A múlt század negyvenes éveiben készült kanizsai fénykép |
Egy hete új elnök
vezeti a kanizsai Rákóczi Szövetség helyi szervezetét. Vagyis, a helyzet annyit
változott, hogy Pósa Károly személyében
ismét a régi vezetés irányítja a civil szervezet munkáját. Az újonnan
megválasztott elnöknek tettük fel kérdéseinket.
-
A legtöbben úgy ismerik, hogy Ön a karikaturista, grafikus, közíró, aki
újságunkban is gyakorta publikál. Emellett rendszeresen írja internetes
naplóját. A google keresőprogramba beütve a nevét hamar kiderül, hogy számos
dologgal foglalkozik. Nem sok ez egy embernek?
- Világ életemben a nyughatatlanabb fajtához
tartoztam. Mindig kerestem valamit. Olykor a nagyvilágban, olykor legbelül. Más-más
módon próbáltam megmutatni, ami foglalkoztat. Kifejezni, átadni valamit nagyon
nagy felelősség. Ugyanakkor lebilincselő, izgalmas feladat, ami értelemmel tölti
meg az életet. Ünnepet ad a hétköznapoknak. Aki alkotott már valaha, vagy
valamilyen művészettel foglalkozik, az tudja, miről beszélek. Rajzolni mindig
szerettem. Írni is. Adva volt tehát, hogy egy olyan tevékenységet folytassak,
amiben meglelem, és ki is tudom használni az összes lehetőségemet. Ehhez
kapcsolódott az évek múlásával a festés, a versek. S amióta végzem a rám rótt
teendőket, írom, rajzolom a blogbejegyzéseket, úgy tűnik mások is érdeklődnek az
iránt, amit csinálok. A Bácskai diárium
internetes oldalamat immáron több mint 54 ezren látogatták meg. Naponta
százszámra követik. Olvassák, nézik, kommentálják, vitatkozunk jóízűeket. Ez
egy nagyszerű érzés. A Rákóczi Szövetség más keletű dolog, de ugyanígy része a
mindennapjaimnak. A kezdetektől részt vettem a munkájában. A megalakulását
követően két cikluson keresztül elnöke is voltam. Az a nyolc év kitörölhetetlen
szép emlékeket hozott. Merem remélni, nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki
részese volt a szervezet dolgainak. Egyfajta hőskorként tartom számon. Minden
indulásban megvan a felívelés lehetősége. Azt hiszem, mi a vitorlabontáskor
rendesen szélirányt fogtunk, hisz a Kárpát-medence talán legjobban működő
alapszervezetét sikerült megvalósítanunk. Szerénytelenség lenne, ha mindezt én
állítanám, de csak idéztem a budapesti Rákóczi Szövetség központi vezetésének
akkori véleményét. A községünk polgárai előtt ismeretes az aktivitásunk. Tán
nem kell bizonygatnom igazamat, hisz a tények, dokumentumok, a már megtörtént
események önmagukért beszélnek. A második négy év elteltével, 2012. decemberében,
éppen ezért nyugodt szívvel adtam át a helyi szervezet vezetését.
-
Ha jól számolom az újabb mandátum 2016-ig tartott volna. Ehhez képest
2015. tavaszán, félúton, elnökválasztásra került sor. Miért volt rá szükség? És
miért jelölte megint magát a helyi szervezet elnöki posztjára?
-
Nem jelentkeztem elnöknek.
Fölkértek. De a két kérdést szétválasztva felelném meg, mert amúgy - az okok
folytán - nagyon is egybefüggnek. Mivel az ügy szálai között magántermészetű
dolgok, személyes konfliktusok éppen úgy voltak, mint politikai jellegű
indítékok, kissé bonyolult lenne egy-két mondatban világossá tenni a helyzetet.
Legyen elég annyi, hogy az elmúlt időszakban – finoman szólva - a kanizsai Szövetség
nem azt az utat járta, amire a tagsággal együtt jómagam is fölesküdtünk. Egy
sikeres civil szervezet köré odaférkőztek olyanok, akiknek nem föltétlenül a
közösség érdekei voltak a mérvadóak. Méltatlan lenne, ha most részletezném, kik-
és mennyit ártottak annak megbecsülésnek, hírnévnek, szellemiségnek, ami az
elmúlt évtizedben Magyarkanizsán a Rákóczi Szövetségét övezte. Ezt a
visszaesést, kisiklást, leépülést tapasztalta a tagság, a kanizsai jóakaróink, a
szimpatizánsaink, de még a budapesti vezetés is. Történtek próbálkozások a rendteremtésre.
Felemás sikerrel. Végül úgy tűnt, akkor lehet úrrá lenni a hanyatláson, ha
őszinte dialógust folytatva megpróbálunk visszatérni az egykori mozgalmi
attitűdhöz. Fölajánlották, hogy vállaljam el az elnöki posztot a következő négy
évre. Beleegyeztem. Annál is inkább, mert egyrészt a Szövetség létezését
szívügyemnek tekintem. Fontos a szerepe. Ahogy múlnak az évek, egyre bizonytalanabbnak
tűnik az itteni magyarság helyzete. Szükség van egy ilyen lelkületű
szervezetre. Másrészt, amint rászántam magamat a megtisztelő feladatra, úgy
lépéskényszerbe kerültek a már említett körök. Az egyetlen dolgot tették, ami
ilyenkor ajánlott. Vették a kalapjukat és távoztak. Majd meglátjuk, mennyi
időbe telik a süllyedő hajó befoltozása, és a szétrágott vitorlázat rendbetétele
– hogy képileg érzékeltessem a jelenlegi állapotokat. Pont ezért kell most
kettőzött erővel munkálkodni. Szeretem a kihívásokat. Sosem voltam tervek
híján. Ha mindazok, akik idáig biztattak most mellém állnak, nagyon hiszem,
hogy siker koronázza majd az erőfeszítéseinket.
- Mire helyezné a fő hangsúlyt? Mik a kitűzött céljai?
- Első sorban a
tagság fölrázása a cél. Nagyon sokan lemorzsolódtak. Elköltöztek, kiléptek,
vagy csak egyszerűen passzívvá váltak. Akik maradtak - vagyunk egy maréknyian
-, még így is erőt képviselünk. De szükséges a megújuláshoz a vérfrissítés.
Ennek egyik lehetősége az Ifjúsági Tagozatunk működésétől függ. A másik, a már
meglévő községbeli helyi szervezetekkel való szorosabb kapcsolatépítés. Ma már
egyre többen tudják, hogy például Tóthfaluban, Kispiacon is létezik Rákóczi
Szövetség, és mint önálló, helyi szervezetek örvendetes, hogy igen aktív
szerepet vállalnak a közösségi életünkben. Csírájában Horgoson, és Martonoson
is is kibontakozó-félben van egy-egy alapszervezet. Jó lenne bevonni Oromot,
Oromhegyest, hogy a községünk nagyobb településein a jelenlétünk még szilárdabbnak
és hatékonyabbnak mondhassuk. Ehhez kell egyfajta bátorság, szív, civil kurázsi,
nevezzük, aminek akarjuk. Talán nem tabu téma ma már, ha a politikumon kívül
más is veszi magának a fáradtságot és jogot, hogy lehetőségeihez mérten jobbító
szándékkal segítse a környéken élő embereket. Programokkal, támogatásokkal, a
lehetőségek felcsillantásával értelmet adhatunk a nemzeti önazonosságunk
megtartásának. Annak, hogy a legszorongatóbb időkben sem szabad felednünk, kik
vagyunk, mi a feladatunk.
- Nem tart attól, hogy akadnak majd olyanok,
akiknek a Rákóczi Szövetség működése, vagy az ön személye vörös posztó lesz?
- Nem tartok tőle, mert ezt már a múltban
megtapasztaltam. Ez van. Most is nyilvánvaló jelek utalnak erre. És még csak
nem is a többségi nemzet részéről időnként megnyilvánuló aggályokra gondolok. A
szerbség egy részének bizalmatlansága érthető, ugyanakkor szépen kezelhető
őszinteséggel, párbeszéddel. Szomorúbb az, ha magyar részről gáncsoskodnak. E
téren sajnos már nincsenek illúzióim. Mindig lesznek olyanok, akik a jobbító
szándék mögött valami fondorlatot sejtenek. Jobbára azok gondolják így, akik
önös érdekeiktől mentesen sosem tudtak fölnőni a közösségépítés feladatához. Mégsem
muszáj a kutyaugatást hallgatni, hanem a karavánt vezetve tovább kell haladni.
És ha nyílt szívvel, becsületesen végezzük a dolgunkat, igyekezve senkinek sem
ártani, úgy elhalkulhatnak a gyűlölködő hangok is. Elnémulni viszont sosem
fognak. Az óvatosság nem árt. A jóhiszeműség ma már nem jelent föltétlen
erényt. Inkább gyengeségnek vélik. Aki hitvány, kihasználná. De az a parancs,
hogy még így is meg kell maradni jóhiszeműnek. Csak így lehet a másik ember
szemébe nézni. Közösen összefogni vele.
(Új Kanizsai Újság 2015. május 14.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése