Talán nem is volt itt élet,
ahol por van, s nem kövek.
Talán Szenttamás sem szent,
csak egy profán glória,
Zenta után, amit Járek követ:
csupa réges-régi história.
Fontosabb egy analízis, egy metafora,
a komparatív módszerek.
Vivere, elvtársak, vivere!
„Az ördög mindig legyeket esz.”
Talán nem is volt ősi,
ami délvidéki.
Talán nem is volt Aranykor.
De megesik a szív azokon,
akik most, az itteni mécsesek
pisla emléke helyett,
virsliujjaikon pecsétgyűrűvel,
karfás plüss székekhez hozzánőtt
világoszöld lárva arccal
keseregnek saját árulásuk felett.
Talán nem is volt érdem,
ami másutt rangot jelent.
Talán az acsarkodás győzött.
Bogárnyi pupilla tágul Bácskában,
Mohács óta rajtunk a török,
átokként hordjuk a sok basát,
tojásnak tyúk adja az ágyasát.
Kötőféken, gúzsban a múzsa.
Hol lónak kelendő a húsa:
Embernek magyar a farkasa.
Magyarkanizsa, 2016. 12. 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése