A Megkötözött Krisztus

Évtizedekkel ezelőtt már hallottam róla. 

Beszélték, hogy ott van valahol a templomnak a tornyában. 

Szavahihető tanúk állították, hogy látták. Mivel a templom mifelénk különösen fontos, vigyázva tisztelt építmény – elvégre magának az Istennek a háza – oda minden koron igen körülményes volt kutakodni járni. Persze, legfőképpen az éppen itt szolgáló pap hozzáállásától, kedélyétől, jóindulatától függött mikor és ki mehetett föl a harangokhoz, vagy a templom padlására. Éppen ezért kitüntetésnek számított, szerencsés volt az, aki odaföntről megnézhette Kanizsát, mászkálhatott az évszázados fa szerkezeten, meg a poros gerendákon. 

Évekkel ezelőtt aztán nekem is sikerült följutnom, már nem tudom kinek és minek köszönhetően. 

Első dolgom volt alaposan szemügyre venni a sokat emlegetett Megkötözött Krisztus szobrát. Készítettem róla fotókat. Mivel a fényképezőgépem házi használatra gyártott vacak kis masina volt, a képek elég gyengén sikerültek. Elmosódtak, sötétek lettek. Ezzel együtt még így is többet mutattak, mint a jóval korábbi hagyományos egy szem, kézről-kézre járó fotó, amit ha jól tudom a Szkipe csinált a kilencvenes évek derekán.

Bizonyítéknak az is megtette. Legalább volt valami kézzel fogható, szemben az unalomig tárgyalt kanizsai alagutakkal, amiket köztudomásúan mindenki látott, mert "annak idején" mászkált odalent, tudja az irányukat, a köréjük szőtt miszticizmus még most is élénken mozgatja a fantáziát, de több mint fél évszázada senki nem járt bennük, a bejáratukat is homály fedi, nem beszélve arról, hogy egy huncut fotó, netán onnét származó tégladarab se került elő. Hát ez így egy kalap kishomoki fosószilvát se ér.  

A múlt szombaton a sors kegyelméből aztán megint fölmehettem a toronyba. A technika fejlődését igazolandó most már telefonnal is ilyen – relatíve jó nagy képfelbontású – fotót sikerült készíteni róla. (A fényképért köszönet Búzás Hedvignek!)

A Nagytemplom tornyának első szintjén hever, láthatóan meglehetősen méltatlan körülmények között.

Fából készült, megemeltem, nagyon könnyű, nincs több 10 kg-nál. Teljesen kiszáradt az anyaga. Valaha festett volt. A corpus viszonylag jó állapotban van, csak mint látható, az egyik lába hiányos, ami – ha igény mutatkozik rá – könnyedén pótolható lesz szakszerű restaurálással.

Megérné lehozni ezt az "érdekes" szakrális szobrot.

Egyfelől a korát tekintve képvisel értéket. 

( Szerény megítélésem szerint a 19. század második felében készülhetett, jó 120-140 éves lehet, vagy az sem kizárható, hogy attól is több. Valószínű, hogy még a régi templomban volt a helye, és az új templom kibővítésekor, az átépítéskor már nem tartották megfelelőnek a barokkosan felújított belső miliőbe, a frissen faragott, díszes, zománcozott kőszobrok mellé visszaállítani.)

Amúgy meg művészettörténetileg is ritkaságszámba megy, vagyis hogy én még nem találkoztam ebben a pózban, térdelve, hátrakötözött kézzel megörökített Megváltóval. 

Jó lenne szép szóval megkérni, rábeszélni az atyát, hogy legalább az állagmegóvás miatt lekerüljön a toronyból. Aztán meglátnánk mit lehetne kezdeni a szoborral. Pénz a restaurálására bizonyos, hogy egy ideig nem lesz. 

(Beszéltem a templom-képviselővel, aki koordinálja a jelenleg folyó építkezést: tudniillik a Nagytemplom főhajójának a falát egy hónapja kezdték meg elszigetelni. A hatalmas vállalkozásnál csak a munkálatokért járó végösszeg irgalmatlanabb. Nyögni fogja az egyházkerület még egy jó darabig.)

Kedves kanizsaiak! Honfitársaim!

Ha másként nem, közadakozásból is meg lehetne oldani a szobor renoválását. 

Nincs sok mindenem, de szó nélkül hozzáteszek a közöshöz, ha lesz egy ilyen akarat. 

Tegyünk róla, hogy legyen.