzsebéből egy radírt, a bolond tréningruhájából – mert ellenezte a motozást, mint általában a vagyonnyilatkozatot -, közös erővel kiguberáltak egy ceruzacsonkot.
- A papírért nem kár – mondta a kapus szemlesütve – egy hajdani libatenyésztővel történt kötelezettség-vállalásomat dokumentálta. De már rég elévült az ügy.
A mester unottan vonta meg a vállát:
- Én is könnyű szívvel adom a radírt. Úgysem tudtam vele a múltunkat végképp eltörölni.
Csak a bolond neheztelt egy kicsit:
- Ezzel a semmi kis ceruzával írtam alá még a régi szép időkben az IMF hitelt! Mondták is a rosszakaróim, hogy százmilliárdok sorsa van benne a kurva kis pöcsben!
A mester és a kapus összenéztek. Kitalálták egymás gondolatát. Mindketten tudták, hogy a bolond igazából arany irónnal kanyarította alá a megállapodást, de mint a helyzet mutatja: azt is ellopta. Nem szóltak. Jobb a békesség.
Aztán nekiálltak szövetséget kötni. Az elévült szerződés hátoldala hamar megtelt elvi álláspontjaikkal, közös céljaikkal. A legfontosabb határozataikat be is karikázták és a hozzátartozó fogalmak alá lettek húzva. Egy idő után csak úgy hemzsegett a szöveg a rengeteg aláhúzott szótól. A bolond javaslatára a legislegfontosabbakat kétszer is aláhúzták, mire a kapus – hogy valami épületeset ő is mondjon -, azt indítványozta, hogy a két vonalnál még fontosabbakat három aláhúzással erősítsék meg. Úgy is lett. A szövegben szép lassan olvashatatlanul összemosódtak az olyan fogalmak, mint a demokrácia, a piacgazdaság sérthetetlensége, a sajtószabadság és annak visszaállítása, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a lopakodó náciveszély elleni antifasizmus, és a klerikális reakció megállítása. Volt egy kis vita köztük, hogy a megállapodásban Brüsszelt vagy Moszkvát írják-e nagyobb betűvel, de a szaporán pislogó kapus úgy oldotta meg a dolgot, hogy egy régebbi offshore-üzletéből visszamaradt ciprusi fémpénzt hajított a levegőbe, ami egészen véletlenül a korhadó fapadló repedésében éppen az élén állt meg. Így történt, hogy a döntetlen eredményt látva hamar megegyeztek: egyiket sem, hanem lesz New York. Amikor mindezzel készen lettek, és már a papírra sem fért több szöveg, befejezettnek nyilvánították az összefogásukat, és a lap legaljára ki-ki odakanyarította a nevét. Büszkék voltak magukra. Nagy tettet hajtottak végre. A jól végzett munka biztos tudatában indultak haza. A kulipintyót elhagyva, összeölelkezve mentek az erdei úton, amikor váratlanul megszólalt a bolond:
- Kollégáim! Meg kell állnom egy pillanatra. Rám jött a szükség.
- Semmi gond! Húzódj oda a bokrok mögé, mi megvárunk. – mondta a mester.
A bolond gondterhelten ráncolta a homlokát:
- Mennék én, de papír sajnos nincs nálam…
Összenéztek.
A mester vakarta a fejét. Nagy lett a csönd. A kapus egyikről a másikra nézett és úgy találta, hogy most mintha különösen hidegen csillogna a bolond szemüvege.
- Add oda neki az összefogásunk szerződését…
Úgy is lett. A bolond az egy szál papírlappal eltűnt a sűrűben. Azok ketten megvárták, míg elvégzi dolgát. 
A közös győzelmük reményében tértek otthonaikba. Aznap este, lefekvés után mindhárman szépet álmodtak.
Ébredéskor csak a kapus fakadt sírva, amikor észrevette, hogy eltűnt a fölhajított fémpénze.
  
    
A megmérettetés évében, a nagy összefogás havának 9. napján
 

Nincsenek megjegyzések: