JÚDÁS MEGMAGYAROZZA

Esetünkben nem megmagyarázza, hanem „megmagyarozza”.

Legalábbis Magyarkanizsán most ez a helyzet.

A Szerbiában vasárnap megejtendő választások kapcsán lehet látni, olvasni meredek dolgokat. Hogy a többségi szerb társadalom miként birkózik meg a demokráciával: az ő dolguk. Nem nagyon érdekel ki lesz a belgrádi főpolgármester.

Az viszont már húsba vágó, Szabadkán sikerül-e végre magyar polgármestert választani? Nagyon kiélezett a helyzet.

Ahogy lenni szokott, a többségi nemzet választópolgári akarata ilyenkor összezár. Ez természetes reakció. Minden kicsit is nemzetben, a kollektivitásban hívő ember számára a sajátjainak az érdeke felülírja a pártérdekeket, és egy irányba szavaz.

Mi meg Magyarkanizsán a politikai porondot úgy alakítjuk át vérre menő ketrecharccá, hogy a valós ellenfél kívülről szemléli a meccsünket, kávét szürcsöl, és nézi, ahogy egyes magyarok az egyetlen magyar szervezetet ütik-vágják.

„Oszd meg és uralkodj” – röhögnek a markukba kívülről. És valahogy mindig találnak maguknak Szabadkán, Kanizsán olyan magunkfajtákat, akik ehhez a nyilvánvaló forgatókönyvhöz lelkesen asszisztálnak. Most e dicstelen szerepkörben tetszelgőknek az időszaka van.

Szekunder szégyenérzettel figyelem a történéseket. A pszichológiában másodlagos szégyennek nevezik, ha valaki másnak az ostobasága, a felelőtlensége miatt mi érezzük kellemetlenül magunkat. Sajnálom, nincs rá jobb szó: ami itt zajlik az szimpla árulás.

Csöppet sem vigasztal, hogy akik ezen az áruláson munkálkodnak, hasonlóan szimplák, rövidlátóak, jóhiszeműek, naivak vagy – mert ilyenek is akadnak közöttük – rosszindulatú, bosszúszomjas, frusztrált karakterek.

Egy dolog nyilvánvaló: a magyar érdekeket most pont azok akarják politikai haszonszerzésből megkárosítani, akik amúgy teli szájjal a magyarságukért szoktak sipákolni.

Csakhogy a magyar identitás kérdése nem egy-két térdepelős imádkozós szelfiben, tulipános övtáskában, nemezelt pruszlikban nyer értelmet, hanem abban, hogy akkor is a magyar út mellett dönt valaki, ha az egyébként kevésbé előnyös neki. Semmi sem menti fel a felelősség alól azokat, akik most az egyetlen magyar erő, a VMSZ ellen a magyar nevükkel kampányolnak. Írtam, megint leírom: minden nem a VMSZ-re leadott voks a délvidéki magyarság koporsójába bevert szöggé válik, ha hagyjuk, hogy a belülről bomlasztóink szétforgácsolják az egységünket.

A legtöbbször hamis név alatt mocskolódó üzengetőim azt szokták a szememre vetni, hogy a VMSZ politikáját kritikátlanul támogatom. (Ettől szofisztikáltabban nem tudtam a „seggnyalás” szót mellőzni.) Igaztalan a vád, föl se veszem. Egyrészt, hajdanában pont azért nem vittem semmire a VMSZ-en belül, mert mindig megmondtam a véleményemet. Manapság sincs másként. Aki akarja, elhiszi: az, hogy most is az egyetlen talpon maradt magyar erő mellett vagyok nálam pusztán vállalás kérdése. Éppen azé a vállalásé, amiről föntebb írtam: magyar vagyok, kanizsai, délvidéki. Vallom, hogy csak a tömbösített délvidéki magyar érdekképviseletben lehet bíznunk.

Ezt idejekorán fölismerte Magyarország nemzeti kormánya is. Eltekintenék az utóbbi idők valós, látványos, sikeres együttműködésen alapuló tényeitől, a Fidesz és a VMSZ szövetségének pozitívumaitól. Ha valaki nem hülye, vagy nem az ellenérdekelt kanizsai kompánia pipiskedője, kénytelen belátni: bizony, voltak, vannak itt szép eredmények.

Csak egy pillanatra abba gondoljunk bele, mi lenne mindezen eredmények nélkül?

Mi lenne, ha ez a valós, már élő, szervesen működő, kölcsönösen hasznosnak bizonyuló történet hirtelen megakadna? Mi történne, ha az ígéretes folyamatot fölcserélnénk a folyamatos ígérgetést kínáló csoportoknak?

Mi lenne, ha olyanok kapnának bizalmat, akik nemhogy Budapesten, de már Belgrádban, Szabadkán sem tudnának megfogni egyetlen kilincset, és egyetlen olyan ajtó sem tárulna elénk, ami az érdekeinkért nyílik?

Olyanoktól ne várjunk semmit, akik még a saját egységüket is csak kínkeservvel, tákolt listával igazolják. Ott szakmaiság, de elvek sincsenek. Biznisz van, mert a politika jó buli. Úgy tűnik, vannak, akiknek megér akár egy veretes becsületvesztést is.

A kínnal összekapart harmados lista trombitái olcsó trükkel kampányolnak. Olyan kérdéseket vetnek fel, amire semmiképpen nem lehet jó választ adni.

Például az illegális migráció ügye. Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a kanizsai ellenzék korifeusai bármiféle hatékony eszközzel, tervvel, megoldással szolgálnak a bevándorlás megállítását illetően?

És erős alappal úgy hiszem: ahogy az ide vándorlást, úgy az elvándorlást sem orvosolná semmiféle ellenzéki parola. A többi téma is így vérezne el. 

Sokszor bebizonyosodott, a politika a játékosságán túl komoly érdekérvényesítési folyamatok összessége. Sakkjátszma, de gazdálkodj okosan társasjáték is egyben.

Nálunk, Magyarkanizsán ettől is jóval több: a helyi magyarság jövőjéért folytatott küzdelem zajlik. Egyik részről egy komoly, magyar szervezeti egységben.

A másik részről meg egy politikai ruhatárba szabadult, sérelempolitikától hangos, kártékony egyénekkel. Ahol a nyusztprémes magyar kacagányt nem átallják az őseinket rakásra gyilkoló, véres marsalli egyenruhával együtt viselni.

Afelől nincs kétségem, az áruló minden tettét meg tudja okolni.

Júdás végül egy fügefának magyarázkodott.

A mieinknek meg a magyar közösségünktől kell majd bocsánatot kérniük.

                                                      Pk