 |
| II. Hosszúsor, 36-os ház |
Reggeli ébredés.
Az éjjeli szép álmomra gondolok, és dúdolni van kedvem. A szék karfáján ott
a kikészített ruhám. Élére vasalt ing, tiszta zokni. A megnyitott csapból,
ahogy az lenni szokott, rögtön a meleg víz kezd folyni. Borotválkoznék, de
teljesen fölösleges. Ennyi borostával éppen csak, de tán még divatos vagyok. A
kávé már gőzölög, illata betölti a házat. Kellemes enyhely a konyhában, a
kemence tegnap este óta még ontja a meleget. Majd kora délután elég lesz
begyújtani. Szól a rádió. Politúrozott műremek, megvan vagy hetven éves. Úgy
kaptam kedves ismerőseimtől, születésnapomra. Cseh Tamás énekel belőle. Mit ad
az ég: a kedvenc számom. Aztán híreket olvasnak. Valamelyik magyarországi
faluban egy hatgyermekes református lelkész ember megnyerte az ötöslottót. A
pénz feléből most kezd jótékonykodni.
Kinézek az ablakon: a jégvirágokon túl - haloványan igaz -, de világít a
téli nap. Egy hete ilyen derült az idő. A köd már hajnalban feloszlik. Roppan
kicsit a vállam, a könyököm, míg nyújtózok. Nem baj! Néhány fekvőtámasz
következik. Egy éve tartom a fogadalmamat, és rendszeresen tornázok napi öt
percet. Elégedetten állapítom meg: hál’Istennek semmim se fáj!
Éjszaka az udvarunkat tisztára söpörte a szél. A hófúvás a napos oldalon
talált magának helyet. Két szomszédom a havat hányja, széles mosollyal
köszöntenek. Mutatják, hogy nagy szorgalmukban előlem már ellapátolták a havat.
A szemben lakó ügybuzgalmában a járdánkra is szórt hamut. Megköszönöm nekik.
Behívom egy-egy nyelet birsalma-pálinkára mindkettőjüket. A tavalyi termésből
való, az idén isszuk a maradékot. Bőven jut belőle Karácsonyra is.
A gyerekeim jó kedvvel indulnak az iskolába. Könnyű a táskájuk, ma igazán
kellemes az órarendjük. Két természet és társadalom óra, amit régi szokás
szerint az erdészház mellett tartanak meg, kettő rajz, majd zenei nevelés,
torna és egy laza beszélgetős osztályfőnöki óra. Nem csoda, ha nevetgélve
húzzák a vadonatúj téli cipőiket.
Nagyon csinosak, fessek, hisz tegnap óta mindhármójuknak sikerült -
viszonylag olcsón, egy nagy árleszállítás okán – téli kabátot, meleg holmit
vásárolnunk.
Persze, nem a fizetésből költekeztünk, hanem abból a pénzből, amit a minap
kaptam három grafikámért. Nagy keletje van mostanság a művészetnek.
Mielőtt fölvenném a kabátomat, szokás szerint áttapogatom a zsebeket, és
legnagyobb meglepetésemre találok bennük egy elkallódott ezrest. Szó nélkül
nyújtanám át a lánynak, de közli, hogy erre a hétre éppen elég az uzsonnapénze,
inkább a húgának adjam.
A hátsó udvarban vigyorogva fogad a kutya. Hajítom neki a régi, szakadt,
Adidas tornacipőmet, lohol utána, apportíroz. Hiába: az én idomításom, na! A
lovak előtt nem fagyott be a víz. Vetek eléjük herét, hadd fogyjon! Dugig tele
a padlás. Kell a hely az idei kukoricának. Az égen vadlibák húznak, gágogásuk
fölveri az utca csöndjét. Mennek északnak, enyhül az idő, alig lesz telünk az
idén. Megcsörren a telefonom. Ugyan ki üzenget nekem ilyen korán, hétfő reggel?
Megnyugodva látom: a bankom szólt, hogy a számlám egyenlege pozitív, növekedést
mutat, ezért megemelték a megengedett mínuszom összegét. Rendesek ezek a
pénzügyesek, a múltkor kávét is főztek, míg a soromat vártam. Összetegeződtünk
a pultos hölggyel.
Ma nem biciklivel megyek munkába, mert egy ismerős jön értem, aki autóval
visz. Így sokkal kényelmesebb, neki is és nekem is, lévén, hogy az utak
mindenütt járhatóak. Napok óta tisztítják a mellékutcákat, a kanizsai
földművesek nafta ellenében, közmunkából, traktorokkal túrják a havat. Néhány
önkéntes is segíti őket.
A Fruzsa iskola előtt két biciklis rendőr vigyáz a zebrán áthaladó
kisgyerekekre. Mellettük gőzöl a forró tea, amit a trafikos asszony főzött
nekik. Köszöngetnek, integetnek a rájuk dudáló autósoknak.
Még a szemafor is zöldre vált.
A város központjába érve látom, hogy a villanydrótokon galambok ültek a
verebek mellé.
A Nagytemplom digitális kijelzője pont hét órát mutat.
Felhőtlen, tiszta az ég. Szépen indul a napom.
December 36-a van. 2050-et írunk.
Pósa Károly
