Amikor a tenger megszólít, sosem más a hangja, csak egy nőé.
Az sem biztos, hogy egy ismertté. A nők
egyformák. A férfiak is. De az a reggeli pára, ami belengi az öblöt, ami az
asztalomnál a kávém illatával egybeölelkezik: úgy hiszem, nem minden alap
nélkül gondolom, ez mégiscsak kitárulkozása valami ismeretlennek. Tehát egy
asszony sóhaja lehet.
Mintha éreztem volna a párnámon, régen.
Vagy tán sosem. Álmomban.
Állok előtte, tátom a számat. Be akarom
fogni, amit mondd nekem. Kevés vagyok hozzá.
Mindenesetre itt és most kékek meg
zöldek a hullámok. Iringál rajtuk valami
túlvilági fény: az a montenegrói nap. És az ég Járás-szerű palástja itt sokkal
kékebb, mint bárhol. Lófejszerű felhőt nézek egy darabig: ott üget a Remény, a
szürke. Horgosra került, jó az új gazdája. Néha álmomban még megülöm.
Gavrilo reggel kávét főzött nekünk: fél
hétkor rajtunk kívül senki sincs a kávéház teraszán. Gavrilo szívja a cigarettáját. Nem kérdez, tud
mindent.
Hallgatunk az emberekkel, mert
Montenegróban – tisztára úgy, mint Bácskában – az öreg emberekkel, meg a
mindenféle ismerősökkel jobb hallgatni, mint beszélni. Hát csak hallgatunk, és
nézünk. Abba még nem pusztult bele senki.
A harminc éve ismert vén makedón szabó
soványabb, mint valaha, de a hangja ugyanaz maradt. Erős, reszelős. Kiabál,
ahogy kínálja a kantarion-olajat meg a csempész cigarettát.
Szemben a Lustica csúcsa, ronda katonai
radarokkal, nagyon kitaposott hegy, tengeralattjárók voltak a gyomrában. Harminc
esztendővel ezelőtt még kecskék szaladgáltak rajta. Most? Újgazdagok építik
ugyanazt a kecske világot, ahol a nagy patás kétszarvú fog diktálni. Néha
elgondolkodok rajta, megérte-e? Kinek? Minek? A fehér, lapos kavicsos öböl a
nyílt tenger felől ugyanúgy issza el a hullámokat. Csak a part deformálódik,
embertelenedik. Rákok még vannak, ez jó jel. Ám azok a vádló szemű, fölbosszantott szűzi sziklák ugyanazok.
Szemben a kis falum.
Emitt meg egy kislány megnyírt, hajat,
szakállat egyszerre. Nem kért érte pénzt, kávét és egy üdítőt fizettetett, azt
mondta ennyi munkáért ennyi jár. Míg ollóval csattogott, a déli nap sugára
semmivé tette szőke fürtjeit.
Elment az ismerős fiú a bárkájával.
Budva mellett egy 260 kilogrammos tonhalat fogtak, ez most az új hír. Öreg
barátom a törzshelyemen ül, a sarokban, ingatja a fejét. Azt mondja
félhangosan: Ó, édes Istenem, egy embernek krumplival együtt harminc deka tonhal
untig elég. Mi a csudát kezdenek azzal a nagy hallal? Nincs válasz. Az öregnek
olyan a szemöldöke, hogy beárnyékolja a pupilláját. Tízhurkányi ujjában a tíz
törvény. Ezt nehéz áthágni, ezt nehéz kimagyarázni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése