Októberi derűs nap

Tejes a kukorica.

Még töretlen.

Nyers.

Figyelmeztetés volt

Szóbeli.

Ez sem más.

Októberi

Szántásba

Púp-hátba

Döfött vers.
Vagyis más:

Írásbeli

-Nyilallás-

…

Milyen unalmas

Hetedíziglen sóherság

Minden szóvirág

A pamlagon kínált köznapiság

A megélt bosszú

Szól, 

Rikoltón hosszún

A kertek alatt érkező

Kéretlen

Kegyetlen

Vendég éles hangja.
Hová lesz

A dicsőség írott

Vagy 

Íratlan magva!

…

Kukorica,

Mangalica,

Előbb-utóbb

Le vagy vágva.
-ha-ha-ha-ha-ha!...-

(Taps, nevetés, függöny...) Magyarkanizsa, 2013. október 17.

Három kis üthető életrecept

1.

Kezedbe végy

És készítsél

- Ha még nem késő -

Szemenként,

Szedett

Magvakból talált
Halovány halált

Megvető

Serényen termő

Üdvözlégy

Rózsafűzért!

Éjenként

Körkörösen mért

Bogyózottat, pácost.

Légy szerény:

Egyenként

Szedjél

Minden bűnért,

Le nem írt betűdért,

Vég nélkülit,

Körösztöset,

Láncost!

Keríts hozzá:

Csupasz ágon maradt

Koldusmeggyet – ráncost!

Hevíts-használj:

Ördögfejjel

Tömött vánkost!

Magva legyen hasadt!

Vigasztalansággal

Egészen magányos.

Ne habozzál!

Foglald erős imába!

Fessed kékeslilára!

Igaz akarással

Merítsed a Tiszába!

Az innenső oldalon

Lassan-

Lassan morzsold…

Mígnem

Megtekintheted,

Hogy a

Túlpartot horzsolt

Emberi sorsod

Vissza-

Visszainteget.

Pósa Károly

Magyarkanizsa, 2013-10-09

Ősz VI.

A kanizsai Járás (fotó: Srdić Igor)

Ezek már a magunkba forduló hetek.

A levegőben, a keményedő kék honban,

A párában, mit visznek tutuló szelek

- Fölthetőleg a kéményből kélő gomolyban -,

Madarak úsznak délnek. Most ősz van.

Fecskéim, darvak, még sosem késtetek:

Menjetek, hát sietve menjetek!

Szárnyaltok, föntről láttok engem s tégedet.

A hangtalanul széjjel szórott nevetésemet.

És a frissen, szelíden elhantolt vetéseket.

Vagytok felhőknek, ködpamlagok legyőzői,

Alant Kanizsának tetszhalott mezői.

A Rétben meg október vendégünk lépeget,

Teli kosarában visz emlékképeket.

A kiszikkadt Pannon-tenger vámszedői

Elfogy tőlük az ember ziháló levegője,

Életünk s lényegünk elleplezője.

A síkság márványa, a kisült fél tégla,

Neki is csak hozzám hasonló halála.

Hisz lehetsz fűcsomó, állat vagy bokréta

Minden szavunk, tettünk által - Nála a hála…

Deres látóhatáron szántásba mélyülő kanálisok,

Az egyik felén a valóság, amazon meg én.

Mögöttem akácok. Égbe karcoló, délceg katedrálisok.

A Kustur-úton kiégett tarlón, sárban gázolok.

Álmos vagyok, és mégsem ásítok

Csak az idő érdekel, az ökörnyállal úszó titok,

Akár kicsiny gyereket a fűzött gyöngykalárisok,

Hogy sülő gesztenyém tavaszon vajh megélt?

Netán végleg elveszett, mit hiába áhítok.

Amit nem tudok. És meg sosem tudhatok.

(Mivégre vagyok?)

Pósa Károly

Pósa Károly: Gyökérrel az égnek

Rezsőnek fái

Vajda János - Deszka (1956-2002) és a fák

A Tisza fölszíne alatt

A nyár, a fűz, a gyertyán:

Ahogy a Teremtő adta,

Vagy a kezed megvéste,

Bizton tudjuk -

Nem fájt neki. Inkább megvédted.

Harmadnapra

Megfaragtad.

A bácskai partra rakva.

A tegnapunk üledéke.

Hinnék-e? Hinnéd-e?

Mi téved,

Olykor elébed.

Netán elébünk.

Amit sokszor el- és megélünk.

Görcsös ágak benne, a földben,

Gyökere Kanizsának.

Apáink hite és emléke.

- Soha se késő!
Tudod, tudod Te Rezső…

Hisz fáidban ott az élet.

Ezernyi ránc, évgyűrűk.

Vagy mégsem?

Nem is évgyűrűk ezek.

Lelkünk gyűrődése.

 Magyarkanizsa, 2013. szeptember 27.

Losoncz Rezső fafaragó - portré

A Nagy Nap előtt, az első önálló tárlatod előtti napon, csütörtökön délután skicceltelek le, gyorsan. Izgatott voltál. Mindig izgatott voltál, de akkor különösen. Nagyon készültél. Láttam, örülsz. Megérdemelted.
Hét év elmúltával ezt még tisztábban látom. 
A rajzom akkor készült, a szöveget meg most írom hozzá. Késve, mert mi mindig késve kapcsolunk. Sosem tudunk a jelen időben azok lenni, amik egyébként lennénk: alighanem ez is annak a bizonyítéka, hogy nagyon emberiek, nagyon esendőek vagyunk. Így szalajtunk el perceket, gesztusokat, örömöket, és így veszejtünk el embereket is. Hogy nem szólunk időben. Nem mondjuk ki, amit egyébként nemhogy egyszer, hanem minden nap sokszor ki kéne mondanunk. Gyávaságból, tunyaságból? - nem tudható miért. Magyrázat nincs rá. 
Így utólag merek már őszinte lenni. Tudlak szeretni, tisztelni, félteni és sajnálni. Persze, mindhiába. Rengetegen szerettünk. Talán csak ennyit mondhatok. Már úgyis tudod. Csak a szeretet számít. A többi: üres frázis. Csak a szeretet, az marad.