KATONA DOLOG
 |
| Valahol Európában 1. |
Ne ijedjen meg
senki, erős lesz a nyitó mondat.
"Szerbia egyetlen állammal sem határos,
amelyik igazán ellenséges lenne vele szemben, vagy ha épp azzá válna, akkor ne
tudna vele megbirkózni katonailag."
Azért raktam idézőjelbe, mert ezt nem én mondtam, hanem egy budapesti
szakértő-elemző írta. Az illető szakértelméről most csak annyit, hogy a
gondolatmenetét ismerve, az eszét elnézve – egy vödör korom: atomvillanás hozzá
képest.
Ej, de jót nevettem ezen a sületlenségen! Nézzük sorban!
Kezdjük, mondjuk rögtön a barátinak nehezen nevezhető Horvátországgal, ahol a mai napig vetíti a HTV a vukovári tragédiát. Heti rendszerességgel megy a tévében, meg az összes médiában az a szöveg, hogy a szerbek agresszorként viselkedtek. Nem lehet valami fölemelő érzés horvátországi szerbként nap mint nap ezzel szembesülni, ezt hallani. És a dalmát tengerpart egyes városkáiban még ma sem ajánlott belgrádi rendszámtáblás autóval éjjelente az utcán parkolni. Ahogy a kocsmában sem divat szerb népzenét húzatni... Majd kicsit délebbre Bosznia következik, ahol még ma sincsenek letisztázott határok. Szarajevó kifejezetten rühelli Belgrádot. Minden szerb gesztus előtt vonakodik kicsit. Következik Crna Gora – ami elvileg barátinak mondható lenne –, de mivel épp a minap lépett be a NATO-ba, ezen a piros-kék-fehér barátság fonálon a csomó most már ott marad. Ráadásul, ha a szerb ortodox egyház továbbra sem ismeri el Podgorica önálló egyházi jellegét, elmérgesedhet a viszály. Könnyen megváltozhatnak az onnét fújó szelek. Koszovóban maradt cirka kétmillió albán, akik békeidőben az asszonyaikat szeretgetik, ezáltal másfél évtized múlva őseik szokását követve mégennyi szkipetár tinédzser harcos akar majd az akkori szerbekkel megmérkőzni. Macedónia alig várta, hogy a NATO-ba faroljon. Leginkább a szomszédai, a szerbek, a bolgárok meg a közutálatnak örvendő görögök miatt, akik – nagy triumvirátusi egyetértésben – megkérdőjelezik a macedón nép elemi létezésének a jogát is. A nyelvüket a bolgár egyik dialektusának, a macedónokat meg szimplán hülyének tekintik. Így nehéz Szkopjénak barátságos arcot öltenie, ha a területi integritásáról kérdezősködnek Belgrádban.
Ej, de jót nevettem ezen a sületlenségen! Nézzük sorban!
Kezdjük, mondjuk rögtön a barátinak nehezen nevezhető Horvátországgal, ahol a mai napig vetíti a HTV a vukovári tragédiát. Heti rendszerességgel megy a tévében, meg az összes médiában az a szöveg, hogy a szerbek agresszorként viselkedtek. Nem lehet valami fölemelő érzés horvátországi szerbként nap mint nap ezzel szembesülni, ezt hallani. És a dalmát tengerpart egyes városkáiban még ma sem ajánlott belgrádi rendszámtáblás autóval éjjelente az utcán parkolni. Ahogy a kocsmában sem divat szerb népzenét húzatni... Majd kicsit délebbre Bosznia következik, ahol még ma sincsenek letisztázott határok. Szarajevó kifejezetten rühelli Belgrádot. Minden szerb gesztus előtt vonakodik kicsit. Következik Crna Gora – ami elvileg barátinak mondható lenne –, de mivel épp a minap lépett be a NATO-ba, ezen a piros-kék-fehér barátság fonálon a csomó most már ott marad. Ráadásul, ha a szerb ortodox egyház továbbra sem ismeri el Podgorica önálló egyházi jellegét, elmérgesedhet a viszály. Könnyen megváltozhatnak az onnét fújó szelek. Koszovóban maradt cirka kétmillió albán, akik békeidőben az asszonyaikat szeretgetik, ezáltal másfél évtized múlva őseik szokását követve mégennyi szkipetár tinédzser harcos akar majd az akkori szerbekkel megmérkőzni. Macedónia alig várta, hogy a NATO-ba faroljon. Leginkább a szomszédai, a szerbek, a bolgárok meg a közutálatnak örvendő görögök miatt, akik – nagy triumvirátusi egyetértésben – megkérdőjelezik a macedón nép elemi létezésének a jogát is. A nyelvüket a bolgár egyik dialektusának, a macedónokat meg szimplán hülyének tekintik. Így nehéz Szkopjénak barátságos arcot öltenie, ha a területi integritásáról kérdezősködnek Belgrádban.
A jófej bolgárok, valamint a tőlük is „megbízhatóbb” románok megint
NATO tagok, és bő száz éve az első és második Balkán-háborúban már markolászták
egymás torkát mindhárman. Miért másért? Területekért. Arról nem beszélve, hogy
Szerbiában jelentős bolgár és vlah kisebbség él, és Bukarest hördült párszor,
amikor a szerbek csorbítani akarták például a Timok-menti vlahok kisebbségi
jogait. (Értünk, Budapest ritkábban veri az asztalt. Ezt sem ártana megtanulni
a román politikától.) Maradtunk tehát mi, magyarok: ugye? NATO tagok vagyunk,
mostanában viszonylagos mértékben normalizált külkapcsolatokkal, majdnem
barátinak mondható magyar-szerb viszonyrendszerrel. Ám akármekkora most a
barátság Belgrád meg Budapest között, akármilyen jók is a kapcsolatok, hadd
legyek pesszimista, óvatos, keserű duhaj: szerintem ne legyenek vérmes
reményeink. Hamu alatt izzik a parázs. Mert sok minden elmondható a szerbekről,
csak az nem, hogy okulni ne tudnának. Ha majd egyszer belépnek a brüsszeli
palota kapuján, ha már nem lesz ekkora szükség a budapesti segítségre, a
Szerbiáért ágáló magyar lobbira, a pozsonyi, a bukaresti kormányoktól lekoppintott
magyarellenes törvényeket – nagy valószínűséggel – lépésről-lépésre nálunk is
meg fogják hozni. Olyan nagyon agyalniuk, gondolkodniuk sem lesz muszáj. Elég,
ha majd lefordítva, lemásolják a már meglévő román és szlovák nyelvű
formulákat, passzusokat. Ha ez bekövetkezne, jelentősen romlani fog az itteni
magyarság kedélye, lelohad majd a mosolyunk, beszűkül a mozgásterünk.
(Amennyiben lesz, marad magyarság, és keserű mosoly helyett sírva is, de igényt
fogunk tartani bárminemű élet-térre…) Majd elfelejtettem: Szerbia száztíz éve
nem nyert háborút. Az elsőt a szövetségesei, a másodikat a Vörös Hadsereg
bulizta ki helyettük. A mostani szerb hadsereg állapotát ismerve még ugyanennyi
ideig esélye sem lesz rá. Az oroszok földrajzilag elég messze vannak. A
"barátok" viszont árgus szemekkel várják a lehetőséget. Ahogy a
Balkánon a történelem már tanította. Ahogy errefelé lenni szokott.
Ne higgyünk
a sok szép szónak. Maszlag az. Csajozós duma a békéről pampogni. Erre tanít
bennünket a már sokszor megélt múltunk tapasztalata.
Így a végére hagytam, igazolásképen egy idézetet. Az
egyik legbölcsebb koponyától, egy ízig-vérig politikustól, a nagy
Talleyrand-tól származik. A jó kétszáz évvel ezelőtt élt francia diplomata
férfiú mondotta volt annak idején, mikor még Franciaországban voltak
államférfiak (például ő, és nem az ilyen, a saját anyjába vagy tanárnőjébe
szerelmes Macron félék dirigáltak Párizsban), hogy – most idézem, mert a
klasszikusokat betűhíven muszáj citálni –, elnézést: „Ha seggnyalással és
békülékenységgel bármit el lehetne érni, akkor nem gyártanának puskát.”
Igaz.
Pk
 |
| Valahol Európában 2. |
(Új Kanizsai Újság, július eleje)
