2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2013. április 11., csütörtök

Pósa Károly: Ember a vízben



Nem az a baj
Hogy a minden
Lett idegen.
Hogy másképp van
Idelenn,
Mint Önök között
A megkörösztözött
Volt odafent.
A baj,
Hogy dal híján
Eretnek csönd
Van a fülemben.
És a biciklit is
Szőrén ülöm meg.
Mert
Egy ideje már, hogy
- Szeressek bárhogy –,
Levettem
A rongyos ruhám,
S ha már
Levettem,
Magamat többször
Is levetem.
Akár:
A hajókorláton át.

A világ magát látta
- Tükröm-tükröm,
Összetöröm -
És alkotott.
A megátalkodott.
Így lett víz szennye,
Mi nem igaz.
Mind nem vigasz.
Ami nem a helyén az.
Más: mi lehet?
Bókok Káinnak
A leples álruhásnak.
Ez a kikelet
Fagy-lehelet.
Fals ígéretek.
Csókok a kínnak,
Meg Júdásnak,
A leplezett árulásnak.
Vására a hiúságnak.

A tél elrúgta érveit
Nekem meg az éveim
Eme piszkos
Rossz arcú idő
Anyagyilkos,
Édesapára ütő.
Bevallottan.
Március keservei.
A tavasz
Bú-állottan
Kétrét görnyed
Míg odébb, föntebb
Kik azt hiszik vétlenek,
Föl-fölröhögnek.
Idétlenek.
Pezsgőzőn, tétlenen.
Ringó hullámon
H
itvány csézában.
Rengő hullákon
Halvány láz-árban.

Ú
szom alattuk.
Vízből ki nem vehetőn.

Hervadni kezd a világosság. 
Felejthetőn.  

2013. április 5., péntek

Pósa Károly: Gólya a hóban


…”a négy legjelentősebb nemzeti közösség közül
 a magyarok átlagéletkora a legnagyobb.
 Ebből következik logikusan, de nem törvényszerűen,
 hogy az elhalálozási arány is itt a legnagyobb,
 illetve, hogy a születési index
 pedig sajnos a legkisebb.”
(A 2011. évi szerbiai  népszámlálás nemzetiségekre vonatkozó adatai)

Kanizsán

Gólya áll

A hulló hóban.

Piros lábán

Fehér fagyott pólya.

Kelep, kelep.

Szomorú gólyadalt

Énekelek.

Jégtűvel hóba mart

Madár áll árván.

Hóka bálvány.



Groteszk a látvány,

Dermedt kiáltvány.

A tavasz arcán,

Ott a fagyott grimasz.

…Hátba döfte április,

Ígért az Ég bármit is…

Jégpántú bitang

A pimasz.

Az idén oda a tavasz.



A gólya néz.

Homlokán ránc.

Egyet lép.

Boszorkánytánc.

Lég teste, jég hidege.

Érkezése:

Szenvedése.

Most kéne riadót fújni!

Egymáshoz közelebb bújni.

Igen ám,

De a harsonán,

Remegők az ujjak.

Csak mint félnótás,

Kicsapott kornétás

Erőlködök,

Hogy mély rikoltott,

Kitartott hangot fújjak.

Hiábavaló.

Pusztába kiáltott szó.

Alant, a hóból

Ki se halló.



A világ romló.

Összeomló.

Bicsaklott forgója:

- Látod, látod te gólya?

Ösztönöd

Mit mutatott,

Tagadja a tudatot.

Szemeddel látod:

Mirajtunk átok

Sorsunk

Elmulatott.

Zsebünkben nincs hitel,

Sem érme.

Magyarnak nincs hite,

Se szemérme.

Hó lehullt,

Elnémult

Állat és ember

Bömbölése.

Terveztünk:

Így lett a vesztünk

Tömbbe vésve.



Kanizsán

Gólya áll,

A dermedt hóban.

Piros lábán

Véres fehér pólya.

Fején s fölöttünk

Koronatövis.

Magára hagyott

Ő is,

Mi is.
Magyarkanizsa, 2013. április 4.

2013. április 4., csütörtök

Pósa Károly: Halász dal

 "E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele." 
(Máté 16, 4.) 


Festett kazettás mennyezet Drávaiványi, 1792.

Lelkem mélyén,

Ahova űzött

Cérnára fűzött

Kőrisbogárként

A hiúság ördöge rőten:

Kapaszkodok.

A kedvem erőtlen.

Horgász vagyok.

Mondani már merem:

Arcom Tisza-vízből ismerem.

Istenem.



Az is olyan,

Mint Rorschach úr

Szép tesztje:

Szétfolyó tintafolt…

Meglökött hintámon

Belső képem

Körösztje.

Magam ácsolt,

Nem harácsolt,

Méztől csöpögő kaloda.

Tanoda.



Tud biz lenni:
Néha cifra palota.

Oszt ennyi.

Benne remélek

Mint hal a varsába,

Jónás meg a hal hasába.

Bennem is föléledt

(tán vasárnap?)

A tegnapi hősök bátorsága,

Erénye.

A lényeg.



Az ára?

- Bár nem kívánom -

(vagy sírok, vagy hányok)

Nagyon nyom magányom.

Hisz tudván tudja,

Ki arcát kutatja,

Ezüst pikkely tükörben

- Bizony! Épp ott! –

A heg: egy nő műkörme.

Ismerd be!

- Bizonyított…



Ezért nem vigasztal

Malaszttal,

Másnak mi is

A csalival terített asztal.

Tömegből kiválok.

Ébren szundikálok.

Nekem az is zene,

Mit ad szúette

Üres gitártok.

Dúdolok.

Dúdolok, s kivárok.

Magyarkanizsa, 2013. április 3.

2013. április 1., hétfő

Pósa Károly: A culáger



Nem tudhatod, melyik bölcsőben alszik
A nagy, a bölcs, a szent, kit vár e föld,
Kinek szava majd egy világra hallik
S ki egykor millió vágyat betölt!
Juhász Gyula
1883. április 4. – 1937. április 6.
Április eleje havazást és éjszakai fagyokat hozott. Hajnalban még eső esett és az ónszürke föllegek olyan reménytelenül borultak a jéggel összepántolt pocsolyákra, mint tegnapi halottra a szemfödő.
A kocsma előtt fél tucat bicikli van letámasztva. Odabent füst. A kardigánjába burkolózott pincérnő a kályhával vesződik. Most gyújtott be, vizes a fa, nehezen gyullad. A söntés körül nagykabátos emberek. Ki szatyorral, ki kosárral. Még a reggeli előtt betértek egy pohárkára. Többnyire pálinka van előttük, némelyik kezében kávéscsésze gőzöl. A kályha füstje elnyomja az olcsó cigaretták szagát. Halkan szól a rádió, azt se hallani szerb vagy magyar nyelvűek a hírek? Kinek használ, ha kora reggel már azzal kürtölik tele a fejeket, hogy semmi se változott, sőt, az éjszaka még rosszabbra fordult a világ állapota? Az idő agyoncsapni való, marad a tél. Akárki tapasztalhatja. A kajszibaracknak annyi, a szőlő tán nem sínyli meg ezt a kenyeretlen időjárást. De a tűzrevaló vészesen húzza össze a lábát.
Bekecses fiatalember mellett egy idős bácsi. Bajsza konya és az arcát akárha baltával faragták volna. Ülnek az asztalnál, nagy ritkán szót váltanak. A fiatalabb beszél, az öreg hallgatja. Ekkor-akkor közbevet valamit. Övé már a vénség szűkszavú bölcsessége.
A fiatalember ragyás. Hadar és gesztikulál.
- Ez az ország kész. Itt semmi nem működik. Munka nincs, ha van, akkor meg beledöglesz, de pénzt akkor se keresel rendesen. Mondom magának, hogy vége. Én itten nem maradok. Kiment a sógorom is, harmadmagával. Három-négyórányi autókázás, és belecsöppen az ember a jólétbe. Ausztriába vannak, feketén dolgoznak, de nem bánja. Újévkor a bécsi főutcán pezsgőztek. Náluk öt euró a sör. De annak a habja megtartja a húszdináros érmét! Vittek ki egy nejlonzacskónyit, mert beveszi a parkolóóra, oszt euróért árulják a húszasokat… - nevet saját magán, majd hozzáteszi - Semmi baja. Majdnem ezer eurót keres… – a szapora beszédű bekecses beszippantott szájjal nézi az öreget, lesi az irdatlan pénzösszeg említése utáni reakciót, de amaz rezzenéstelen arccal néz kifelé a maszatos ablakon. A fiatalabb a pohár után nyúl és tovább próbálkozik:
- Most még Bécsben vannak. A dolog könnyű, kőművesek keze alá dolgozik.
- Culáger – bólint az öreg. A bekecses észrevehetően megörül a szónak, kap az alkalmon, hogy végre valami diskurzus indulhat.
- Az hát! Ugyanazt csinálja, mint idehaza, csak ötször annyi pénzért… - aztán kissé elbizonytalanodva hozzáteszi – csak hát a lakbér kicsit drága. Egy ágyért fizet háromszáz eurót. Meg annak is ad háromszázat, aki kivitte. Jár a szervezőnek. Másképpen nincs meló.
Az öreg először veszi le a tekintetét az ablakról. A bekecses szemét keresi:
- Háromszáz meg háromszáz, az hatszáz. Mi marad neki?
Az ifjabbik kezében megáll a pohár.
- Várjon csak bátyám, hát hazafelé is ad az asszonynak kettőszázat. Köll a gyerekekre, iskolára…
- Oszt a maradék kettőszázból olyan szépen él abban a Bécsben?! – villan az öreg tekintete.
A szapora beszédű szemmel láthatóan zavarba jön. Töri a fejét valami frappáns válaszon, de a száját se nyithatja, mert a bajuszos tata csak mondja, kíméletlen éllel:
- Ahol a sört drágán mérik, ott más se olcsó. Az élet se! Akkor meg minek ment ki?! Egymagába nyomorogni?! Itthon is keres kettőszázat, ha culágerkodik. És a családjával van, a saját ura. Nem mások rabszolgája.
A bekecses fölfortyan.
- Mit tudja maga már, mi az, hogy élet?! A maga idejébe elég volt egy ló. De máma már jó autó nélkül nem ember az ember. Akik kint vannak, gyűjthetnek lapos tévére, meg mikrohullámú sütőre. Hozzák haza a használt mélyhűtőket! És látják a világot, ami nem ilyen szegény, mint a miénk! Maguknak, vén csontoknak elég a barna kenyér, de én fehéret akarok enni – a ragya világít az arcán, míg beszél.
A megemelt hangra fölfigyel a kocsma. Néhányan közbedörmögnek. Egy orosz sapkás, alacsony, zsíros képű férfi a bekecseshez fordul, és úgy szól, hogy mások is értsék:
- Én egy éve gyüttem haza. Két és fél évig bírtam kint. Ott se fenékig tejföl az élet. Pedig már a szót is értettem, mégse köllöttem a németnek. Ott gyün rá az ember arra, hogy mindenütt jó, de a legjobb otthon. Majd meglátod...
Sűrű csönd telepszik a bentiekre. Mindenki a hallottakat emészti. Ki-ki a saját gondolataiba mélyed, lesik a belső súgta hangokat. Aztán valaki rágyújt, koppan az öngyújtója, megszűnik a varázs.
Az öreg és a bekecses egyszerre intenek a pincérnőnek. A fiatalabb átnyúl az asztalon:
- Hagyja bátyám! A vendégem volt máma.
Csörömpölve nyílik az ajtó, gumicsizmák toporognak a söntés előtt. A vaskályhában a láng végre erőre kapott. Elkél a meleg.
Bár most volt húsvét, cudar idő járja már egy ideje.


Magyarkanizsa, 2013. április 1.