EGY INDULÁS

Emma elballagott

Régen láttam, de ma is előttem van Jankovics Marcell zseniális kisfilmjének minden mozzanata. Küzdők* – ez a címe a kétpercnyi animációs alkotásnak. Aki netán nem látta, okvetlenül nézze meg. Vizuális epigrammaként két percbe sűrítve a szöveg nélküli rajzolt bölcselet az emberi élet esszenciális igazságát tárja föl.

Akárhányszor a gyerekeimre gondolok, hátul, nagyon mélyen a jankovicsi képsorok sugallatát érzem. A természetes áldozathozatal a szülő dolga: a szememben nem is normális ember, aki ettől a felelősségtől mentesülni akar. Akiben nincs meg a szándék az áldozatra, az kerek embernek sem teljes értékű, de mint mondtam, szülőnek is alkalmatlan. Éppen annyira, mint barátnak, társnak, bajtársnak sem való. Az ilyen – mivel a lemondást nem gyakorolja, tehát az odaadás fogalmát sem ismeri, mert csak önmagával törődik –, még szerelmes sem tud lenni. Ha netán az, akkor magába szerelmes, ájulásig. Önző hólyag. Alkalmatlan bármiféle kapcsolatra. Sosem lesz belőle igaz szerető. Szegényen hal meg.

Gazdagabban, és remélhetőleg elégedetten, csöndös megnyugvással, aki gyermeket nevelt. Ez az élet törvénye. Ajándékpapírba csomagolva.
Az újonnan születők szeretete belénk van plántálva. A magunk képe köszön ránk, ha rájuk tekintünk. Gyakran külsőleg is nagy a hasonlóság. Ám sokkal többször derül ki, a belsőjük, a természetük is leképezése a miénknek. Ugyanúgy követik az ösztöneiket, mint mi. Nevelésük évei alatt az erényeik önmagunkon megtapasztaltak, a gesztusaik is visszaköszönnek, ismerősek, és – igen – még a hibáik is a már általunk egyszer-többször elkövetett hibáink megismétlődése. Ahogy megyünk össze, öregedve, úgy tárul ki előttünk az időnk. Nem csak a jelent látjuk, hanem az utódaink révén a múltunk is szétterül. Rétegezettebb, színesebb, komplexebb lesz az összes emlékünk, elvégre immáron nem csak magunkról készül bennünk a számvetés, hanem rajtunk kívül a gyerekeink élete is meghatározza minden múlott időnket.  

Ha szerencsések vagyunk, megérjük, amint ők is átlépik a korlátjaikat. Máshogyan, más minőségben, és egy csomószor nekünk felfoghatatlan módon, de a megörökölt hajlamaik levetik majd róluk a gúzst.

Amikor néha megállok, mintha hosszabb és sötétebb lenne az árnyam. Ebből tudom, valahol lejjebb járhatok, mert a magasban, a dombok tetején mindig kevesebbeknek tűnnek, kisebbek és áttetszőbbek az árnyak. Mikor arra jártam, legalábbis ezt tapasztaltam. Most meg fogják élni mások is. A gyerekeink, akik éppen arra tartanak. Az újak is feljutnak majd.

A középső lányom, Emma is elballagott. Ő is indult.

Pk

*A csillagsozott címre kattintva megtekinthető a kisfilm.