2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2021. december 10., péntek

Karinthy Frigyes zokog

 

Tiltott Csíki és kávé – dolce vita

Szeretem Karinthyt, pár hete még a karcolatait olvastam. Csak néztem, hümmögtem, mekkora enciklopédikus tudás, játékosság, kellem és igényesség rejlik minden egyes szösszenetében. Lenne okuk pirulni a mostani követőinek. Bár nekem ez a fajta filozofikus, fanyar életszeméletű, bölcsen tudományos Karinthy Frigyes sokkal jobban tetszik a kabarétréfákat bőven termő, poén gazda(g) Karinthytól, akit korunk magyar humoristái révén mégiscsak a könnyed műfaj tisztel azáltal, hogy évente odaítélik a legnagyobb nevettetők valamelyikének a róla elnevezett gyűrűt.
2021-ben kisebbfajta botrány is lett belőle, amiről Galla Miklós, a Holló Színház szebb napokat látott humoristája gondoskodott. Zokon vette, hogy az eredetileg neki odaígért Karinthy-gyűrűt végül másnak ítélték oda. A díj sorsáról döntő grémium ugyanis nehezményezte, hogy Galla agyalágyult korszakába érve mostanában a gatyáját letolva mutogatja magát a nagy nyilvánosság előtt, s mint olyan, a művészi önkifejezés ezen módja nem felel meg sem a vicc kategória, sem pedig a jó ízlés kívánalmainak. Nevezett azóta dühöng, már Orbán Viktor is kapott tőle könyörgő levelet. A média meg jó szokása szerint rácuppant az ügyre. Merthogy szét kell kurjontgatni a világba, ha egy jobb sorsra érdemes előadóművész idősödő korára teljesen lelép az agyáról.

Olyan üdítő végre a nemzet legégetőbb problémáját taglaló cikkekkel foglalkozni. Hisz nincs itt semmi ebben a huzatos Kárpát-medencében, ami annyi embert érdekelne, mint mikor egy megzakkant, magamutogató és most megsértődött humorista-közszereplő egy szál hímvesszejébe kapaszkodva óhajt egy – a gravitációt és az emberiség jövőjét illetően semmiféle jelentőséggel nem bíró, ám számára nagyon fontos önigazolásul szolgáló jelképes ékszert. Mert kérem Magyarországon nihil és vákuum van. A budapesti Városháza farvizén ugyan még ott köröznek az éhes cápák, akik Makki-Zayval álmodnak, meg Cseh Katka menyecskeszoknyája alá is be lett gyűrve bő négymilliárd forintnyi apanázs, amott egy parizeres kisember ótvar bőrkabátjában sunnyog elő a macája titkos dolgozószobájából minden reggel, Főbogármester úr száját zavartan harapdálva hiperpasszívan átad egy közönséges liftet valahol az Isten háta mögött, ahol már a villamosoktól sem kell tartania, Hordóasszony szemlőhegyi villájából igaz könnyeket sír az elesettekért, de a villa cselédje és főkertésze fölsegítik az alagsori uszodalépcsőjükön eltaknyolt Láriferit, aki humoros kedvében viszkit prédikál és vizet iszik, míg a hódmezővásárhelyi messiás Őkegyelme országjáró körútján szétválasztja buzi és zsidó részre a Pannon-tengert, ami fölött demokratikus varjak kárognak a liberális, mindent leszaró galamboknak, Gréczy Zsolt keze sem remeg már a régi, romantikus üzemmódban, fogytán a fehér pornak látszó fehér por Kispesten, Niedermüllerék rémüldöznek, a bitcoin-bányák is elapadtak, ráadásul mindenütt heteró képződmények, horror, Angela Mutti nekifog a Mein Pech című életrajzi könyvének, a Nagy Szövetségesük odaát az óceánon túl ismét elszunnyadt Putyinnal tárgyalva, Szabó Timi-kém sem tudott volna bele életet fújni, hja, túl kicsi, löttyedt a szelep ott már, és Gyurka bátyám is egyre nehezebben, sípolva szedi a levegőt Bostonban, ami – lássuk be – mégsem New York, hanem, úgy kell odébb mozdítani a bőr díványon, hogy szellentsen egyet a táguló ózonlyuk irányába...

Szóval, örülök, ha a gyűrűnek végre megint lesz ura.
Mert mi már gyűrűben vagyunk, nehéz lesz ebből kitörnünk.

1 megjegyzés:

Kósa Márta írta...

Remek!
Ilyen lényegre törően ironikus írást, nem csak az ellenzék nyavalyáit illetően - kérhetek?!