NAPLÓ - 110.

Vasárnap. Tavasz van, tiszta és áttetsző a levegő. Az antennán megint a bak rigó. Nótájának pántlikája fonja be a reggelt. Póztalanul dacos, elragadóan kedves madaraim a rigók. Egy madár, amitől idegen minden megjátszott gesztus. Egész életében szegényen és szerényen élve űzi, hajtja a mesterségét, ártatlanul mászkál és danol a tüskös-bogos nagyvilágban. Hogy lehet ezért irigyelni!

Bennünket meg ízekre szednek a hírek, a napi tiszteletkörök. Folyton egymásba ütközünk, bukás és megfelelés közt lavírozunk, kilóra, centire, percre meg kalóriára mérik a teljesítményünket, mérlegelnek mint valami ringbe szálló öklözőt. Reggelente tükörbe nézünk, a saját apánk néz vissza ránk, kézenfekvő dolgok láttán sem próbálunk mást, szétbomlana a mozaik, amit rakunk eszméléstől elalvásig, s csak álmainkban fújja szét valamelyest a gondolatainkat a szellem csudája, a másik, az az éteri világ, ahol minden szabadabb, könnyedebb, de köznapi értelemben színpadképtelen és mindezzel együtt megfejthetetlen. Most jelentkeznek azok a fájdalmak, amelyek eddig megkíméltek volna bennünket? Lehet.

Mégis, kezd olyan érzésem lenni, ez a vírus mintha egyre inkább adna, ahelyett, hogy venne.

Mintha világosabb helyzetet teremtene. A dolgok megtisztulnak. Gyalul rajtunk a szorított helyzetünk. Kívül is, de a belső szemléletünkön meg végképp. Okosabbak vagyunk. Már el tudjuk dönteni, mi a rossz és mi a jó. A régen divatos hezitáló viszonylagosság „egyrészt és másrészt” toporgó cselekvéstelensége helyett ma itt van, ni, választanunk kell, gyorsan, precízen, visszacsinálhatatlanul: totális csőd, vagy túlélés. Ilyenkor a legegyszerűbben létezők is logikusan kezdenek érvelni, majdnem bölcsnek tűnnek. Mindezt egy parányi sejthalmaz érte el. Nem kellett hozzá tizenkét csapás, tűzeső, de még egy atombomba se.

Hamar észrevenni a változás igényét. Mindehhez le kell mondanunk egy csomó hiábavalóságról. Sokkal érzékletesebben kell majd eztán élnünk. A kényelmünk és a megmaradásunk tusája zajlik. Kétség sem fér hozzá, melyik lesz a nyerő.

Higgadtan selejtezek jómagam is. Mivel a sallangok elmaradnak, mert hetek óta inkább a fontos dolgok számítanak, így a régen csak sejlő képzeteim most erősebb kontúrral vannak kirajzolva, mint valaha. Tele vagyok tervekkel. Építkezek.

Nem tudom, honnét a késztetésem. Talán a bácskai sütős földeken élt ősök ösztönének kényszere hajt. Tenni akkor is, amikor minden más – például a menekülés is – jobb ötletnek tűnik. A moccanatlan kivárás helyett szakadatlanul formába muszáj önteni valamit. Téglát a téglára, vonalat a színekre és fordítva. Vagy mint most: szavakat pakolni egymás mellé. Rögtön fejest a lényegbe, hadd bomoljék ki minden, ahogy elrendeltetett.

Karámtény – egy ideje csak így hívom a bezártságot, ami mint tudjuk, nem jelent teljes elszigetelődést, vagyis csak az hiszi tragédiának a négy fal satuját, aki egyébként valószínűleg tavaly ilyenkor egy virágos mezőn sem sokkal jobb kedéllyel, karc nélküli jókedvvel élte volna meg a szabadságát. A karámtény csöndje sokakat zavar. Sokan érezték kikezdhetetlennek, tartós állapotnak a helyzetüket. Kétely, fájdalom, megszorítás, válság, szigor és úgy általában a régen feledett kötöttségek nélkül szerettek volna boldogulni, ami érthető. Csak az a bökkenő, hogy az efféle spekuláció, a komfort ilyen fokozata elég gyorsan leépíti az ember tudatát. A zökkenőmentes élet idiótákat eredményez. (Tanulság minderre egy csomó lottónyertes életútja. Vagy a multimilliárdos csemetéké, az irigyelt csillagoké, akik egy kádban, összeszurkált vénával végzik.)

Meglehet, riasztóan hangzik, de csak egy árnyalaton múlik, erős markolással össze tudjuk-e fogni azt, amik vagyunk. Az életünket.  

Tanácsot senkinek sem adnék. A magam útját járom, ahogy eddig, még ha olybá is tűnik, az ésszerűtlent szeretem. Építkezem, készül a tanya, a hacienda. A tető megújul, fölfalazzuk a régi kéményeket, hogy majd a nyitott kürtőkandalló füstje az ég felé szálljon, amikor a kovácsoltvas tűzrácson teás kancsó fog forrni. Hideg lesz már akkor. Túl leszünk sok mindenen. Véget érhet a szélütött idők korszaka. Nem lesz különbség a közel és a távol között. Jól fog esni a meleg tea.  

                                   Pk