Megint egy kárpátaljai katona halálhírét olvasom.
Minden háború minden áldozata hiábavaló, értelmetlen. Utólag ez az igazság nyilvánvalóvá válik mindazoknak, akikben még pislákol szemernyi emberség.
Mondom ezt a két évtizednyi jugoszláv háborús krízis hajdan megtapasztaltjaként.
Van egy régi balkáni nóta, amiben gyerekkórus énekli a refrént:
"Samo da rata ne bude".
Csak háború ne legyen.
A dal szövegét író szerb zenész, amolyan szerb Cseh Tamásként egy gitáron pengette az életét, Djordje Balasevitynek hívták. Szerette az embereket, mindenkit, a szerbeket, a horvátokat, a magyarokat, sokszor énekelt rólunk, Újvidékről, Zomborról, a borról és az összes öröméről-bánatáról.
Egyszer egy interjúban kérdezték tőle, mi az élet?
Azt válaszolta: Látják a temetői fejfákon a nevet? Alatta ott a születési és az elhalálozási évszám, amiket egy vonalka választ el. Na, ez a vonalka az élet, barátaim...
Hát, körülbelül ennyi.
