 |
| Nyald, ki tudja meddig nyalhatod. |
Tőlem nagyságrendekkel különb
emberek azt szokták mondani, hogy a hazugságnak négy formája van: a szimpla
hazugság, a hamis eskü, a statisztika és a néphülyítés. E négy formula
rendeltetése, céljai eltérnek.
A szimpla hazugság magáncélú.
Privát dolog. Becsület kérdése, noha persze a többi is az. Mégis, a hazugság,
ami a szánkon kijön viszonylag egyszerű. „A hazugság a rabszolgák és a nők
fegyvere”– okítja a Gárdonyi-féle A
láthatatlan ember című regényben Zétát a hun szerelme, Emőke. Ne áltassuk
magunkat. Egyikünk sem született szentnek. Hosszú, tétovaságra ítélt életünk
alatt jobbára előfordul, hogy hazudni kényszerülünk, amire önigazolást utána
mindig találunk. Füllentettünk, mondjuk szemérmesen, ami körülbelül akkora
különbség a hazugsághoz képest, mintha a babkonzerv után „csak” szellentenénk, a
rövidebb egy szótagú, népiesebb kódja helyett. Attól a szaga ugyanaz,
kezi’csólolom. Szeretünk szépíteni,
parasztosabban: eufemizálni. Ilyen az ember. Ecce homo – csap a homlokára a műveltebbje.
A politikus is.
A hamis eskü már rázósabb ügy.
Jogi kategóriát föltételez, igazságszolgáltatási jellegű. Ettől függetlenül a
„hamis tanúságot ne tégy felebarátod ellen” bibliai intelmet – volt már rá
példa a történelemben – igen sokan meg- illetve áthágták. Emiatt többnyire nem
dőlt senkire a tárgyalóterem kupolája. Tudtommal.
Politikusra se.
A harmadik rendű műfaj a
hazudozás magas fokon mívelt, tulajdonképpen tudományos igényű
diszciplínájáról, a statisztikáról szól. S mint olyan, erről rögtön a
szivarozó, malacképű Churchill miniszterelnök úr örökbecsű bonmot-ja ugrik be,
aki a reggeli ágyban felüléstől az ebédre kitett eszcajg kézbe vételéig egy komplett
üveg grogot szopogatott el (minden nap!), majd délutántól éjfélig újból egy
komplett üveg jóféle viszkit (minden nap!), és előtte-közben-utána is tudott bölcs
dolgokat állítani, szemben azokkal a mai politikus utódaival, akik még
színjózanon sem képesek ugyanerre. Silány a fölhozatal, májilag. Cccc…
Szóval a
pirospozsgás öregúr egyszer azt találta böffenteni, hogy csak annak a
statisztikának hajlandó hinni, amit ő maga bütyköl össze hamisítgatva.
Bácskaiasabbra, mezítlábasra fordítva: van kis hazugság, van nagy hazugság, és
van – statisztika.
Ám mindezek mellett eltörpül
Lucifer legpokolibb szüleménye, az emberi – bocsánat, azt írtam emberi, holott
helyesebben: politikusi – silányság. A néphülyítés.
Enélkül hovatovább
elképzelhetetlen az az úri huncutság, amit politikának hívnak. Egy-egy nyíltabb
szívű, naiv lélek olykor megpróbálja egyenes beszéddel áthidalni, apellálva a
becsületre, a tisztességre. Akad erre példa manapság is. Látjuk mi lesz velük.
Nem terem nekik babér, mennek a levesbe, mert a nép, az istenadta nép már csak
azt szereti, ha őt (meg)vezetik.
Ott van mindjárt – hogy a mostani,
áthallásos precedenseket (egyelőre) kerüljem – Kolumbusz Kristóf. Tudta, hogy a
Föld gömbölyű, ugyanis Dante az 1307 és 1320 között összegründolt Isteni
színjátékában már szépen megírta, hogy a Föld gömbként lebeg a világmindenség
központjában. A gótika korában az okosabbja előtt sem volt nagy kunszt ennek a
bizonyítottsága, mert már Sevillai Izidor is labdacsnak vélte a bolygónkat,
pedig ő bőven számolva is nettó ezer-ezerszáz évet rávert Amerika fölfedezőjére,
tudniillik akkor élt (a VII. században), amikor Mohamed, a Próféta hidzsra nevű
futása (a muszlim időszámítás kezdete) közben elhagyta a papucsát.
(Erről a
páratlan lábbeliről később földrajzi lokációt neveztek el: a Próféta Papucsa.
Akinek megvan a nyolc osztálya, az már bólogat is, hisz mi magyarok Rejtő Jenő
révén tudjuk, hogy a tizennégy karátos Alfa Romeót ide kellett vinnie Gorcsev
Ivánnak, aki a világtörténelem első húsz éves Nobel-díjas matróza volt,
egyébként. Zárójel bezárva.)
Tehát a jó Kolumbusz is
kénytelen volt hülyíteni a matrózait, hogy ő bezzeg tudja, hová hajóznak. A nyavalyát tudta! Azt
ugyan tudta, hogy körbe, de az is igaz: ha nem akadnak bele a mai Haiti
szigetébe, éhen-szomjan döglik a kompánia valahol a mai Florida térségében. (A
pontosság kedvéért: előbb szomjan, aztán éhen.) De úgy hozta a vakszerencse,
hogy Kolumbusznak bejött a blöff. Neki igen.
Egy Gyurcsány nevű
magyarországi politikusnak viszont nem akaródzik. Hiába ágál Franczi a határon
túli magyarság ellen. Most épp megvonná a szavazati jogunkat. A pártját rendre
a törpepárt ninoszímájával illetik a
szakértők. Nem akar szaporodni a tagság.
Tekintettel a Dumakratikus Komalíció életkor szempontjából górcső alá vett összetételére:
ez a mai orvostudomány állása mellett is meglehetősen reménytelen. Egy bizonyos
koron túl biológiai lehetetlenség szaporodni. Márpedig a túlmozgásos Csótányi
elnök úr rajongó bázisa csupa-csupa szép korúból áll. Kihaló, rosszindulatú
őstulkokból. Régi vágású munkásőrökből, odahaza Kádár képét polírozókéból,
akikre a proli jelző azért használható, mert ebben az esetben a proli nem
proletárt, munkást, dolgozót jelent, hanem egy életminőséget. Vagyis:
minőségtelenséget.
Kicsinyességet, irigységet, merev derekúságot. Akiknek a legalantasabb ösztöneiket, a
smucigsággal elegy kapzsiságukat lehet birizgálni. A proli az, akinek azért van
otthon a polcon Dosztojeckij kötete,
mert az e’társ szovjet nevű, és amúgy is: a jóféle vastag könyvvel egeret, meg
osztályozatlan nünükéket lehet agyoncsapni.
A prolinak nincs stratégiai és
operatív ismerete. Úgy szocializálódott, hogy az édesanyjából kijőve eleve bigottá
lett. Plasztikusan fogalmazva: ha egy levesestányér trágyaléről azt mondja a
főnöke, hogy az tyúkhúsleves Rézi néni módra, akkor nem gondolkodik, hanem már
kanalazza is csöndben. Most rossz, kapitalizmus van – harsogja Csótányi, a
főkapitalista –, de lesz jobb, ha majd a bitang határon túliak azt az egy-két
képviselőt sem juttathatják be a magyar Parlamentbe, akit eddig talán igen.
Ha van a haza- és
nemzetárulásnak fogalma, ez véreim – az. Nekem mindegy, a Próféta Papucsával-e,
vagy Dosztojeckij e’társ könyvével-e, de valaki üsse már le
ezt a csótányt!
Eleget szégyenkeztünk miatta.
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése