Széljegyzet Aleksandar Oklobdžija festűművész:
A TÉR TOLMÁCSA című önálló kanizsai tárlatához
 |
| Dobó Tihamér Képtár, 2016. december 1. - A tér tolmácsa: A. Oklobdzija tárlatmegnyitója |
A belső valóság, a belül hordott érzelmek, emlékek, ideák és nagyon is
valós tapasztalások általában a szépség, a jóság mércéjével bíró fogalmak.
Önnönmagunkra kivetített, kifejező erejű utalások. Velünk élő képzetek. Sok
esetben a természetünk függ tőlük. Hordozzuk ezeket a hogyan-mikéntekre, a mitőlre,
de legfőként a miértekre adható
válaszainkat.
A kérdőjelekre kínálkozó feleleteink erősen kódoltak. Sokan egy életen keresztül
nem fejtik meg egyiket sem. Ám a művészember a saját eszközeivel igyekszik
föltörni ezeket a titkokkal zárt, bonyolultnak tűnő képleteket, amikről aztán
igen gyakran bebizonyosodik, hogy szükségtelen túldimenzionálni őket. Megijedni
pláne nem kell tőlük. Akinek megadatik a teremtés lehetősége, és ehhez elég
tehetsége van, ugyanakkor elégséges akarat munkál benne, nagyon hamar átlátja a
rendszert. Érteni, de ami ettől is lényegesebb – érezni tudja majd a világot.
Aleksandar Oklobdžija
művészi pályája azon szakaszához ért, amikor már mellőzhetők a saját
nyavalyáink, az idegpályáink körüli fölösleges tiszteletkörök. Így a helyes! El
is kell hagyni a legbelső univerzumunk csillagképeinek dodonai üzeneteit. Egy
bizonyos koron túl már nem kell a babonás belvilágunk szirénhangjain rágódni. A
kiforrott alkotó ugyanis jóval bölcsebbé, többé lesz. Eredetivé válik. A
köldöknézés abbamarad. Sztoikus nyugalom hatja át minden gesztusát. Amit fest,
amit létrehoz, azokon a képeken a fiatalkori manírok egyre halványabbak, hisz a
sallangmentesség, a tűpontos alkotás spiritualizmusa nem tűri meg a
harsányságot, a tétovázást, a tapogatózó útkeresést, ami minden alkotó számára
a korai, éretlenebb időszakok kénytelen velejárója volt.
Oklobdžija kiállított képeinek
java már a teljes fölülemelkedettség fázisában készült. Úgy témájában, mint
technikájában elmélyült, filozofikus tartalmat közvetítenek a képek. A
figyelmünket a környezetünkre összpontosítják. A festő átértelmezi, azaz ha
tetszik: tolmácsolja, lefordítja, a képzőművészet vizuális eszközeivel
újrabontja a formákat. Az igazság sulykolása helyett sajátos képírói
„nyelvezettel”, elfogultság nélkül tárja elénk a térbeliség metafizikájának
adományát. Nem csoda. A vajdasági rónán alkotó képzőművészek, úgy a festők,
mint a grafikusok legtöbbjét – már aki valamit ér – a kezdetektől
foglalkoztatta a tér-teremtés formai leképezése. Vagyis a magyarázata,
újraértelmezése annak a strukturális adathalmaznak, ami a létező és az elképzelhető
mezsgyéjén karakteressé, egyedivé minősíti a tájat, mindaz, ami áthatja szülőföldünk
szellemiségét.
Oklobdžija színvilága
rendkívül gazdag, mondhatni a közönyszürkétől a palást bíborjáig feszül az íve.
A velencei kékjén világítva parazslik a sárga. Mégsem a megfelelési kényszer
korszerűsége, hanem a hitelesség nyugalma árad a nézőre. Noha a figurális
ábrázolás ebben, a Dobó Tihamér Képtárban reprezentált anyagban csak
imitt-amott érhető tetten, az erős kontraszt hatásokkal operáló művész
geometriai alakzatai révén azért egyfajta rajzos személet mégis csak tükröződik
a képeken. Bársonyosan mélyek a színek, s mint a gordonka búgó hangja,
hullámzanak a vonalak. Mindössze az idomok közé ékelt szögletes formák
árnyékolják a látványt. Egy másmilyen fénnyel megvilágított effektussá
varázsolják a lényegi tartalmat. Az imitáció önmagáért való. A kanizsai
festőművész a ma divatos összes elmélettel, divathatásokkal szemben magától
értetődő, kimért nyugalommal festett képein a gyakorlatias gondolkodás
ötvöződik a lényegi való megragadásának egy másfajta, nagyon is emberi,
mindeközben szellemi-éteri értelmezésének a kísérletével. Aligha megkerülhető
az a kérdés, lehet-e interpretálni a külső világ jelenségeit, a belülről fakadó
emóciók révén? Aleksandar Oklobdžija önálló tárlatát elnézegetve, azt hiszem adekvát válasz született.
Igen, lehet.
Pósa Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése