grafit, 30x20 cm
Jeladás van: idetépett napsugarakkal megjelenített lett a tavasz. Ereje van a fénynek, pislogás nélkül nem állom. Elfelejtettem a napszemüvegemet hozni, ki is pécéztem azonmód egy legyet a sarki bolt kirakatüvegén. Még a moslékos vödörben is nekem jut a hajszál... Úgy tűnik, mégsem volt elég zord a január, meg a február sem. Függőleges sugárban zuhanyzik a városra a narancssárga világosság. Amiről ma tegnap sokan beszéltek, azt megéli ma mindenki. Meteorológia. Bemondta egy sajtképű nő. Itt a március. Ha olyan lennék, amilyen nem, csiklandós örömöt éreznék. Ám a borzongásaim választékosabban, fölénnyel diktálnak, tehát mégsem.
Ilyenkor mindenki: nők és férfiak vegyesen mintha folyton tükörben állnának. Nézik, vizsgálják, réz- és vasszemmel kutatják magukat. Ugyan, mit változott az aranyélet? Nem észrevehető dolgokat studíroznak. Hiszen a gondolatok, az elméletek, az ideák régtől fogva megcsontosodtak, hiába, hogy tíz fokkal lett melegebb, önportrét kevesek tudnak hitelesen megrajzolni. Akik netán igen: abban és azoknak sincs soha köszönet. Garasnyi szellemű a mi fajtánk, be kell látni.
Hát csak nézem a járdán - zentaiasan mondva - laspogókat, őszintén nézem őket, gyóntató módon, ugyanakkor ravaszul, rágódón, önzetlen érdeklődéssel, ám sunyin. Hangjegyekre szedem a flaszteron kopogó cipősarkakat. Hátha összeáll valami üzenet. A Nagy Négyarcú mindig inkognitóban küldi a szándékait, szombat van, még egy fél nap és aztán Ő is megpihen, szegény. Hogy elszúrta ezt a tökéletesnek hitt világot! Ami maradt belőle, homályosan értelmezhetően, az csupán a tartalom nélküli látvány. Ahogy elvágólag dobja a bérházak falára a lavírozott tinta-sötétet. Ahogy szétfutó szálakként kottázódnak a drótok az utca mindkét fertályán. Ahogy semmi titokzatosság nincs ebben a napban.
Ha szigorú mértékkel kéne igazat tennem, úgy is mondhatnám: ténylegesen tavasz lett. Beletúrom az orrom a levegőbe. A kevéske gázszag mellett vér- és tejillat úszik benne.
Pk
Ilyenkor mindenki: nők és férfiak vegyesen mintha folyton tükörben állnának. Nézik, vizsgálják, réz- és vasszemmel kutatják magukat. Ugyan, mit változott az aranyélet? Nem észrevehető dolgokat studíroznak. Hiszen a gondolatok, az elméletek, az ideák régtől fogva megcsontosodtak, hiába, hogy tíz fokkal lett melegebb, önportrét kevesek tudnak hitelesen megrajzolni. Akik netán igen: abban és azoknak sincs soha köszönet. Garasnyi szellemű a mi fajtánk, be kell látni.
Hát csak nézem a járdán - zentaiasan mondva - laspogókat, őszintén nézem őket, gyóntató módon, ugyanakkor ravaszul, rágódón, önzetlen érdeklődéssel, ám sunyin. Hangjegyekre szedem a flaszteron kopogó cipősarkakat. Hátha összeáll valami üzenet. A Nagy Négyarcú mindig inkognitóban küldi a szándékait, szombat van, még egy fél nap és aztán Ő is megpihen, szegény. Hogy elszúrta ezt a tökéletesnek hitt világot! Ami maradt belőle, homályosan értelmezhetően, az csupán a tartalom nélküli látvány. Ahogy elvágólag dobja a bérházak falára a lavírozott tinta-sötétet. Ahogy szétfutó szálakként kottázódnak a drótok az utca mindkét fertályán. Ahogy semmi titokzatosság nincs ebben a napban.
Ha szigorú mértékkel kéne igazat tennem, úgy is mondhatnám: ténylegesen tavasz lett. Beletúrom az orrom a levegőbe. A kevéske gázszag mellett vér- és tejillat úszik benne.
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése