![]() |
| Az Ohridi-tó – Macedóniában |
Forrófejűség
A forróság szedi az áldozatait. Tízpercenként mentőautó vijjog el odakint, a hőségben sokak szíve feladja. A minap szemtanúja voltam, ahogy colostokként csuklott össze egy táskás férfi a Keletinél, ásványvízzel locsolták, úgy kellett újraéleszteni. Hordágyra pakolták, vitték. Őt tán sikerült megmenteni. Viszont azt a három embert, akit ugyanazon a napon, de más-más helyszínen nyelt el a Duna – már sajnos nem.
Folyó mellett nőttem föl. A Tiszában tanultam meg úszni. 7-8 évesen segédeszközök nélkül evickéltem a parttól nem messze, de már embert lepő, két-három méter mély vízben. Nem féltem, ám fölsős koromig nem merészkedtem a sodrásba, mert a Tisza minden évben legalább egy áldozatot szedett a szülővárosomból. Kegyetlen, ridegen intő példa volt. Édesapám mondogatta is mindig: csak a magukban bízó, úszni tudók szoktak belefulladni a vízbe. A bizonytalanabbja inkább megy medencébe, vagyis így lenne a normális. Sajnálom az áldozatokat. Értelmetlenül, fiatalon szakadt meg az életük. A nyári vízi tragédiák is olyanok, mint a vasúti sorompósok. A hatóságok hiába intik az állampolgárt, hiába látja mások balsorsát, ott fürdik, ahol nem szabadna, úgy fürdik – néha részegen, néha felhevült testtel, néha kevés úszó tudással – ahogy nem lehetne. Pont olyan felelőtlen, mint aki a tilos villogó dacára ráhajt a vasúti sínekre, ha rögtön már hallja a szerelvény robogását is, hazardírozik, hátha neki szerencséje lesz. Ugyanezek télen a jégen mászkálnak, vagy a volán mögött előzés közben szelfiznek.
Beismerő álnokság
„Úgy őszintén: ki az istent érdekel Zsolti bácsi személye? Engem biztosan nem. A lényeg megtörtént: Orbán és a Fidesz nagyot bukott. Orbán valószínűleg örökre eltűnt a politika színpadáról” – írja ez a Raskó György nevű uborkafára fölkapaszkodott senki, akivel régtől fogva a hajdani tisztességes MDF-s társai sem hajlandók kezet fogni.
Raskó már az Antall-kormány államtitkáraként is maga volt a két lábon járó dögvész. Az akkori Földművelésügyi Minisztérium Privatizációs és Vállalkozásfejlesztési Főosztályának vezetőjeként az általa irányított rabló-privatizáció fő nyertesei közé tartozott, félmegyényi termőföldek kerültek a birtokába. Soha, senki se számoltatta el. Ráadásul a fő felelőse annak, hogy a feldolgozóipart elválasztották a magyar gazdáktól, így a hazai termelők kiszolgáltatottá váltak a külföldi tulajdonú gyáraknak és üzletláncoknak, miközben Raskó államtitkárként asszisztált a magyar élelmiszeripari feldolgozóüzemek – a cukorgyárak, a hús- és tejüzemek – külföldi kézre játszásához. Szóval, vastagon van a füle mögött, csöndben kéne lennie a gazembernek. Ehhez képest mára megvilágosodott, tiszás lett, és most szépen bevallja, hogy hazudtak reggel, délben meg este, csak hogy Orbán Viktor végre bukjon meg. Magyarán a Tisza Párt kampányában furkósbotként használt pedofil vád ordas kamu volt, amivel a választókat a Fidesz ellen lehetett uszítani. Immáron az sem számít, hogy a Fidesz MB II-es, kiebrudalt, bosszúálló és inkompetens cserepados állománya osztja az igét, a lényeg, hogy a Tisza "rencerváltott", O1G. Hogy az országgal mi lesz? Ja, hát az nem számít!
Jugoszláv foci
A bosnyákok és a horvátok is kijutottak az amerikai labdarúgó világbajnokságra. '93-ban, vagy '94-ben a Magyar Narancsban azt olvastam pedig egy jó tollú sportszakértőtől, hogy a néhai jugoszláv focinak befellegzett, csupa üresfejű, tehetségtelen, vagy kiöregedett sztár játszik a horvátoknál. Nagyon nehéz lesz nekik még Európa középmezőnyében is megmaradniuk, fuvolázta a szakértő újságíró úr, majd hosszasan elemezte, pikírt megjegyzésekkel illette a horvátokat (a cikkben főleg róluk volt szó). Azt fejtegette, hogy egy ilyen nyomorult, háború sújtotta közép-európai kis nemzetnek lehetetlen labdába rúgnia a nagyok között, mert lám, mi magyarok is miféle szégyennel elegy reménytelenséggel indulunk a meccsekre, nincs magyar foci, nem is lesz, mert nem lehet. És ezt így, bő egy-két oldalon, ha jól emlékszem, de nagyon megjegyeztem. Sajnos az illető sztárújságíró szakértő nevét nem, pedig a horvát focival szemben ő nagyon híres volt és maradt, biztosan. Így legyen mindig igaza a Magyar Narancsnak, meg az efféléknek.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése