Legyen elég annyi, hogy köszönöm azt a
mi híján 300 ezer látogatást, amit kapott ez a szerény, statikus kis oldal.
Lélekcserélő idők járnak. Jó, ha még
akadnak olvasók, érdeklődők, legyenek bármilyen minőségben. Az irántam
jóindulattal lévőket köszöntöm, hálás vagyok a figyelmükért. Az
ellenérdekelteknek is köszönettel tartozom. Közhelyeket most sem akarnék írni. Ki-ki
véralkata szerint ítél, vagy szítja a neki tetsző lángot. És ez így van
rendjén.
Tíz év olyan hosszúnak tűnik, hogy
némelykor fölszisszenni a hallatán. Valójában – bármilyen kellemesen
csiklandozza is a fület-szemet – egy évtizednyi idő pusztán egy epizód. Olykor vidámabb,
máskor meg ki kell inni a keserűség poharát. Ezzel sincs gond.
Az igazsággal kell megbarátkozni. Más
nem számít, még a szépség sem. Csak ami igaz. Nincs százféle igazság. Egy van.
Viszont abban csöppet sem vagyok biztos, mert dőreség lenne azt hinnem, hogy az
a feltétlen, vegytiszta igazság a birtokomban van, a birtokomban lenne. Nincs.
De a rászegezett, szúrós tekintet esetleg láttat belőle valamit, ha
folyamatosan keresem, vizsgálom, ha nem csak tíz éve, hanem jóval régebb óta próbálom megfejteni, vagy legalább
sejteni. Megfigyelni való akad. Mint gyerek, aki járni tanul, a láb elé kell
nézni, és akkor rá lehet lelni az élet dokumentumaira.
Sajnos a világon kevés olyasmi maradt, ami
állandó lenne. A dolgok zömét megeszi az idő, a felejtés. Egyszóval minden
elmúlik. Erre figyelmez a mostani tíz év emléke, meg az a majdnem ezernyi
bejegyzés, amelyek révén szerettem volna megmutatni valamit abból, ami nekem Bácska,
amit nekem Magyarkanizsa jelent, amit a szülőföldem jelent, és ami én is vagyok, én is lennék minden hasznos és
haszontalan tulajdonságommal együtt.
Köszönet még egyszer: mindenkinek!
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése