NAPLÓ - 56.

Kanizsa, a pék sarka

"Valami Erőss Gábor nevű elszánt, újbaloldali-liberális aktipista blogján akadtam egy furcsa bejegyzésre, holott – "ahogy az évek szállnak mint a drága percek"* – a pregnáns Trianonozásra egyre ritkábban szoktam fölkapni a fejemet. Viszont úgy tűnik a témával kapcsolatos disszonáns megnyilvánulásokra azért legalább a szemem sarkából odafigyelek. ( Bár a horizontális látószögem aligha van 180 fokos, a homályosodó peremet számon tartom. Mind óvatosabb duhaj vagyok.)  

Megláttam hát a hírt, hogy Józsefváros Önkormányzata 2016. végén egy Trianon-emlékmű megvalósítását tűzte ki célul. Ezt nehezményezi Erőss, aki nem is annyira civilben a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom (hehehe…) társelnöke. Miheztartás végett: a Medián novemberi közvélemény-kutatása szerint az Erőss vezette odaáti Mozgalom a választópolgárok körében az imponálóan szerény 1 százalékos népszerűség mezsgyéjén bubog. Tehát a Sötét Oldal kicsiny Fekete Lyukai ők, persze iszonyatos potenciállal. Erejük fitogtatása, ha szépen szembemennek egy konszenzussal létrejött üggyel, ami ráadásul inkább szimbolikus gesztus gyanánt jönne létre, mintsem az aktuálpolitikát szolgálná. Nekik mégsem kell az emlékmű.

Miért?

Csak!

Mint a viccbéli rendőrjárőr: „Kuss! Mi így parkolunk!”

Nem tudom kiféle-miféle szerzet ez az Erőss Gábor, aki szerint nincs szükség itt semmiféle emlékműre, vagy bárminemű emlékhely kialakítására, ami nyomokban is de a nemzet emlékezetét szolgálná anélkül, hogy akár ruhaszárítónak, téli melegedőnek, szélfogónak netán köztéri vizeldének lenne hasznosítható, vagy legalább valami applikábilis funkciót töltene be a Józsefváros mérsékelten kies környezetében. Ideidézem szellemét: „Nem egy sokadik kopjafára, turulra, vérző bronzszívre van szükség a közös emlékezéshez, a közös jövőhöz. Hanem valamiféle -- figyelem! -- eleven emlékműre!”
Igaza van.
Pokolba a sok turullal, totemmel, barbár jelképrendszerekkel, mindama mákonnyal, mely ennek a FIDESZ-KDNP által generált félresiklatott emlékezetpolitikának a cafrangja!
A rossebnek köll például az a sok köröszt a Délvidéken ártatlanul kivégzettek sírhantjain!

1. Normális ember amúgy sem rak körösztöt hajdani dögtemetők, vizesárkok, szeméttelepek tetejére.
2. Drága a fa, a kő, a bronz, a nyersanyag. Egyszerűbb összefércelni kéttucatnyi rőt vásznat, egy-két napra kitenni a bámészkodóknak, performanszot kanyarítani belőle. Készüljön róla félszáz fotó , workshop e’fftársak, bréjnsztorming a menő, a csapatépítő tréning, virul az újkori kloáka kaláka. Kiváló hivatkozási alap, évekig dagadó kebellel emlegethető, visszaidézhető. A mi Standing Rockunk, ugye Blötty Sógor?

3. Bonyodalmas a szervezés, minden év éppen aktuális tömegmészárlásának mementójaként verbuválni a közönséget. Ki a nyavalya tartja számon 2016-ban, hogy a nagyapját, a dédapját, unokabátyját, sosem ismert rokon fiúkat, férfiakat hol és mikor lődöztek bele a novemberi Tiszába?
4. "Eleven emlékműre" van nagyobb szükség! Igen!

Lenne is mindjárt egy nagyszerű ötlettervem, ami vizuálisan is megragadó, sokat mondó, ráadásul nagyon is hasznos:

Az élő emlékmű egy bizottság legyen. Valami jó huzatos utcasarokra, terecskére vezényeljék őket. Már a helyszín is utalás lenne Közép-Európa zivataros múltjára. Egy kerek asztalt körbeülvén – ragaszkodva z 1944-es tradíciókhoz – hátul összedrótozott kézzel, egymás mellé kerüljön a szabadelvű képviselő az újrapatkolt kortárs történésszel, aki kutatásaira hivatkozva 2016-ban fasisztázza Horthyt. Közéjük biggyesszenek vegyes sorrendben az elcsatolt nemzetrészek képviselete okán egy-egy szerb, román, szlovák, ukrán szélsőjobber politikust, kifejezetten a javából válogatva, megspékelve a Habsburg-intézet külön e célra beltenyésztett munkatársával.
Ha kipállott a szájuk a rengeteg Európa és demokrácia szó ismételgetése miatt, úgy az asztal alól egy magnó automatikusan bekapcsolva kezdjen Beneš meg Titó beszédeiből hosszabb idézeteket, és hogy a hangeffektusok ne uralják el a kompozíciót, időnként Nicolae Ceausescu háromdimenziós hologramja is megjelenjék, amint Elelnával az oldalán kenyeret oszt az éhező erdélyi magyaroknak.

És ez a díszes kompánia addig ne keljen föl az asztaltól, amíg határon túli magyar él az elszakított területeken.

Akkor szabad majd koszorúzni."

* Egy Faludy vers részlete, a Villon átköltésekből. Fejből tudom, csak a címe nem jut eszembe és már nincs időm utánakeresni, sietek.