2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2021. december 18., szombat

RENDNEK KELL LENNI

 


A szürke kisembereknek sosem volt könnyű dolguk. Mindenféle rendszer bedarálta őket. Se nem fehér, se nem fekete. Elképzelem 2021 aktuális, szürke Nyúl Béláját.

Szegény, gondolom már hetek óta kapkodja a fejét, ugyan hol talál négert, akinek Budiszaván megcsókolhatja a lábát? Szabad-e ezután fekete-fehér figurákkal sakkozni, hívhatja-e királynak a vezért, vagy a királynőből drag queen lesz eztán, a sornyi parasztból meg féltáglát hajigáló tüntető antifa? Lesz-e még mersze valakinek Mark Twaint olvasva megismerni Huckleberry Finn és a szökött néger Jim filozofikus dialógusait? A Negro cukorka is kifehéredik? Netán a Fekete Lyukakat is más névvel illetik majd a csillagászok? Szabad-e a jövőben klasszikus zenét hallgatni, vagy majd arra is ráfogják, hogy túl kizárólagos, mert Bach, Mozart, Csajkovszkij vagy Chopin kortársai között kevés afrikai komponista ismerte a kottát. Most egyetlen megfelelési kényszerben szenvelgő haladónak, demokráciától aléltnak sem lennék a bőrében. 

Mikor őket nézem, eszembe jut egy régi szatíra, ha jól emlékszem Tabi írt valahol a májerkodó garami Dávidról, aki a felvidéki Garamszegről elcuccolt Óbuda sváb negyedébe. Jól akart járni, 1919-ben beállt a kommunisták közé, ezért mikor Horthyék megjöttek, neki pucolnia kellett, meg sem állt Bécsig. Ott aztán alaposan megverték, mert a Leopoldstadt környékén az ottaniak utálták az óbudai svábokat. Dávid tovább menekült Düsseldorfba, ahol megint alaposan ellátták a baját, mert mégiscsak osztráknak tűnt, elvégre Bécsből jött. Mikor Hitler került hatalomra kivándorolt Düsseldorfból Franciaországba, ahol szintén megruházták, lévén még a neve is német volt. 1940-ben francia földről is tovább ment Angliába: ott sem hagyták békén, az angol nacionalisták a kontinensről jött ősellenség franciának gondolták, akkurátusan elagyabugyálták. Már alig várta a háború végét, Angliából visszatelepült a szülőfalujába, Garamszegre, de ott meg félholtra verte a Hlinka-gárda, elvégre magyarnak számított. Ráadásul kitelepítették Magyarországra, ahol megint megverték, mert ott már szlovákként néztek rá görbén. Vagyis a kis, kopasz Dávidot végigpofozták Európán át, ezért végül úgy döntött, elege van, kivándorol Izraelbe. És ott agyon is verték az arabok.

Eddig a történet.

Akik most nagyon nagy lelkesedéssel csöndben maradnak, miközben a világ boldogtalanabbik fertályán az őrület ül tort a normalitás koporsóján, nem látják, mivé romlik a jövő. Nem csak az enyém, a miénk. Az övéké is. A falig hátrált a normalitás: tombolnak a pusztító erők.

Egyelőre az a narratíva, hogy bizonyos köröknek mindenre joguk van. De tényleg, szó szerint mindenre. Senki sincs, aki tudatná velük: hoppácska! Azért az elszabadult jogok mellett nem ártana, ha lennének bizonyos kötelezettségek is! Hisz így kerek a világ. Majd, ha a „jogom van” elmebajának dackorszakát felváltja a „nekem kötelességem is van” világa, akkor nézhetünk szembe a jövővel, egyébként nem.

Egy öntudatos, felnőtt ember a saját értékrendje mentén miről ismerszik fel?

Képes önálló döntésekre. Életvitelét tekintve összeszedett, van állása, munkája, fizetése. Önmagát a lehető legnagyobb mértékben anyagi függetlenségben igyekszik tartani. Önálló, autonóm alkat, saját tapasztalataiból kiindulva a világképe legkésőbb 40 éves korára kiforrott. Van felelősségtudata: áldozatkész, mert van családja, akikről gondoskodik. Érdeklik a közösségében zajló folyamatok: nem öncélúan, légvárban él, hanem véleményével – és ami fontosabb – a cselekedeteivel erősíti a közösségét. Mindezért nem vár köszönetet, nem érdeklik a plecsnik: az a jutalma, hogy amit csinál, annak nyomán eredmények születnek, amik egyformán szolgálják az adott közösség minden tagját, hasznosak mindenkinek. Munkáját a lehető legbecsületesebben végzi, iskolai végzettségén túl is képezi magát.

Erkölcsi mércéjének a hite ad támpontot. Megvesztegethetetlen, törvénytisztelő, ismeri az alázat és a szerénység fogalmát. Modorában hordozza az egyszerűséget, a tiszta jövőképét. Van igénye a kultúrára, és van igénye a környezete jobbítására. Tiszteli a rendet, a törvényeket betartja, mentes a jó erkölcsökbe ütköző mindenféle tevékenységtől. Ismerni ilyen embereket? Hogyne. A normális többség pont így viselkedik, így érez, és így is dönt, amikor felelős választás elé állítják. Mérlegel, és dönt.

A mi délvidéki sorsunk ezeken a felelősséget vállaló embereken fog múlni.

Én kifejezetten örülök neki, hogy mindaz, ami most történik a nyugati féltekén sokunknak már nem értelmezhető XXI. századi alternatívaként. Az nem fáj, hogy akadnak mifelénk is páran, akik még nem értették meg, miről van szó. Akárhogy lázadnának ellene, a megoldást mindenképpen a rend iránti ragaszkodásban és a szigorú követelményrendszer megszilárdításában kell majd megteremteni.

Majd, akik terveznek, építenek, és adni akarnak, azoknak lehetőségeket kell nyújtani. Akik utódokat nevelnek, azokat segíteni kell. A sanyarú helyzetben lévőknek elsősorban hitet, keresztény értékrendet kell majd adni, s csak másod-, harmadsorban segélyt, mert az ingyenélés nem lehet követendő példa, a naplopókat mindennapi munkára kell szoktatni, a bűnöző életformát folytatókkal pedig kíméletlenül le kell számolni. Nem börtönhotelekkel „sújtani” őket, hanem kényszermunkával.

Akkor majd rend lesz. Ami elhozza a jövőt, és az egészséges lelkületet. Elvégre rend a lelke mindennek.

                                  Pk

 

Nincsenek megjegyzések: