NAPLÓ 41.

szignóm

Szólt valaki, hogy rosszul csinálom. Nem is naplót írok, mert alig van benne konkrét cselekedet. Nincs történés. Inkább csak az aznapi gondolataim jegyzékét teszem közzé. Akkor meg minek adtam a diárium nevet a blognak? - tette föl a kérdést a nem túl kedves ismerős. 

Értem, érteni vélem az aggályait. Hozzászokhatott, hogy jobb helyen ma már a tévékamera jár be a dolgozó- meg a hálószobákba is. A kukkolás izgalmát adja ha részletgazdagon értesülhetünk valaki intim belvilágáról. Ráadásul egy személyesebb naplóbejegyzés tágabb teret hagy a fantáziának, mint a vizuálisan mindent feltáró kamera. Persze, az előbbi föltétele az olvasni tudás. Igyekszem őszinte lenni embertársaim iránt. Legyen meg az akaratuk. Nem kerül sokba. Hát tessék:

5.5o-kor keltem. Az éjjel párszor megnéztem az Ilus homlokát. Tegnap lázgyanúsan került a paplanos ágyába. Köhögött. Lekopogom. Nincs baj.

6.1o-ig csak feküdtem hanyatt, átgondoltam mi is legyen a mai napon. Felöltöztem, jobban mondva fürdőgatyát húztam (a rosszabbikat, nem az ünneplőt) és egy sóhajjal huss! - ki a zuhogó esőbe. A Kóbász, meg a vizsla jó helyen dekkoltak, bent az istállóban a ló faránál, a friss almon. Úgy tűnik a sün sem ázott meg az éjszaka. Tisztességesen benejlonoztam a ketrecét. Ellenben a Kicsim odakint, a kert buja vegetációjába lapulva, a virágok alatt húzta meg magát. Borzas, vizes volt a tollazata. Bőrig ázott. Pedig még az éjjel megfordult a fejemben, hogy betessékelem a kocsiszínbe, de aztán megnyugtattam magamat: úgyis van annyi esze, hogy itt elöl az eresz-, vagy a terasz alatti száraz helyen fog éjszakázni. Hát – nem volt. Hiába, tyúknak tyúkesze van. Alapos bűntudattal tettem át a hátsó udvarba és hogy lássa, mennyire bánt a dolog, soron kívül adtam neki tápot. Evett jóízűen. Nincs ennek semmi baja. Hál’Istennek parlagi tyúknak meg se kottyan egy kis országos zuhancs. Kis ország esője – kis kár. Összelapátolom a hátsó udvarban szétpotyogtatott kutyaszart, megsimogatom a kecskéket. Az emsének bedobom a tegnapi dinnye maradékát. Csócsálja, röfög gyönyörrel.  

Fürdőszoba, míg ücsörgök megint elolvasom Szentesi magyar kutyafajtákról írt cikkét egy régi Demokratából.  Májzli, kopaszpuli, kárpáti kalibakutya… Rövid fürdés, fésülködés. A szekrényemből kihalászom az esőkabátot. Hátizsákot föl, irány a kórházi albán pék! Ilyen szakadó időben dőreség lenne kosárral indulni a reggeli bevásárlásra. Odafelé teremtett lélek nem biciklizik rajtam kívül, az autós forgalom is gyér. Szálas, szokatlanul sűrű szemekben hullik odaföntről. Nem mozdul a levegő. A Széles-utcán az aszfalt közepén éti csiga araszol az úttesten. Ha gyalog lennék, visszadobnám a fűbe. Ha káros állat, ha nem, méltatlannak találom, hogy egy gépkocsi kereke alatt toccsanjon szét értelmetlenül. Akkor már inkább egy pocok, sün, rágcsáló vagy bármi kis ragadozó zsákmányául szolgáljon. Csurom víz vagyok, mire a pékhez érek. A pultos lány alig tudja elfojtani a mosolyát, mikor a kabátujjamból, mint egy merev kályhacsőből félbögrényi víz loccsan ki a pékség műkő-padlójára. Vevő nincs rajtam kívül. Két forró kenyér, három túrós burek kerül a hátizsákba. Visszafelé lesem a csigát. Magamban eldöntöttem, segítek rajta. Ám úgy látszik, sportosabb fajta lehet. Már nincs az úton. Szerencsésen átérhetett a túloldalra. Itthon kibújok a vizes göncökből, megterítek. Bekapcsolom a Kossuthot. Értesülök a török puccsról. Tankokkal lőtték a parlamentet, hatvan halott. Szép. És ezek kéredzkednek az Európa Unióba… Odateszem a kávét. Stílszerűen: törököset. Megeszem a fél burekomat, a rádió egész elfogadható módon sugároz, alig-alig zavarja valami az étert. Áll a bál Törökországban. A NATO második legnagyobb hadserege tábornokostul hatalomra akart törni. Mindez a tegnapelőtti Nizza tükrében. Ma meg Ankara. Európa önsorsrontásában hármas fokozatba tette a sebességváltót. Közben a többi burek hűl. Szólnék, hogy egyék, de még alszik a ház. Elmosogatom a vacsoráról maradt cuccot. Nem sok maradt.

7.15-kor A. is fölkel. Amíg reggelizik megcsinálom az ágyat, összerámolom a szobát. Nekiülök megírni, mit is csináltam a mai nap. Nincs még nyolc óra. Visszaolvasva bámulok el rajta: így összegezve mennyi apróság tölti ki az életet. És még a délelőtt el sem kezdődött.

Pk