SZÉLJEGYZETEK

Zivatar előtt - budai utca (grafikám)

Olvasok. Rádiót hallgatok. Van, hogy egy téma megpendít bennem valamit. Olyankor a kezem ügyébe kerülő papírfecnire ráírom amit gondolok. Aztán megy szépen a cipős dobozba. Majd ha komoly írásra kerül a sor, onnét kibányászható lesz a nyersanyag. Igyekszem szebbé álmodni a kis világomat attól, ami. Néha a szavamat is hallatom, nem átallom leírni amit gondolok róla, még ha ezért rasszistának, antiszemitának, fasisztának, nácinak vagy éppen bunkó bácskai kormánypárti szavazónak fognak is tartani.

Egyébként is annak tartanak, na, bumm. Ilyen firkantott töredékekből, dirib-darab foszlányokból szedtem össze egy szerény, réti bokrétára valót.

Azt írja Tamás Gáspár Miklós a 168 órában, hogy "nem bánom, hogy Steve Bannon meg Milo Hogyishívják ellátogat Pestre".

Vicces. Tamás Hogyishívják fölött is rég elrepült az idő vasfoga. Amiben hitt, annak az ellenkezőjét is hitte már. Megjárta rotorként a damaszkuszi utat. Ideje lenne átadnia a helyét az ilyen Milo-féléknek. Az ő világlátásuk hitelesebb ettől a lepukkant góbé-zsidó filozófusétól, aki három évtizede a falu rozsdás biciklijeként ki-be jár a tévéstúdiókba és osztja az észt a hasonszőrű, levitézlett kompánia között. Újvidéket kivéve jószerével sehova nem hívják. No persze, megértem, hogy keserű lett a savanyú szőlő. Itt van egy - hajdani önmagához, a harcias antikommunista TGM-hez hasonló - feltűnésileg aktív médiasztár. Milonak friss gondolatai vannak, kurvajól megél belőle és még szeretik is a népek, dacára annak, ami. Tamás Mittudoménki meg már csak a HVG-n pöszöghet, azoknak is időnként kínos. Sic transit gloria mundi.

Élőben közvetítette a kilenc halált hozó közúti balesetet a román kisbusz sofőrje.

Balesetet már korábban is okozott, súlyos sérültek maradtak utána. 

Mégis csak pénzbüntetést kapott, majd mint a példa mutatja, kiszuperált járgánnyal száguldozhatott jogsi nélkül az utakon, mert amúgy rasszizmus, tudjuk, ugye?

Néha a közlekedési rendőröknek alkoholteszt helyett egy öt kérdésből álló tudásfelmérőt sem ártana kitöltetniük, kézírással. 

Tartok tőle, túl sokan lennének, akik még a kérdést sem tudnák elolvasni, nemhogy leírva tőmondatban megválaszolni.

Na: ezek mégis hogy jutnak jogosítványhoz?

Melyik írástudatlan barom lesz az, aki eltapos engem, vagy a halálát okozza majd másoknak, a vétlen közlekedőknek.

Ha már itt tartunk. Nem csak az alkoholszonda, hanem a négyévenkénti voksolás mellé (előtt) richtig kitöltetnék minden alannyal egy 3-5 kérdésből álló nyolcosztályos elemiben házi feladatként kapott kérdéskört. 

Olyan kérdések lennének benne, hogy mi ma hazánk államformája, ki az elnöke, melyik Európa leghosszabb folyója, mondj három prím számot, határozd meg emlős, hüllő vagy micsoda pontosan a bölömbika und so weiter. És akkor - óvatos becslés szerint is - a voksolásra jogosultak közel fele el lenne tiltva a közügyektől. Akkor lenne csak sivalkodás, diktatúra, egyéb nyalánkságok!

Németország keleti felében korántsem örülnek a bevándorlásnak. Erről, és a német társadalom magához térésének folyamatáról beszélt egy interjúban Joachim Klose, a CDU pártalapítványának szászországi vezetője.

Nincs minden veszve, nyugatabbra, azaz kelet-németebbre sem. Bizonyos, hogy a nagyon is életszerű helyzetek "józan, paraszti ésszel" megfogalmazott egyszerű válaszokat fognak adni. 

Ezeket az okosabbja, a saját közösségéért valóban felelősséget vállaló vezetők (vannak ilyenek) kimondják, keresik a méltó, leghelyesebb megoldásokat. Akiket meg csak a politikai sarzsi, a túlélés, a kaparcsiság és a hatalom mániákus megragadása ösztönöz, azokról az ilyesmi lepörög és mantrázzák, amit a mainstream görényhad vinnyog, ki ne lógjanak a sor(os)ból, jaj, mi lesz akkor, muramiste', muramiste', ahogy a jó magyar klasszikus író papírra vetette.Idő kérdése csak Európa normálisabbik felének a teljes ébredése. Megjósolom: nagy haddelhaddal fog járni, a nyivákoló klientúra még sokáig döglődzik majd saját elvtelenségének köszönhető levében. De ez már ne aggasszon bennünket!

Az idő nekünk dolgozik. Igen, nekünk, magyaroknak is. És ez jó.

Az okos más kárán gyorsan tanul. A balga meg majd már csak akkor, ha a saját bőrét nyúzzák. Berlinről már hírlik billiárdnyi euró lesz leskalpova, tartja a markát a sok éhenkórász, feslik föl miattuk a német szociális háló, sok sikert az integrációhoz, rozsdaette eszű Angéla.

Kitilthatják a pesti belváros sétálóutcáiból a segwayeket, elektromos önjárókat, riksákat és sörbuszokat június 15-től. (Aki nem tudná, a segway egy kétkerekű elektromos taliga, áll a platóján az ember és negyvennel gurul a járdán, hangtalanul. A masina mintegy félszáz kiló, plusz a sofőr.) A sörbusz egy nyolc-tíztagú pedálozós társaság járműve, a tatján egy hordó csapolható sörrel. Az utasok tekernek, közben korsószám isszák a sört. Újévkor félmeztelen britek gajdoltak a Körúton, máskor csatak részeg hollandok és az eszüket megjátszó svábok üvöltöznek róla. Akárhányszor találkoztam sörbusszal, sosem láttam józant rajta. És a biciklisekhez is lenne pár szavam, épp kapóra jön a közúti szigorítás híre.

Rövid történet. Olyan rövid, hogy leírni több időt vesz igénybe, mint maga a tényleges esemény tartott. Szombat délután. Két szatyorral megpakoltan, fölmálházva megyek a belváros gyalogjárdáján. Sok a sétáló, vagy a dolgára igyekvő, tömeg hullámzik a járda aszfaltján. Gondolataimba temetkezek, kutya meleg van. Hirtelen - közvetlen mögöttem - biciklicsöngő riaszt, de úgy, hogy majd kiesik a szatyor a kezemből. Hé! - vakkan rám a fiatalember, aki balról elcsellenve mellettem még a könyökömet is súrolja. Úriember. Neki is mehetett volna, ha mérgében tényleg meg akarta volna ütni. Túl a szívszélhűdéses ijedtségen még látom, amint cikázik tova az emberek között, szlalomozik ügyesen, akárha sípálya kapuit, zászlós kitűzőit kerülgetné. Igaz, akad néha egy-egy magamfajta kuglibaba, amit elcsap az útból, de hát Istenem: neki van cicanadrágja, fluoreszkáló szerkója meg bukósisakja. Ő a fitt, a sportember, a krém kiváltságosa. Ejnye. Én meg - ehol-e! - akadályozom az ő egyre kiteljesedettebb életét. Nem is értem, minek megy utcára az, aki csak a két lábán lépegetve akar annak megmaradni, ami. Biztos egyedi az esetem, de azért ideírom, hátha előfordult már mással is. Ámbár a magyar fővárosi kerékpáros-kultúra legendás szabálykövető magatartását és illemtudó mivoltát tapasztalva eleve megkérdőjelezném, hogyha netán más is panasszal élne a bringások, gördeszkások, guruló csodákon száguldozó módfölött hasznos állampolgáraink viselkedésével kapcsolatban.