Harmincvalahány éve, mikor először toppantam be a kocsma öbölbe nyúló teraszára, átjárt a felismerés: Idetartozom. Sosem voltam gazdag, de ott, attól a pillanattól kezdve, és azóta is oda be- és mindig visszatérve vagyontalan Krőzusnak érzem magamat, olyan valakinek, akinek az élet durva, értelmetlen és együgyű gondjaihoz nincsen semmi köze. Egyedüli magyarként élek köztük.
A „PRC” a Kotori-öböl bejáratánál lévő halászfalum nevezetes helye.
Beszédes a neve: montenegrói nyelven a „PRC” egyszerűen b@szás-t jelent, szebben mondva intim együttlétet, vagyis hivatalosan kufircolást. Komolyan.
A frivol név úgy keletkezett, hogy a legjobb barátom – Ljubo – a privatizációkor megvette a falu nyugdíjas központját, majd a régi mozaikszavas táblát továbbra is a bejáratnál hagyta: Penzionerski Regionalni Centar (Területi nyugdíjas központ), azaz „PRC”.
A lokál leginkább Hemingway hírhedt kubai Bodegájára hajaz. Szerte a hajós kellékek, a tengerjáró flottalobogók mellett a falakon a környék képzőművészeiként a keretezett munkáink, köztük a törzsvendégekről, a helyi markáns karakterekről készült karikatúráim díszelegnek.
A PRC általában reggel hat körül nyit.
Aki korábban megy, az leveszi a kulcsot és főz magának kávét, önt pálinkát, becsületkassza működik. A bárkákon visszaérkező halászokkal a hét órára benépesülő, vadszőlővel futtatott teraszon lehet koccintani, megbizniszelni a friss fogást. A vadszőlő között egy karneváli álarcban évek óta fecskepár fészkel.
Karnyújtásnyira a fiókák, tombol a hangerő: megszoktuk egymást. Néha sirályt ápolunk, kutyák-macskák betérők. A teraszról valaki mindig pecázik. Ha jó a fogás, áldomást iszik rá a kocsma közönsége. (És mindig akad jó fogás.)
Sűrűn süt és főz valaki, olyankor mindenki vendég.
Éjszakára megérkezik a fiatalság: hatalmas retro diszkó kezdődik, teljesen spontán jelleggel, Ljubo lemezlovaskodik, ami eltart hajnali kettőig, vagy tovább – mikor mire van igény.
Soha, ismétlem soha olyan jó zenét nem hallok, mint ami a PRC-ben napi szinten megy. Régi rock, mediterrán slágerek, autentikus népzene mellett mindenféle világzenei produkciók fesztiváli hangulatot teremtenek. De sűrűn előfordul klasszikus muzsika is: hadd ne mondjam, milyen élmény a tenger hullámainak locsogását hallgatva, a kabócák zsizsegésétől kísérten Sosztakovics keringőjére a kedvessel mezítláb táncolni...
Miattam van Cseh Tamás válogatásuk is. Különös, torokszorító, le nem írható, mikor a holdfényes tenger visszhangozza a Fehér babák takarodójának akkordjait...
A PRC egy közösség. 1991 óta még hangos vitát sem értem meg, pofon nem csattant, pedig átküzdöttünk bő évtizednyi balkáni háborún.
Nekem Djenovicin van a második otthonom, a PRC a világ közepe.
Bizonyíték arra, hogy már a Földön meglelhető, ott lakozik bennünk a mennyország.
Képgalériám:
