KÉPESLAP HELYETT - II.

Fotó: Jelena Janjetović

A két fivér velem egyívásúnak mondható. Az idősebbik jóllehet ötven körül tapogat, de Davor, a fiatalabbik pont az én korosztályom. Neki is három családja van. És itt véget is vetnék az összehasonlítgatásnak. Rám nézve meglehetősen lehangoló lenne az összevetés. Ő lelkes búvár, él-hal a tengerfenékért. Én persze nem. A Tiszában húsz centi a látótávolság, talán azért. Ha ez nem volna elég: Davor a szó klasszikus értelmében milliomos. Én meg – mondanom sem muszáj: nem. Egyszer ugyan voltam, talán még milliárdos is, de akkor melyikünk nem volt az? Hisz egy kenyér árát is tízmillió inflálódott dinárban számoltuk. Szóval ő igazából burzsuj, vaddisznó módra gazdag. Neki több mint negyven panziója van, ahol a legolcsóbb apartman is napi ötven eurót hoz a házhoz, én viszont jó esetben álmodozhatok arról, hogy egyszer valamelyik szerényebb stúdiójában eltölthetek majd néhány gondtalan napot. Alighanem, az sem most lesz egyhamar. Két pizzéria-diszkót üzemeltet, a kisebbik is buszpályaudvarnyi méretű, de hobbiból van egy hagyományosnak mondott étterme is. A bárok előtt az ő emberei ügyelik a saját vendégei részére fenntartott tengerparti strandot. Ha kell a nyugágyhoz viszik a hűtött italokat, ha kell jachtot kölcsönöznek, de ugyanott vízi biciklitől kezdve a vitorlás hajókázásig minden kapható, rendelhető. Mi szem-szájnak ingere. Davor drága motoron száguldozik a tengerparton ide-oda, ellenőrzi az üzletet: a beosztottjai a nap huszonnégy órájában számíthatnak a felbukkanására. Rend szerint a legváratlanabb helyen és időben tűnik föl kockás alakja, és ha valami hibát talál messzire szokott hallatszani a kiabálása. Mindig csak ásványvizet iszik. Na, ebben sem hasonlítunk. A tetejében Davor és a bátyja majdnem az összes rokonuknak munkát, lehetőséget, tisztes hasznot hozó üzletet adott. Talán elhiszi nekem az empatikus olvasó: ez sem lebecsülendő teljesítmény.

Annak tükrében meg pláne megsüvegelendő, hogy nem volt mindig ilyen rózsás a helyzet.
Davorék apja valamikor a hetvenes évek végén még csak egy pattogatott kukoricás tragaccsal kezdte. Árulta a tengerit a tengerparti népségnek. Akkoriban Crna Gorába jobbára csak kalandvágyó- vagy nagyon szegény turisták érkeztek. Kiépítetett strandok, zuhanyzók híján, a legelemibb közművesítés nélkül, akadozó víz- és áramszolgáltatással nem túl csalogató helynek tűnt. Az emberek zöme inkább ment Dalmáciába, ájuldoztak az ottani luxuson. De valahogy az állhatatosság mégiscsak meghozta gyümölcsét, mert két-három évre rá Davorék édesapja már fél tucat kukoricás kordét üzemeltetett, és nem múlt el két szezon, amikor Davor és a bátyja a kukorica mellé fagylaltot, majd palacsintát kezdett árulni. Az újabb év mérföldkő volt az életükben. Davor megnyitotta pizzás-bódéját. Hullámpala volt a teteje, bádog az oldala, de nagybetűvel már a családi szignó virított rajta, és a közeli városból is eljártak hozzá, rendeltek tőle, mert a környék legjobb tésztáját nála sütötték. Vagyis sütötte: ki más, mint a tulajdon édesanyja. Innét – némi túlzással - már sétagalopp a karrier. Húsz éve diszkót nyitott, aztán a sorra vásárolt ingatlanokat átépítették és ilyen-olyan szállásokká alakították mindet. Mára saját hotelja van, én egyről tudok, de akadhat több is. A cégbirodalom polip módjára hálózza be az öböl tengerpartját. Ebbe beletartozik az éjszakai élet minden gyanús elemétől a több busznyi külföldi vendég szezon előtti-, közbeni-, és utáni mulattatásáig – minden. Crna Gorába begyűrűzött a jótékony kapitalizmus, s ezt csak az nem hajlandó elismerni, aki vagy szánt szándékkal csukott szemmel jár-kel a fekete hegyek országában, vagy az előítéleteinek a rabja és az ecetes epéjét máshogy nem tudja kiforrni. Ám nincs az a megkeseredett ellendrukker, aki miatt leállna Montenegró szédületes fejlődése. Ha már az elején viszonyítgatásra adtam a fejem: erős alappal hiszem, hogy az adriai mini-állam mára beérte Görögország szintjét. Legalábbis a turizmus minőségének és mennyiségének tekintetében. Igaz, ehhez kellett Athén impotenciája meg a gazdasági fuccsuk is. Akkor sem szégyen kimondani: Crna Gora – úgy tűnik – megtalálta magát a térképen. Amióta egy huszáros elhatározással, szinte hétfőről keddre virradóra átálltak az euró alapú fizetőeszközre, a kezdeti sokkhatás után megnyugodott a gazdaság, beindult a kereskedelem és mostanáig nulla közeli tartományban mozog az infláció. Az idegen befektetők özönlenek, hiszen a kis balkáni állam ebben a népvándorlós, terrorral sújtott világban a béke szigete. A politikai vezetés megannyi gesztust tett a szomszédjai felé. Például Djukanovity elnök nem volt rest a szégyenletes Dubrovnik környéki harácsolásuk miatt megkövetni a horvátokat… Podgorica ügyesen lavírozik az orosz meg az amerikai érdekek zavaros farvizén is. Kihasználja geostratégiailag előnyös helyzetét: egyfelől NATO tagországgá válik, másfelől viszont biztosítékot szolgáltat Moszkvának az orosz tőke mind hangsúlyosabb jelenlétével. Se szeri se száma a luxus-beruházásoknak, s míg mi odahaza egy nyavalyás ipari parkkal vajúdunk immáron közel tizenöt éve, addig itt, egy Martonosnyi falucskában két év alatt Dél-Európa legpuccosabb jachtkikötőjét húzzák föl, szó szerint a semmiből. Azaz - dehogy a semmiből: egymilliárd euróból. Azt sem árt hozzá tenni, hogy a milliós tételeknek a lakosságra nézve is örvendetes hozadéka lett. Mára az öböl összes településén megoldódott a központi szennyvízhálózat kérdése. Német mérnökök által, a legmodernebb, abszolút környezetbarát technológiát alkalmazták, az európai szabványnak megfelelő szűrőberendezésekkel. Mindezt pár év alatt! Ugyanezen évek alatt mi - elvesztegetve az értékes időnket - többnyire Koszovó ügyével bíbelődtünk. És míg a politikai váltógazdálkodás négyévenkénti stresszhelyzeteit igyekeztünk orvosolni, megterhelve korrupt közéleti szereplőkkel, napi botrányok közepette kótyavetyéltük el húsz évünket, addig a Moracsa kanyontól délre egy hatszázezres kis nép Monte Carlová varázsolta a kecskelegelőit. Csoda-e, ha az egyszeri bácskai vendég egyik ámulatból a másikba esik, majd szégyenében inkább hazabujdosik. Hogy aztán onnét meg el…

Pósa Károly