Before – 1. évad (2024)
A harmadik epizód végén néha majdnem tisztán azt vélem, hogy
a Hatodik érzék feltupírozott, elnyújtott változatát látom. A történet
éppenséggel nem ugyanaz, de itt is van súlyos lelki eredetű, titokzatos
problémával vizsgálandó kisfiú, aki néha még teljesen idegen nyelven is képes
üzengetni. Bónusz: olykor a lehelete is látszik. Aztán a főszereplő megint egy
kiégett, gyermekekre szakosodott pszichiáter/pszichológus, akihez egyfolytában
a halott felesége beszél, és akinek a pácienseinél tapasztaltaknál is sötétebb dolgok
kavarognak az agyában. Akad látomás, rémálom – itt is, ott is. Előfordul, hogy
elsőre eldöntetlen, mi a valóság és mi a lidércnyomás.
Folytathatnám a párhuzamot, de nem akarok spoilerezni.
Nem mondanám thrillernek, inkább egy meredekebb pszicho dráma, erősebb képi
világgal, igényes operatőri munkával, jól szűrt fényekkel, kellően feszített,
idegborzoló zenei aláfestéssel: aki az ilyesmit szereti (én igen), annak jó
szórakozás, izgalmas kirándulás a tudatalattink bugyraiba. Lesznek, akiknek
lassú és nehézkes a sorozat tempója. Hát – nem egy akció dús, lövöldözős,
vércsatakos sorozat. Nekem mégis tetszik.
A tetejébe Billy Cristal végre nem ostoba lélekbúvár egy "B"- kategóriás
komédiában a mára ripaccsá vált DeNiro asszisztenseként, hanem komoly, érett
főszerepet játszik, bizonyítva, hogy az imént emlegetett kollégájával szemben
nem minden hollywoodi csillag hülyül meg vénségére. 10/8
A szer (2024)
Hát a végéért tényleg kár.
Túltolták a bizarr biciklit.
Az alap cselekmény a film nagyobbik részében tisztességesen volt láttatva, kellően adagoltan, izgalmasan és értőn.
A sztori felvezetése egyébként gyakorlatilag megmutatta a végkifejletet, bár
azt hittem, ízlésesebben lesz megoldva.
Persze, eleve egy fantasztikumra épülő
horror-szerűségnél nem várható el a valóságot követő szándék, de ha húsz perccel korábban érkezik a
végefőcím, úgy sokkal erőteljesebb, sokkal drámaibb hatást váltott volna ki a
film – szerintem. Így meg csak húzzuk a szánkat.
A színészeket azért mindenképpen dicséret illeti.
Demi Moore gyakorlatilag a
kukából került ismét rivaldafénybe, meg is hálálta – mintha rá írták volna a
szerepet. Teszem hozzá, már szexista férfi szemmel, még mindig nagyon csinos
nő.
A másikat, a fiatalabb primadonnát nem ismerem, de az tény, hogy a rendező
gyakorlatilag soft pornó üzemmódban váltogatta a kamera beállításokat, aminek
meg is lett az eredménye.
Karikatúra született, az elfajzott világunkról mond
látleletet. Ettől még az ifjú színésznő kétségkívül helyes teremtmény. És
Dennis Quaid, mint rikító producer: egyszerűen zseniális!
Összességében nem lett ez rossz mozi, bár némi önuralom szorulhatott volna a
film készítőibe. 10/7.
The Darkness – 1. évad (2024)
Szokásos középszerű skandináv krimi.
Ha a mostani idők
mozijaiból tájékozódunk, akkor a pedagógusi után szerintem a rendőrnyomzói
pálya nőiesedett el leginkább, ami persze egy vicc.
Jószerével férfi detektív
nincs – a filmek szerint, ugye –, vagy ha mégis akad, akkor az univerzum legnagyobb
balekja szerep van ráosztva.
Hulda Hermannsdóttirnak hívják az alanyunkat, nyugdíj előtt álló zsaru, a szebbik nem képviselője.
Kap egy fiatal társat, sorozatgyilkos nyomába erednek, de Hulda a saját pszichés nyomorúságával, a belső nyavalyáival küzd, és nagyon hamar a tettes utáni hajsza megszállotjává válik. Kapjuk is rendesen a lelki föccsöket.
Tényleg nem értem, miért kell ezt a nihilbe hajló emberi klisé halmazt
erőltetni. Colombonak még volt családja, rendes felesége (igaz, senki se
látta). Piszkos Harrynak is akadt időnként valami társas kapcsolata. Ám az utánuk
következő időkben a többiek már mind zakkant, alkoholista, gyógyszerfüggő és
erősen traumatizált emberi roncsok, akikre mifelénk kicsit nagyobb címletű készpénzt sem szokás rábízni,
pláne nem kapnak lőfegyver engedélyt. És mégis: se vége, se hossza a gebe,
idegbeteg rendőrnők sorának, akik magukról sem tudnak gondoskodni, nemhogy
másokról: a rájuk bízott közösségről.
Ezért kicsit untam ezt a hat-hét részt.
Volt persze benne jóságos, befogadó izlandi állam, albán (!) menedékkérő nő
(ezen jót nevettem, mintha bizony Albánia háborús zóna lenne), kis
homoszexuális propaganda és orosz (mi más!) maffiózók, szóval minden, ami egy
izlandi filmes fejében világképként összecsirizelődhet.
Eltekintve a gyakran leülő jelenetektől nem húzom le a szériát, mert amúgy
Izland varázslatos hely, és az ottani filmesek – egy az egyben A híd sorozat
kezdő képsorait lekoppintva – turisztikai reklámot is csináltak a fekete
partjuknak, a gleccsereknek, és a gejzírjeiknek. Ennyivel beértem, nincs benne
bizarr, vércafatos jelenet, tévéfilm jellegű alkotás, gyermekded hibákkal,
mégis nézhető. 10/6.
És egyszer még elmegyünk Izlandra, ígérem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése