MACSKAVALAG

 Gy. A. barátom szíves figyelmébe ajánlva! 

Kedves ismerősöm szerint meglehetősen kesernyések az írásaim. Nem tehetek róla, ilyen egylyukú ember vagyok. Többnyire csak károgok, sajnálkozok, vagy epés megjegyzésekkel kommentálom amit látok, és az istennek se vagyok képes valami pozitív dolgot említeni. Karácsonykor igazán megemberelhetném már magamat és a beteges, sótlan modoromat elhagyva beszámolhatnék örömteli jelenségről is. 

Kedves ismerősöm nem túl kedves feddő véleményét megfogadva gondolkodni kezdtem, vajon mit kéne körbejárni, megírni, ami arra érdemes, és elég jó hírnek számít? Had örüljön aki olvassa! Sokáig töprengtem. Bizonyára a már említett borúlátó természetem az oka, de semmi olyasmi nem jutott az eszembe, ami szívderítő lenne. Pláne mostanában. Pedig még külföldi újságokat is lapoztam. Hátha. Kétségbeesetten tapasztaltam, hogy az idei év végére nem találok örömködésre okot adó újdonságot. (Szerbiában élek.) Már azon voltam, hogy kész, passz, föladom. Ekkor, mint annyiszor az életben, a gondviselés szerencsés kézzel tolta elébem a megoldást. 

Ráakadtam egy igazán nagyszerű információra, ami kifejezetten a karácsony hangulatához illeszkedik, hisz az ajándékozásról szól, és a házi állatokhoz is kötődik. A bulvár híradók végén manapság kötelező jellegű egy kedvencekről, állatokról szóló színes kis riport. Az olyan cuki, vélik a szakemberek. Még ha reklám gyanánt adják is: kisgyereket, szőrös állatokat meg néha meztelen nőket mindig szívesen néznek a televízióban. Igazából ez is reklám lesz, amit most írok. Szólok előre: a szöveg termékmegjelenítést fog tartalmazni, ajánlott a kockázatok és mellékhatások tekintetében kikérni drága barátom, Dr. Cseh Sándor szakorvosi véleményét, vagy a privát patikusunkat alaposan kifaggatni.

Savanyú a szőlő, belátom. Kicsit mérges vagyok, amiért nem nekem jutott eszembe. Már gazdag ember lennék… Így aztán némi irigységgel bár, de mégis kötelességem jelenteni, hogy annyi keresgélés után végre megoldódik az emberiség egyik legnagyobb problémája. Egy pihentebb embertársunk ugyanis gyógyírt hozott, amikor új találmányát szabadalmaztatta. Hol másutt? Amerikában. Halleluja!
Csak ott lehet ennyi kreatív embert találni. Gyanítom, hogy ha Freud nem a labancoktól nyüzsgő Bécsben, hanem odaát Amerikában kezdi munkásságát, az első száz terápiás alanya után sikítva tépte volna össze a diplomáját. Mindenesetre egyszer még szobrot állítanak annak a lángelmének, aki civilizációnk megmentőjeként föltalálta a macskafenékdíszt. Nem így mondják, mert a macska hátsójára egy magyarosan rövid, tömör kifejezést használnak, de adventben egy ilyen szót nem illik papírra vetni. Ám a google keresőprogramban feltétlenül a trágárabb szót üsse be, akit elemészt a kíváncsiság, mi fán is terem ez a nagyszerű találmány. Nem kell most már álmatlanul hánykolódnunk!
A fő problémánk megoldva!

Akárki a megmondhatója: visszatetsző dolog folyton folyvást a macskánk hátsó lyukával szembesülni. A macska nem szégyenlős állat. Mindig fölemelt farokkal közlekedik. Bármerre néznénk, csak szembevillantja velünk undorító tomporát. Végbélnyílást ki szeret nézni? Szerintem a belgyógyászok is unják. Az amúgy aranyos házi kedvencünké se festők vásznára kívánkozó attraktivitás.

Erre jött a világmegváltó ötlet.

Ha már amúgy is muszáj bámulnunk, mert az a dög direkt nekünk mutogatja a lyukát, akasszunk rá valami szépet, ami eltakarja. Egy gyöngyökkel kirakott díszt. Mennyivel esztétikusabb. A lelkes macskatulajdonos potom hat dollárért megveszi a csecsebecsét, fölköti a cicája farkának a tövébe, és máris gyönyörködik az egész család. Állítom: utána már le sem vehető a szemünk a macska valagáról. A gazdasági szempontok diktálta kínálat jelenleg ezt a hat dolláros árat számolja föl az alaptipusú ékítményért. Karácsonyi ár, határozottan kedvező. Újgazdagéknak már készül a full extrás arany változat, és bizonyos, hogy egy arab sejk a koronagyémántos verziót is meg fogja venni.

Ha a macskánk kipusztulna, vagy átmenne rajta egy autó, akkor sem kell kétségbe esni. A cicapopódísz kiválóan hasznosítható brossként. Azért, mielőtt odaajándékoznánk egy szeretett nőnek, előtte nem árt a fogkefénkkel alaposan megtisztogatni. Utána a kutya se mondja majd meg, hogy egy macskáé volt. Viszont erre csak indokolt esetekben kerüljön sor. Az említett dísz inkább szolgáljon kedvencünk alfelén, eredeti küldetésében. Töltse be hivatását. Úgyis hozzá vagyunk szokva, hogy ez a gyorsan leépülő szép új világunk a jövőnket jelképező sötét, vagy büdös dolgokat előszeretettel inkább eltakarja, mint megoldja.

Elvégre itt vagyunk mi, a Földet benépesítő intelligens faj, akiknek ennyi eszünk, tehetségünk, szellemi nagyságunk maradt.

Hogy bizonyítékai lettünk a lábon kihordható agyhalálra.

Pósa Károly