KOCSMÁK NÉPE

"Minden faluba legalább két kocsma kell:
az egyikbe jár az ember,
a másikba pedig be sem teszi a lábát."

Kocsma 1.
tus, toll

A kocsma az igazi.
Ott lehet mulatni, mesélni, ölni és kacagni úgy, hogy közben jobbára csak a pohár elvastagodó talpán körösztül kivetülő világot járja be a férfiszem, de a képzelet a fáradtságon átnyargalva fölvizslatja a kozmikus lét ismeretlenebb zugait, csillagport rúgva a valóság pofájába, a durva realitást kiröhögve, mert a szavak, meg a zene ritmusára levetkőzzük a mulandóság kényszerzubbonyát, a nőies parfümszagú nagyon is számító, kimért, s ilyetén örökké gyanús hétköznapi érzelmeket.

Nem vele kezdődik, és nem vele végződik.
Ez is bizonyosság.
De a mára kilúgozott transzcendencia talán legutolsó mentsváraként működő becsületvesztő kiskocsma még mindig szorgalmasan bevégzi a minden koron rá testált szerepét, és úgy szolgálja a férfitársadalmat, mint ahogy az emberi testet a lelkiismeret. Kimutathatóan, szervileg nincs ugyan bennünk, nem a részünk, vagy ha igen, nem mindenkinek egyforma mértékben, miközben néha kifejezetten ellenünk dolgozik, ha szeretjük, ha nem. De nélküle kevesebbek, szegényebbek, keserűbbek – és igen, hittel vallom! – rosszabbak is lennénk…

Pk