DR. PASTEUR MEGTANUL VESZTENI

 

Régi mániám a másodvonal vizsgálata. Az igazán közismert, nagy nevek helyett azokat keresem, olvasgatom, akik egy-egy kortárs zseni árnyékában voltak kénytelenek alkotni. Adódik rögtön a párhuzam, Mozart és Antonio Salieri személyét illetően: legalább filmen akárki láthatta, mennyi gyötrelem, kétely, keserűség, sőt megaláztatás jut osztályrészül annak, akinek balszerencséjére egy nagyságrendekkel különb zsenivel ugyanazon időben, ugyanazon a pályán muszáj érvényesülnie. Dacára, hogy Miloš Forman mozija finoman szólva elferdítette a zenetörténelmi tényeket, sőt egyenesen befeketítette Salieri mestert – aki egyébként emberileg aligha volt démoni, és komponistaként a világklasszikusok között a helye – vele együtt a feledett korszakos talentumok életútjai önmagukban is kiforrott drámák. Tanulságosak, máig érvényes áthallásokkal.

Ettől függetlenül az utókor emlékezete olyan-amilyen. Többnyire hálátlan.

Egy műfajban százesztendőnyi időtartamot egy-két világhírességhez kötünk. Kanonizálunk, nagyjázunk. Ügyetlenül, balgán.

Ha reneszánsz szobrászat, akkor mindenki Buonarotti mesterre gondol, például. Csak keveseknek ötlik föl Andrea del Verocchio neve, pedig Mátyás királyunknak mi híján márvány kutat épített. Mikor a firenzei városházán láttam az általa készített Dávidot, az alig hatarasznyi bronz szoborban ugyanaz a szépérzék, harmónia és művészi tökély fogalmazódott meg, mint a gigászi, 5 méteres, híresebb és évtizedekkel később keletkezett márvány megfelelőjében.

A művészet minden területén akadnak mellőzöttek, hátrébb rangsoroltak. Kötelezően teszem hozzá: sajnos. Pedig ez az élet rendje, nincs ezen mit bánkódni. Bár az alkotók sorsa kötődik az általuk megélt korszak tömegízléséhez, végérvényesen az utókor gusztusa írja be őket a siker nagykönyvébe.

Épp miként a tudományban is hamar kitörlődik a nagyszerű találmányok feltalálóinak a neve, ha a dicsfényt elragyogja tőlük egy-egy korszakos géniusz csillaga.

(Pont ennyi érdeklődéssel bogarászom a vonatkozó irodalmat, amikor a nagy emberek tévedéseit elemzik. Napóleon vesztes csatái ugyanolyan izgalmasak, mint a repülés úttörőinek a kudarcai, vagy Francis Drake sikersorozatának Puerto Ricó-i befejezése, amire az El Morro erőd ágyúi tettek pontot. Így, ezen az alapon egy virtigli sakkozó bármikor elgyönyörködik Szpasszkij vagy Fischer téves döntésein. A veszteni tudás is művészet, be kell látni, még ha a középszert csakis a siker érdekli. Ha igazán mélyre akar valaki látni, a nagyok csődjéből, a tévedhetetlennek hittek baklövéseiből sokkal többet lehet tanulni. A bukta mutat rá a jellemre. A fiaskót nagyon is meg kell becsülni. Kicsit hosszúra sikerült a zárójel, bocsánat.)

A minap egy művészettörténeti kötetben akadtam Justus Suttermansra (1597-1681). Eredetileg Németalföld szülöttje volt, mégis Firenzében alkotott, sokat szolgált a Medicieknek. Portréfestőként elévülhetetlenek az érdemei. Talán Galileo Galileit személye miatt a legismertebb munkája a csillagász arcképe, noha hercegek, bankárok és egyházi méltóságok is előszeretettel alkalmazták.

Suttermans munkái között bukkantam a Medici családba tartozó II. Ferdinánd portréjára. A barokk festmény a toszkán nagyherceget ábrázolja, csöppet sem szokványos módon: az arcot hólyagok, tályogok csúfítják el, a szemek helyén egy-egy rés – a kilencedik napja himlővel fertőzött főúrról készült bizarr kép megdöbbentő realitással ábrázolja a kór klinikai tüneteit. Talán nem szorul különösebb magyarázatra, mit jelentett a XVII. század emberének a járványok réme. A betegségekhez mindenféle babonák, költött legendák és ma már humorosnak ható hiedelmek fűződtek, de az akkor élt nemzedékek szemében a tömeges fertőzések eggyé váltak a világvégével. Aratott a halál, gyakorta megtizedelve az emberiséget. 

Az himlő első megbízható klinikai bizonyítéka több mint 3000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Már V. Ramszesz egyiptomi fáraó múmiáján is kimutatták.

Majdnem a XIX. századig kellett várni az ellenszerére. 1796-ban egy derék angol orvos, bizonyos Edward Jenner fedezte fel mentő eljárást: észrevette, hogy azok az emberek, akik tehenészetben dolgoztak és ott himlőt kaptak – a tehenekre jellemző állati himlő egyik változatával fertőződtek meg, ami jóindulatúbb formában terjedt állatról az emberre – később immunissá váltak az emberre halálos himlő fajtákkal szemben. Legott kísérletezésbe fogott és tehénhimlő-kiütésből vett mintával kezdett beoltani másokat, akik a védőoltásnak köszönve a tomboló járvány közepette is egészségesek maradtak.

A „tehén” szóból származik a „vakcina” kifejezésünk is.  Latinul a „vaccinus” szó azt jelenti: „tehenekből származó”. Száz évre rá Pasteur általánosította a kifejezést, s onnét kezdve minden betegség védőoltását így nevezik. A XIX. században a feketehimlő elleni hatékony módszert népszerűsítve hatalmas oltási kampány vette kezdetét. A huszadik század immunológiai kutatásai megerősítették és tökéletesítették a technikákat. Az erőfeszítéseknek köszönhetően a WHO 1979-ben végül kijelenthette, hogy a feketehimlőt örökre kiirtották.

Kész szerencse, hogy az elmúlt századokban nem létezett még internet, és ami még nagyobb mákja az emberiségnek: nem volt globális kommunikáció. Se twitter, se instagram, de még egy fránya facebook fiók sem. Ha ezek birtokában lett volna akár Dr. Jenner, akár a tudós Pasteur korának embere, a jelen tanulsága szerint sokkal reménytelenebb vállalkozásnak bizonyult volna megmenteni az emberiséget. 2021-ben a vakcináció elleni hisztéria penetráns látlelet korunkról.

Régi a mondás, hogy aki uralja múltat, az uralja majd a jövőt is. Ma pedig mindez azzal egészül ki, hogy aki a jelen közbeszédét uralja, annak a birtokába kerül a múlt is.

Dúl a harc a vélemények elsődlegességéért. Akié a narratíva – azé a hatalom.

Kétség sem férhet hozzá, új középkorban vagyunk. Új járványok, új vakcinatagadók, új törvények üldözik a nem eléggé újan beszélőket: boszorkányüldözés zajlik, aminek politikai korrektség az új neve, és máglyarakások helyett a facebook tilt, éget, semmisít meg neki nem tetsző tartalmakat, a mainstream média viszi vesztőhelyre azt, aki mást mer mondani, mint amit a fősodor sulykol. Nem tudom melyik a tragikusabb: a „Bill Gates chipet tesz belém!” - et ordító polgártárs, vagy az a milliárdos fószer, aki mostanra virtuális istenségként kezd egzecíroztatni pár milliárd facebook felhasználót.

A járvány meg? Köszöni, megvan valahogy. Hála a szép új világ rendszerének, bizonyos, hogy még jó darabig nem jut a feketehimlő sorsára. Amíg demokráciát báboznak nekünk, amíg a szabad akaratról papolhat minden félnótás, amíg rend nem lesz a világon, addig a Covid-19-nek nem kell aggódnia.

Jó lecke ez mindannyiunknak. Mondtam már, a vesztes csatákból tanul, akit komolyan érdekel a jövő. Most pedig – egyelőre – vesztésre állunk a vírussal szemben. Ideje tehát az önvizsgálatnak.*  

Pk

*Ez az írás a Jó Reggelt Vajdaság portálon jelent meg 2021.02.13-án.