Pósa Károly: A RÉGI "BEOGRAD" KOCSMA

Dobó Tihamér - Cigonya
(1937-1987)

Százig való ember állt mindig előtte,

A lakatolt ajtó nyitására várva,

S míg nem volt pálinka a csizmaszárba,

Hajnalokon, ócska biciklikre dőlve,

Indult a reggeli váltás a téglagyárba.

A csorbult küszöbön guggolt a sok munkás,

És a körösztöződésben szekér ballagott.

Akkor háznál virrasztottak, ha volt halott.

A fröccs két dinár lett, a meccs meg kettő nullás.

Jobb volt nem pofázni, mindenki hallgatott.

Már-már tavaszba csapott át a kései tél,

Ilyentájt lehetett éppen, jó félszáz éve,

Elvtárs köszönt a másiknak kalaplevéve.

Bár csönd lapult, a nép izzott, titkon eszmélt.

Fakulni látszott az ötágú csillag fénye.

Mert odabent, a tág füstkarikák alatt,

A kockás, rég kiégett abroszok között,

Egy tépett kismadár, a szabadság röpködött.

A zöld biliárdposztó hiába, hogy húsz óta hasadt:

A kinti világon a benti - csak röhögött.

Itták a kis felest, a homokit savanyún,
Minden vizenyős szempár a sarokba meredt,
Ott ült váltott asztalánál a lelkiismeret.

Mert Cigonya volt a kanizsai vértanú,

Ki nem állt, hanem élt köztük, mindenekfelett.

Keze poharat kulcsolt, zsíros a kalapja.

A fröccsöt szerette. Gyakran mértéktelenül.

Meg az igazságot, igaz: érdemtelenül.

Akinek sosem volt anyja, de főleg – apja,

Állt a széllel is szemben. Mindig védtelenül.

Keze: néha remegett, de mély hangja soha.
Színeiben vadult, tombolt a dal: mégis!

Vásznán nem ismert urat, tabut, fétist.

Tán ezért a művész sorsa gonosz, mostoha.

Ez a rögös valóság, nem hipotézis.

Nevette a sok ittas, és az a sok józan!
Fizették a borát, képért bablevest kapott…

Mégsem volt senki, aki vele szárnyalhatott.

Bölcs részegként vádolt, rongyban alkotott szótlan,

Őt szánták ördögök, akiben angyal lakott.

Aztán, egy reggel a harmadik kakasszóra,

Január közepén, a festő vásznán fagyott.

Hegedűs cigányok kísérték. Adósságot hagyott.

Nem neheztelt rá senki. Feküdt koporsóban.

Nekünk szólt búcsúnóta. A város lett halott.

Romjaiban a Vigadó. A bort vizezik.

Módi lett a verdikt, épp urak diktálnak,

Az út melletti jegenyék is ferdén állnak.

Akad olyan, ki naphosszat semmit se eszik.

Cigonya: a sorsod-sorsunk beteljesedik.

Púder minden, szemfényvesztés, kopott és hamis,

Új házról pereg a mész, hullik a vakolat,

Semmi új a mindent fölégető nap alatt.

Ripacsnak, számítónak áll a világ csakis.

A zsíros kalapodhoz is több jóság tapadt.

A korai műszak? Nem az a divat járja!  

Nincs már kocsma, se festőnk. Fáj a hiányod.

Oda a kockás abrosz, meg a régi lányok.

Szebb lett ez a világ, az analfabétának

Imádkozunk, jöjjön el: a Te igazságod.

Magyarkanizsa, 2014. 03. 18.